Fehér felhők

Előszó!

Ha ismersz, vonatkoztass el személyemtől, ha nem ismersz, ne az embert keresd a sorok mögött, hanem a tartalmat. Elkötelezettségem a tudatosság felé és annak rajtam keresztül szavakba öntött kinyilatkoztatása nem személyes, de egyenként mindenkinek szól. Felismerve fontosságát és „sürgető” eddig mindennél időszerűbb aktualitását nem lehet a holnapra bízni. Ma kell tenni, holnap már lehet késő, a lustaság, a rosszul szervezett és teljesített napok, a mulasztással vétkezés olyan súlyos terhet hordoz magában, amit később belátva komoly zavart tud okozni az elmében. A megbánás érzetét már hiába kelti fel, mert a telitalálatos szelvényt nem adtuk fel a sorsolás előtt és kitudja, mikor jön el újra az alkalom, hogy „milliomosok” legyünk. És itt nem milliókról van szó, hanem attól sokkal többről. A feladatunk helyes betöltéséről és általa egy új, tudatos világ születéséről, amit nem lehet se pénzben, se bármilyen más pusztulásra ítélt anyagi termékben mérni.

Naplementéig tedd meg aznapi dolgaid

Bővebben…

A varázs tó, a hosszú nyakak és a kalózok

Bevezetés

Ahogy Adi szülinapján ott ültünk a kis indiai vendéglő asztalánál és ettük a zöldség curryt, meleg parotával, a folytatáson gondolkoztam. Még jó lenne ma a lehető legközelebb jutni Mandalayhoz. Nem voltunk túl bőbeszédűek egymáshoz, szépen apránként, vigyázva pöfékeltünk a békepipából, amire épp csak két napja tettünk új parazsat és még nem tudott visszahevülni üzemi hőfokra. Mikor elfogyott a tányérról a finom étel már álltunk is fel az asztaltól és mentünk az út szélén elegánsan várakozó paripáinkhoz. Ez volt ismét a pillanat, amikor újra búcsút intettünk egymásnak, pedig alig pár másodperce ez még csak fel sem merült egyikünkben sem. Ajánlom az embereknek, akikkel egy bolygóra születtem.

IMG_5481

Emberekkel, akikkel egy bolygóra születtem

Bővebben…

A kopasz, az öreg és a mindenható Myanmar

 

Bevezetés

A hetek úgy repülnek el az élménysztrádán, hogy a szaggatott vonal már teljesen egybeolvad, végtelen csíkot festve a burkolatra. Előzni tilos! Bár nincs is kit. A leállósáv szűk felén olykor emlékekből számoljuk vissza a napokat, heteket, hónapokat. Ilyenkor mindig ráeszmélek, hogy az idő semmissé vált, helyét a lét szüntelen érzékelése és a minőség vette át. A szív lüktetése egyre egyenletesebb, amplitudója már nem leng ki annyira, csak szimplán befogad és kiad. Ta-tam, ta-tam. Átáramlik rajta a világ és, ha az ereken át néha mégis valami keserű érkezik, ügyesen megtisztítja azt.

P1100571

–        –     –   – ————-

Bővebben…

Hogyan kezdtünk el Thaiföldön biciklizni?

Ha úgy döntünk utazni szeretnénk, figyelembe kell vennünk azt is, hogy az eseményeket nem fogjuk tudni oly módon irányítani, mint ahogy az lehetséges a több év alatt kialakított otthoni biztonságos életünk során. A váratlan helyzetekre, kihívásokra, a mindennap előbukkanó ismeretlenre a védekezésre konfigurált elménk stresszel és letörtséggel válaszolhat.
Na jó de én boldog és kiegyensúlyozott szeretnék maradni, mit csináljak? Maradjak otthon?
Azt is lehet, bár ebben az esetben lehet, hogy búcsút kell mondanunk az álmainknak, lemaradunk a műsorról, amire egész életünkben vártunk.

A megoldás azonban mint mindig, most is egyszerű. Nevezzük el mondjuk Belső utazásnak. Ez a különleges túra arról szól, hogy elménket a Félelem óvodájából kivesszük és átíratjuk a Hit és a Végtelen lehetőség iskolájába. Mit jelent a hit? Azt jelenti, hogy biztosak vagyunk valamiben. Például abban, hogy meg tudom csinálni, és meg is fogom csinálni, és nem is akárhogy fogom megcsinálni, hanem rácsapok az asztalra és képességeim maximális kihasználásával megteremtem, véghezviszem, létrehozom. Hiszem, hogy a nehézségek a növekedésemet, a kiteljesedésemet és a boldogságomat szolgálják. Ez az egy út létezik, és mindig is ez az egyetlen út létezett vala.

20160528_104406

Irány az iskolapad! 🙂

Az elméleti részt hamar elsajátíthatjuk a suliban, azonban dolgozatírás közben – a kiképzőpályán – gyakran fogjuk vakarni a fejünket.

Így történt ez velünk is, amikor fel kellett adnunk az elképzelésünket, hogy Újzéland lesz az első ország, ahol a repülést választjuk utazási eszközként.

Bővebben…

India újratöltve

Előszó

A leeresztett sorompó előtt sokan álltak. Autók, roncs, füstöt okádó buszok, amik körül a szakadt, koszos ruhát és fejükön nagy fonott kosarakat hordó árusok lármázva kínálták a különféle csemegéket a buszon és annak tetején utazóknak, akik közben az ablakon keresztül szabadultak feleslegessé vált szemeteiktől. A rengeteg motoros a szél-rózsa minden irányában állt készen a startra, berregő masináikkal. És közöttük volt egy messziről érkezett is, kerékpárján furcsa táskákkal, amikben ideiglenes otthona volt gondosan elrejtve az avatatlan szemek elől. A sínpár mindkét oldalánál, mindkét sáv zsúfoltan várta, hogy miután elszáguldott a nagy dízel mozdony után kötött hosszú szerelvény, elrajtolhasson ki-ki a maga dolgára. Nemsokára emelkedni is kezdett a görbe vasrúd, mert a végére eszkábált nagy betonrönköt szabadjára engedte a tányérsapkás mester. A nagy zúgásban, tülekedésben és utat találni akarásban ez egri fiú jeleskedett a legjobban és elhozta a második indiai futam első rajtját. Az egész jelenet egy mesefilmhez volt hasonló, amikor a figurák nagy csetepatéval hatalmas porfelhőt kavarnak, amiben sok kutya, macska, egér, Rumcájsz, a Kisvakond és a törpék is valahol ott pofozzák egymást, de amikor a felhő eloszlik, az marad csak talpon, akire a legkevésbé számítanánk.  Így emlékszik vissza a bringás a történtekre:

  • A szűk, de épp elegendő helyeket úgy találtam meg a nagy bringával, mint ahogy eső után a víz talál utat magának a domboldalba telepített szőlőültetvényen heverő föld rögök között. Közben koncentráltan figyeltem, a kátyúkra, a mindenhonnan érkező, zötyögő járművekre, amik pár centire haladtak csak el tőlem, de egyszer sem akadtam beléjük. A 200 méter után beforduló aszfaltcsík éles bal kanyarjában már teljesen egyedül voltam az út mentén semmittevő emberek integetésével, kurjantásaival és mosolygásával. Istenem, ha Palik Laci látta volna… Így kezdődött indiai kalandunk második felvonása.

Ajánlom a suhanc barátaimnak, akikkel együtt lógtam, és akikkel idő közben észrevétlenül kicsit felnőtté váltunk.

P1100150-3

“Hová tűnt Daemon Hill?”

Bővebben…

Három hét pihenő

Előszóként szeretném megköszönni Hajninak, hogy segített szállást találnunk és Monának, Champnek és Máténak szeretetüket és kedvességüket.

Lábamat kecsesen átlendítem a vázon, hallom, ahogy a biciklis cipőm talpa bekattan a pedálba, a váltóval utazó sebességre állítom a hajtást, megülöm a túrabringám, indulok! Tudatom tiszta, koncentrált. A simogató menetszél levakarhatatlan gyermeki mosolyt csal az arcomra. Mozgásban vagyok, haladok. Változik a táj, változik a környezet, s velük változik a fizikai, mentális és érzelmi testem is. Valami azonban nem változik. Egy helyben áll, figyel és szeret. A végtelenségben tartózkodik ma is, holnap is, mindig. A szellememről van szó, azaz a tudatosságomról, aki a Mindenség része. Világítsd hát át tudatosságom minden sejtem, minden érzelmem és minden gondolatom, boríts be vakító fényeddel, hogy egységben érezhessem magam, hogy azt érezhessem bármire képes vagyok, egy hős vagyok, aki táncra hívja a cselekvést, aki képességeit maximálisan kihasználva halad a teljesség felé.

Bővebben…

Mese az Annapurnáról / Különkiadás

Előszó:

Legutoljára Iránban cseréltük le a bringákat hátizsákokra, hogy oda is eljuthassunk, ahová két keréken nem lehetséges. Akkor sivatagi körülmények között meneteltünk, viszont most a világ első számú túraútvonalai közül szemeltünk ki egyet. Az Annapurna Himal hegytömb körül sok opció választható, aminek gyalogos megtétele 3 héttől, 3 napos terminusban változhat. A teljes kör kb. 210 km, ami a világ tízedik legmagasabb hegye és társulásai körül vezet bámulatba ejtő tájakon át. Az alaptáborból kerülhetünk, a legközelebb a 8091 méter magas Aratás Istennőjére keresztelt hegy csúcsához, ám ez nincs rajta a körtúra vonalán. Ideális körülmények között egy hét kell az alaptáborba jutáshoz, amiből 4 nap az oda, 3 nap pedig a visszaút. Mi ezt választottuk. Ahhoz, hogy elmeséljem mind azt, amit ezen a héten éltem át, legjobb, ha egy mesébe illő történettel folytatom, az olvasóra bízva mennyire személyesíti meg a főhőst. Ajánlom édesanyámnak, Jézus hű társának.

IMG_2022

Bővebben…

Erő, magabiztosság, figyelem és jelenlét

Bevezető

Mindig jelenlét van, a kérdés az, hogy mennyire, merre, mire? Mi emberek szeretünk számokban gondolkodni, viszonyítani, összeadni, kivonni. A jelenben levés szerintem azt jelenti, hogy valós időben cselekszem, együtt az áramlással. Nincs késlekedés. Érzékszerveim aktívan figyelnek, bármit is kell tennem, együtt mozgok vele. Határtalanság van, számok nélkül. Tudom, hogy jó lesz. Nekem, neked, mindennek és mindenkinek. Ez a hit. Tudom, hogy meg tudom csinálni. Ez az erő! Bármi is történik, benne maradok a pillanatban. Ez a magabiztosság.

Miért? Miért kell erő, magabiztosság, figyelem és jelenlét? A felszabadulásért, az öröm miatt, egy jóízű kacaj miatt, a tűz miatt és a kiteljesedésért. Ha csak egyetlen cseppnyi pillanatot sikerül elkapnod, megvagy. És ahogy érzed, ahogy a csepp folyóvá duzzad, úgy költözik beléd egyre gyakrabban a béke, a megértés és a szeretet. Amit aztán a tapasztalat által megtanul az idegrendszered, és bármikor rákapcsolódhatsz a frekvenciájára.

wp-1457237799192.jpg

Magabiztosság, Erő, Jelenlét

Eme kis irományom arról a különös időszakról szól, amikor Ádámmal külön utakon bicikliztünk. Ugyanis figyelmetlen voltam, a térképet néztem az út helyett, és bumm! Nekimentem a biciklimmel! Egy másodpercre megállt az idő. Nagyon megijedtem, tudtam, hogy para van, lefőttem, mint a kávé. Gáz, amit csináltam, ki is borult a bili, ugyanis ez már a sokadik figyelmetlenségem volt.

Bővebben…

Füstölő és ürülék

Előszó:

India az a hely, ahol az ürülék színekkel keveredik és a templomokat füstölő illata járja át. Ahol szinte lehetetlen egyedül lenni, úgy benépesítették az emberek és a keveredés valami olyan mértéket öltött, amit visszavezetni mára már majdhogynem lehetetlen. Vallások, hagyományok, szokások, ételek, mind-mind vastag pecsétjüket nyomták rá ennek a szubkontinensnek a területére, a rajta élő 1.2 milliárd ember által. Itt egy ételből sem hiányozhat a chili, amitől nem lesz hűvösebb az érzésünk, a télen is meleg környezetben. Na és ahol a közlekedés első számú szabálya, hogy dudálj, amennyit csak tudsz, ha kell, ha nem.

Gyerekkori emlékezetem óta megmagyarázhatatlan vonzalom és kíváncsiság fogott el, ha csak meghallottam; India. Számomra úgy csengett e név, mint egy ősi, misztikus varázsszó, amit ha kiejtettek, sejtelmes, de kívánatos energia kerített hatalmába. Az a fajta, ami magában hordozza az izgalmat, amiben megbújik a tudás, és magabiztosan, de türelemmel hívogat, miközben bölcsen kivár, mert tudja, hogy egyszer úgyis eljön az ő ideje.

d_11b

E mesterekre jellemző bizonyosság nem volt hiábavaló, mert lám eljött az idő, hívogatása beteljesült és ráléptem erre az óriás földdarabra, hogy megízleljem azt, amit mindig is meg szerettem volna. Az ízt, amit eddig csak elképzelni tudtam. De, hogyan is tudná az éhséget csillapítani az étel, ami csak képzeletünkben él, míg tányérunkat és gyomrunkat üresen hagyja? Most a tányér tele, csak rajtam múlik, mit veszek el róla és, hogyan emésztem meg a sok mindent, amit kínál a bőség.

P1090991

Bőséges teletál

Sok tanulmányt sosem folytattam Indiával kapcsolatosan, bár mégsem teljesen ismeretlenül érkeztem a világ második legnépesebb országába. Néhány barátom hindu vallású és az utazásunkat megelőző időszakban rendszeresen megfordultam otthon ebben a közegben. Ha másról nem is, a Krisnás ételosztásokról és zenélő, színes ruhákba öltözött, lenyírt hajú bhaktákról mindenki ismerheti picit, ezt a kultúrát. India lakosságának 80 százaléka hindu, így nyilvánvalóan ez a legmeghatározóbb vallási csoport, de muszlim, keresztény, szikh, buddhista és még jó néhány a saját Istenüket követő felekezet található itt. Így hát ez a bejegyzés a vallás körül is fogja periszkópját forgatni. Na, de nézzük csak szépen sorjában, folytatódjon a kalandozás Mysoretól, ahol Adi pontot tett előző írásának végére.

Bővebben…

Napsütés, trópus, varázstó és ninja-akciók

Nagyon megszerettem Pakisztánt. Ottlétünk során folyamatosan kapkodtam a fejem, hogy lehet ebben az országban szinte mindenki menő. Az emberek sugároznak a boldogságról, nyitottak és mosolygósak, kedvesek és barátságosak. Sajnálatos, hogy a nyugati média fekete bárányként tekint erre a csodálatos országra. Az itt eltöltött 20 nap alatt rám ragadt a “paki vibe”, helyi kifejezéssel élve a “no tension!”. Ellestem a lazaság egy újabb fokát, megtanultam tiszta szívből, érdeklődve közeledni az emberek felé, s fenntartani a beszélgetés izgalmát.

Lahore, az utolsó város az indiai határ előtt megkoronázta expedíciónk pakisztáni szakaszát. Nagyok szeretem amúgy az expedíció szót, ahogy kiejtem, vagy leírom ráébreszt, hogy nem egy hétvégi szalonnasütésre vállalkoztunk, hanem arra, hogy körbeutazzuk a Földet, felfedezzük az ismeretlent magunk körül és önmagunkban.
A nagyvárosba sötétedés után érkeztünk, majd egy helyi emberkétől szerzett mobilról felhívtam azt a csákót, aki még délután felajánlotta Ádámnak út közben, hogy segít szállást intézni. Kiderült, hogy át kell döngetni a fél városon, hogy megnézzünk ezt a szálláslehetőséget. Totál ismeretlen volt a terep, ráadásul autók és motorok milliói hömpölyögtek mindenhonnan  mindenfelé, mint egy cintányérral megbolygatott méhkas, fittyet hányva a kresz szabályainak. Rögzíteni szerettem volna a történést, csak mindkét mancsom a kormányhoz ragadt, a vállizmaim megfeszültek, elmém pedig nagy erőkkel fókuszált, hogy az ide-oda cikázó autók fénycsóvái között szlalomozva a helyes úton tartsa a biciklimet, szóval képben kellett lenni! Végre kikötöttünk, nem is akárhol: a pakisztáni nemzeti országúti  kerékpáros csapat főhadiszállásán! Ide szólt a meghívásunk. És ahogy Ádám is írta, ismét hazaérkeztünk: a fiatal versenyzők a másodperc törtrésze alatt befogadtak minket, körbevezettek a kolesz-szerű épületben, leraktuk a paripáinkat és már mentünk is vacsorázni és sztorizgatni a kantinba. Annyira jól éreztük magunkat, hogy itt maradtunk még további négy napot, pihentünk, töltődtünk, sőt még fodrászhoz is elvittek a srácok, ugyanis úgy néztem ki, mint egy csöves biciklis-remete. A rutinos kéz alatt vígan szorgoskodó olló megszabadított a bozóttól, ami a fejem tetején lakott, és a rumcájsz-arcszőrzetemtől, hogy teret adjon a menő stílusnak. Úgy éreztem magam ez után, minta újjászülettem volna.

triple_en.jpg

Viszlát ősember! 🙂

Bővebben…