Előszó
Álom, vagy valóság? Ki tudná megmondani, mi az igazság? Bár felkeltünk reggel az ágyból, vajon nem egy éber álom folytatódik, elterelve a figyelmünket a létezés valóságától? Csak mert súlya van, mint a fájdalomnak a szívben, vagy könnyed mosolyként szánkra hajlik, megszépítve a legszigorúbb arcot is, még nem jelenti, hogy tényleg létezik. Mint a fontos szavak, amik nem érnek el a fülekhez, ki lettek mondva, de nem lettek befogadva. A múltban lebegnek valahol, elvesztve jelentőségüket, mit képviseltek, mikor megszülettek. De a helyüket elfoglaló újak ismét valósnak, igaznak és fontosnak hatnak, szüntelenül egymást követve, egymásból kinőve, ahogy az öreg tölgy törzséből is az ágak sarjadnak. Felismerjük-e őket keletkezésük pillanatában, vagy ők vezetnek minket gondolatainknál és érzelmeinknél fogva, hatást gyakorolva a kapcsolatunkra emberekkel, állatokkal, növényekkel, tárgyakkal és mindennel, ami bennünket körbevesz. Bennünket!!! Azt, aki benn vagyunk és nem azt, akit kívül képviselünk. Mert belső hitünk szerint védjük kifelé az igazunkat, vitába szállunk, sértünk és sértődünk, jutalmazunk és elveszünk, a sajátunkhoz mérve ítélkezünk, szeretjük, nem szeretjük, jó-rossz, igaz-hamis, stb. Ebből látszik miért olyan fontos jól megválasztanunk a forrást, amiből a bent, s általa a kint is ered.
ítélet
De az igazságnak és a valóságnak miért lenne szüksége védelemre? Tán nem süt a Nap akkor is valahol, ha nálunk éjszaka van épp? Miért ragaszkodunk a véleményeinkhez? Miért nem hagyjuk, hogy csak legyen és történjen az élet?
