Füstölő és ürülék

Előszó:

India az a hely, ahol az ürülék színekkel keveredik és a templomokat füstölő illata járja át. Ahol szinte lehetetlen egyedül lenni, úgy benépesítették az emberek és a keveredés valami olyan mértéket öltött, amit visszavezetni mára már majdhogynem lehetetlen. Vallások, hagyományok, szokások, ételek, mind-mind vastag pecsétjüket nyomták rá ennek a szubkontinensnek a területére, a rajta élő 1.2 milliárd ember által. Itt egy ételből sem hiányozhat a chili, amitől nem lesz hűvösebb az érzésünk, a télen is meleg környezetben. Na és ahol a közlekedés első számú szabálya, hogy dudálj, amennyit csak tudsz, ha kell, ha nem.

Gyerekkori emlékezetem óta megmagyarázhatatlan vonzalom és kíváncsiság fogott el, ha csak meghallottam; India. Számomra úgy csengett e név, mint egy ősi, misztikus varázsszó, amit ha kiejtettek, sejtelmes, de kívánatos energia kerített hatalmába. Az a fajta, ami magában hordozza az izgalmat, amiben megbújik a tudás, és magabiztosan, de türelemmel hívogat, miközben bölcsen kivár, mert tudja, hogy egyszer úgyis eljön az ő ideje.

d_11b

E mesterekre jellemző bizonyosság nem volt hiábavaló, mert lám eljött az idő, hívogatása beteljesült és ráléptem erre az óriás földdarabra, hogy megízleljem azt, amit mindig is meg szerettem volna. Az ízt, amit eddig csak elképzelni tudtam. De, hogyan is tudná az éhséget csillapítani az étel, ami csak képzeletünkben él, míg tányérunkat és gyomrunkat üresen hagyja? Most a tányér tele, csak rajtam múlik, mit veszek el róla és, hogyan emésztem meg a sok mindent, amit kínál a bőség.

P1090991

Bőséges teletál

Sok tanulmányt sosem folytattam Indiával kapcsolatosan, bár mégsem teljesen ismeretlenül érkeztem a világ második legnépesebb országába. Néhány barátom hindu vallású és az utazásunkat megelőző időszakban rendszeresen megfordultam otthon ebben a közegben. Ha másról nem is, a Krisnás ételosztásokról és zenélő, színes ruhákba öltözött, lenyírt hajú bhaktákról mindenki ismerheti picit, ezt a kultúrát. India lakosságának 80 százaléka hindu, így nyilvánvalóan ez a legmeghatározóbb vallási csoport, de muszlim, keresztény, szikh, buddhista és még jó néhány a saját Istenüket követő felekezet található itt. Így hát ez a bejegyzés a vallás körül is fogja periszkópját forgatni. Na, de nézzük csak szépen sorjában, folytatódjon a kalandozás Mysoretól, ahol Adi pontot tett előző írásának végére.

Bővebben…

Napsütés, trópus, varázstó és ninja-akciók

Nagyon megszerettem Pakisztánt. Ottlétünk során folyamatosan kapkodtam a fejem, hogy lehet ebben az országban szinte mindenki menő. Az emberek sugároznak a boldogságról, nyitottak és mosolygósak, kedvesek és barátságosak. Sajnálatos, hogy a nyugati média fekete bárányként tekint erre a csodálatos országra. Az itt eltöltött 20 nap alatt rám ragadt a “paki vibe”, helyi kifejezéssel élve a “no tension!”. Ellestem a lazaság egy újabb fokát, megtanultam tiszta szívből, érdeklődve közeledni az emberek felé, s fenntartani a beszélgetés izgalmát.

Lahore, az utolsó város az indiai határ előtt megkoronázta expedíciónk pakisztáni szakaszát. Nagyok szeretem amúgy az expedíció szót, ahogy kiejtem, vagy leírom ráébreszt, hogy nem egy hétvégi szalonnasütésre vállalkoztunk, hanem arra, hogy körbeutazzuk a Földet, felfedezzük az ismeretlent magunk körül és önmagunkban.
A nagyvárosba sötétedés után érkeztünk, majd egy helyi emberkétől szerzett mobilról felhívtam azt a csákót, aki még délután felajánlotta Ádámnak út közben, hogy segít szállást intézni. Kiderült, hogy át kell döngetni a fél városon, hogy megnézzünk ezt a szálláslehetőséget. Totál ismeretlen volt a terep, ráadásul autók és motorok milliói hömpölyögtek mindenhonnan  mindenfelé, mint egy cintányérral megbolygatott méhkas, fittyet hányva a kresz szabályainak. Rögzíteni szerettem volna a történést, csak mindkét mancsom a kormányhoz ragadt, a vállizmaim megfeszültek, elmém pedig nagy erőkkel fókuszált, hogy az ide-oda cikázó autók fénycsóvái között szlalomozva a helyes úton tartsa a biciklimet, szóval képben kellett lenni! Végre kikötöttünk, nem is akárhol: a pakisztáni nemzeti országúti  kerékpáros csapat főhadiszállásán! Ide szólt a meghívásunk. És ahogy Ádám is írta, ismét hazaérkeztünk: a fiatal versenyzők a másodperc törtrésze alatt befogadtak minket, körbevezettek a kolesz-szerű épületben, leraktuk a paripáinkat és már mentünk is vacsorázni és sztorizgatni a kantinba. Annyira jól éreztük magunkat, hogy itt maradtunk még további négy napot, pihentünk, töltődtünk, sőt még fodrászhoz is elvittek a srácok, ugyanis úgy néztem ki, mint egy csöves biciklis-remete. A rutinos kéz alatt vígan szorgoskodó olló megszabadított a bozóttól, ami a fejem tetején lakott, és a rumcájsz-arcszőrzetemtől, hogy teret adjon a menő stílusnak. Úgy éreztem magam ez után, minta újjászülettem volna.

triple_en.jpg

Viszlát ősember! 🙂

Bővebben…

A nagy hegyekben 2. (Karakoram highway)

Előszó:

Fenségesnek születtél, uralkodónak magad felett…de az emberek, akik lábadnál élnek méltó helytartóid, önzetlen szívük szeretettel teljes. Ezért engedd meg, hogy e fejezet leginkább róluk szóljon és személyüket nagyságodhoz emeljem.

Ajánlom Herczeg Lacinak, mert ő is szeret biciklizni és túrázni. Valamint, mert fránya betegségeket győzött le az elmúlt időszakban, ami rendkívüli hitre és életerőre vall. Ám legfőképp azért, mert a Herczeg klán fejeként tiszteletet érdemel, hisz manapság nagyon ritka, hogy valaki ilyen szépen egyben tudjon tartani egy családot. Örülök, hogy gyerekkorom óta a környezetükben élhetek és barátaimnak tudhatom őket. Jó példával szolgálnak, mind külön személyek és mind kedves család egyaránt.

IMG_8290

Bebukik a nap a Rakapushi  (7788m) mögé

Bővebben…

A nagy hegyekben 1.

Előszó:

Ezt a fejezetet nehezen kezdtem el megírni és félúton úgy döntöttem, hogy két részesre szerkesztem, mert én is két szakasznak éltem meg az elmúlt több mint 60 napot. Pontosan ma fél éve, hogy elindultunk otthonról, haza, és olyan valóságban élünk azóta, amihez a legszebb irodalmi alkotás, vagy legtökéletesebben rendezett film jár ihletért, forgatókönyvért. A minőségi jelenlét mindennapossá és általánossá vált. Természetesnek veszem, amit csinálunk és semmilyen lényegi különbséget nem látok már köztünk és a bárki közt. Ezért nem tudom, mi lehet érdekes annak, aki otthon vagy épp munkában olvassa a kalandozásunkat, mint ahogy annak idején azt én is tettem egyik inspirálóm, Simon Dávid blogjával, akinek ezt a fejezetet ajánlom, amiért ő is mert élni az álmainak.

JPEG Image (125611)

Köszönöm

Bővebben…

Rendkívüli emberek

Sziasztok drága olvasók!

Bár ezt a bejegyzést Adorján készítette, megkértem had írjam hozzá én az előszót.
Amikor Dushanbében egyik reggel Adi bejelentette, hogy támadt egy ötlete a következő blogbejegyzést illetően egyre kíváncsibbá tett. Elmesélte, hogy interjút fog készíteni az ideiglenesen egy térbe koncentrálódott hosszútávú bringásokkal és a világ tudtára adja, kik is ők valójában, kik is vagyunk mi valójában.

IMG_7349

Itt, ennél az asztalnál, világjáró bringások társaságában jött az ihlet az interjúra

Bővebben…

A backpacker squad

Ennek a bejegyzésnek legyen előszava a bocsánatkérés, amiért ilyen sok időre eltűntem előletek. Tudom mindenre van megoldás, de előfordulnak helyzetek az életben, amikor egyszerűen nem “éri meg” bármi áron véghez vinni a tervünket. Alkalmazkodva az ember tervez, Isten végez egyszerű, de annál nehezebben betartható elvéhez, hagytuk tervünket és engedtük, hadd végezze Isten a dolgát velünk, így inkább utaztunk blogolás helyett. Nem tettünk meg mindent azért, hogy a rendkívül korlátozott lehetőségek között, megtaláljunk egyet, ami elengedhetetlen egy-egy új bejegyzésünk publikálásához. Most ezt pótoljuk, hála az internet világának, ami kapcsolatot teremt köztünk, egymástól távol lévő emberek közt.

IMG_7165

A kapcsolat és a vezetékek

Bővebben…

Két főváros között

Először is elnézést kérünk az olvasóinktól, amiért csak most jelentkezünk, igen korlátozott az internet-elérés itt közép-Ázsiában.

Az alábbi irományban szeretném elmesélni, hogyan jutottunk el Jerevánból az 1200 km-re lévő Teheránba nyolc változatos nap alatt.
Tűkön ülve vártam, hogy újra biciklire ülhessek, elég volt a pihenésből Arsennál. Egy szép keddi délelőtt, iráni vízummal a zsebünkben és terjedelmes mosollyal az arcunkon indultunk útnak Irán felé. Kellemes napsütéses időben tekertünk át az örmény fővároson, útbaigazítást az ámulatba ejtően monumentális Ararát hegytől kaptunk.

Az Ararát

Az Ararát

Bővebben…

A leghosszabb nap

Július 28- ára esett életem egyik leghosszabb napja.

Már egy hete vagyunk Trabzonban. Mikor ide érkeztünk mindössze 2, vagy 3 nappal számoltunk, amit itt kell majd töltenünk, hogy a jó előre megigényelt iráni vízumunkat megkapjuk. Ám megszerzése mégis messze a legmacerásabb folyamatnak bizonyul. Az eddigi szervezés, valamint az időközben duplájára nőt költségek arra ösztönöztek, hogy várjunk még pár napot mielőtt feladjuk az itteni konzulátussal a kezdetektől fennálló értetlenkedést, és mert közel éreztük a pillanatot, mikor végre megkapjuk az engedélyt, hogy majd perzsa földre léphessünk, azaz gördülhessünk. Sajnos mégsem ez történt.

A reggeli érkezésünket egy előző napi telefonbeszélgetésben egyeztettük, ám mikor a felemás szemű, borostás ábrázatú, kicsit sem barátságos nőhöz megérkeztünk, ő simán csak annyit mondott a konzulátus kapujában, hogy jöjjünk vissza holnap ilyenkor és már fordult is volna vissza az épület felé.

20150729_092408

Tisztes távolból a “kedves konzul hölgy”

Bővebben…

Trabzon – oda és vissza

3000 kilométer fölé ért a kilométerórám, nagy erőkkel hasítjuk a távolságokat. A napi tíz eurós költségvetésünket könnyen tartani tudjuk, szinte csak kajára költünk az utazásra félretett pénzünkből a helyi boltokban, s meg kell hogy mondjam, vígan elvagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Leginkább mellékutakon haladunk, falvakon, kisvárosokon keresztül. Beépülünk az élet körforgásába, ismerkedünk, barátkozunk a helyiekkel. Tanulunk, és tapasztalunk. Az emberektől a környezettől, egymástól és magunktól.
Nekem leginkább a kalandozó, álmodozó figyelmem kell kordában tartani, hogy Jelen legyek a térben és jelen legyek az időben. Az Út rákényszerít, máskülönben lemaradok a lehetőségekről, amik színesítik, élénkebbé teszik vagy épp leegyszerűsítik az életünket.

P1080594

Az Út a lényeg

Szeretek biciklizni. Tekerni a természetben, hegyen, völgyön, folyók mentén, pusztaságban és emberek között. Feltölt és kikapcsol ahogy átélem a külvilágot a saját kis unikornis szűrőrendszeremen keresztül, kapcsolódok a földdel, vízzel, levegővel, növény- és állatvilággal, emberekkel és önmagammal.

Bővebben…

Törökország, merhaba

A határ előtt még megálltunk egy éjszakára. Egy nemzeti parkon vezetett át az utunk, ami remek helynek bizonyult a kempingezéshez. Erről előzőleg olvashattatok Adi posztjában.
A bolgár-török határt hegyeknél léptük át, alig gurultunk pár kilométert, amikoris örvendetes dolog történt. Bringázni azért is jó, mert a tempó gyakran változik a terepviszonyok függvényében. Van hogy gyorsan lehet vágtatni, de néha használni kell a bicikli alacsonyabb fokozatait is.

image

Bővebben…