Előszó

Mit tanulunk életünk során? Mivé lesz a tapasztalás és tudás? Hogyan hat ránk az, akivé leszünk? Észrevétlenül válik sajátunké, kezdetben csak a mindennapok lassan mozgó, látszólag változatlan rendszere felé emelkedve. De legtöbb esetben olyan lassan történik ez a felemelkedés, hogy érzékelhetetlen marad az egyén számára. A gyerekként utált ízeket hosszú évek alatt kedveljük meg, de a játékot felnőttként naponta elfeledjük. Mintha csak lecserélnénk a homokozó lapátot a tökfőzelékre.

Utazásommal egy belső hívásnak engedelmeskedtem, hogy visszaszerezzem homokozó lapátomat. Ezzel felgyorsult a tapasztalás folyamata, ami kilökött a hagyományos társadalom burkából.  A fejlődésre, a megszokott emberi léptékkel mérve, szokatlanul nagy lehetőségem nyílt.

Bővebben… →

Előszó

Nem jönnek a szavak. Izgatottságom, hogy hamarosan újra láthatom a barátaimat, családomat, pihenhetek a saját ágyamban egy szóval karnyújtásnyira lesz minden, ami három éve nincs jelen az életemben, a szokottnál is koncentráltabb figyelmet igényli tőlem. Nem szeretném ezt az utolsó szakaszt sem mással tölteni, mint az úton léttel és annak teljes átélésével. Talán ennek a bejegyzésnek az írásához kezdtem neki eddig a legnehezebben, de már az ötödik sort írom és tudom, hogy hamarosan magával fog ragadni az ezen tevékenységhez tartozó világ is, amiben szintén nagyon szeretek időzni. Mint minden ez is tettre késztet, éberségre ösztönöz, mert akárhogy is, nélkülem nem lehetek magam. Úgyhogy, most bezárkózok Oswaldo régi szobájába, amit az utolsó Dél-Amerikában töltött napokra kaptam kölcsön és a szavakon keresztül elindulok hozzátok, utoljára az útról, megelőzve fizikai érkezésemet.

Ebben a részben olyan élményeimről is beszámolok, amiket páran talán nehezen fogtok megemészteni, de a nyíltság a legfelszabadítóbb és e történetek által esetleg mások is közelebb kerülhetnek mindenkori önmagukhoz.

Herczeg Lacibá emlékére!

Bővebben… →

Előszó

Egyre közelebb érzem utazásom végét, amivel egy új élet kezdődik majd számomra. Bár még majd négy hónap áll előttem, ez az idő eltörpül a mögöttem lévő harminchoz képest. Nem annyira foglalkozok a jövővel, és a múlttal sem, mégis olykor kavarognak  bennem az érzések és csak találgatni tudok, miként fog majd hatni rám a “leállás”. A pillanatban élés mellet van, hogy képeket látok a jövőmből, tükrözve azt, ahogyan és akiként szeretném az életet tovább élni.  És képek ugranak be a múltból is, teljesen váratlanul, biciklizés közben, vagy csak lefekvés előtt a sátramban olyan helyekről, épületekről, emberekről, utakról és kanyarokról, akikkel találkoztam és amiket láttam a három év alatt, míg egyik helyről a másikra vándoroltam. Ilyenkor kerül felfogható közelségbe, mekkora utat is jártam be. Tudom a minőségből, amit bensőmben megtanultam a mindennapokban fenntartani nem fogok lejjebb adni, miután lehorgonyzok. Kicsit elfáradtam és várom, hogy úgy telhessen el majd pár nap, hét, vagy hónap, hogy ne kelljen “harcolnom” a néha könnyen, máskor nehezen megtalált helyért, ahol álomra hajthatom fejem.  Az utazás rutinná válásával, a dolgok már csak ismétlik önmagukat. Egy ideig legalábbis biztosan. Bármennyire is a természetben érzem magam a legszabadabbnak és boldogabbnak, úgy, hogy folyamatosan mozgásban vagyok, képtelenség biztos hátteret teremteni néhány alapvető igény kielégítéséhez. Az otthon nyugodt, melegen tartó, egyenletes hőjét nem pótolhatja semmi, hiába találtuk azt már meg magunkban és visszük oda ahol épp vagyunk, mégsem ugyanaz. Hiszen ahogy a test is kopik, csetlik-botlik,  addig egyben örök szellemi lényünknek ideiglenes otthonául is szolgál, megteremtve a fejlődéséhez szükséges helyet a rá kiszabott pályán és szakaszon. Nem tagadhatjuk  hát meg, befalazva, kenyéren és vízen tartva, még akkor sem, ha már tudjuk,  csak idő kérdése és igaz lényünkről lemálik, a múlt egyre sűrűbb árnyékát magára húzva, mintha soha nem is létezett volna. Miközben ha jól viseljük gondját a bentlakó lénnyel egyetemben, meghálál minden ráfordított pillanatot és mint önmagát kitanított alázatos diák léphet majd egyel feljebb a teljesség iskolapadjában, elhagyva a súlytalan áramlásnak akkor már csak terhet jelentő anyagot.

Ajánlom.

Bővebben… →

Előszó

Előző bejegyzésem óta ismét sok minden történt velem és 6 kis fácskával lett gazdagabb általunk a bolygó. Akik rendszeres követői ennek a blognak, ismerhetik indíttatásom, miszerint a Földünk megkerülése mellett, ami benső énemben is egy kört ír le, célul tűztem ki a mindenki számára tudatos életre való ösztönzést és bátorítást önmaga megismerésére. Úgy gondolom semmi sem fontosabb az életben ezektől a tételektől, mert általuk válhatunk igazán képessé a szeretetben való békés együtt élésre. Az emberi lélek teljességével, annak mélybúvárkodásával, valamint tudatosságával foglalkozó gondolataimat ezúttal a kapcsolatok és a környezetünk fényében vizsgálom. Emellett természetesen elmesélem merre jártam, s miket láttam az elmúlt több mint két hónapban.

Bővebben… →

Előszó

Most külön nem írok előszót ehhez a bejegyzéshez, hanem a facebook oldalamra kitett utolsó posztomat másolom ide.

Hitem utolsó morzsája is oda lett, amit az internet felé tettem félre, hogy majd jó lesz az még valamire. De annyira jól lakok nélküle is, csak simán a valósággal nem mással, hogy azt a megmaradt morzsát inkább a madaraknak adom, mielőtt kárba veszne teljesen. E párhuzamos világ eszköz mivoltja nem esik kezemre és bár próbáltam farigcsálni, kalapálni, be kell lássam, nem vagyok ezermestere. A világ számomra a Világ és hozzá a lét az élet. Kifordított képmásának lyukas markából csak elfolyik az idő, míg az eredetiben nem is létezik. És amit megkíván tőlem nélküle is megteszem. Gondolj rám, s rád gondolok, érezd, hogy érezlek, legyen éteri a messenger. Fénykép helyett ott a szemed, vagy csak tapints, lélegezz. Ha utazni akarsz utazz, ha főzni hát főzz. Ha nincs recepted kopogj be a szomszédba egyért, vagy csak kövesd az illatot, merre viszi a szél. Bogozd ki belőle az összetevőket és tegyél fát a tűzre. Amíg a gyerek az ujját meg nem égeti nem hisz a szülőnek. Tapasztalni jött ide, amit lehetetlen átadni, ahogy teli hasunkból sem tudunk mást jól lakatni. Ki tanítani akar tudás nélkül, diákjai fognak rajta kacagni. Nem önzőség, de azzal, amit itt (facebook) adhatok nem akarlak “becsapni”, sem óvatlanul félre vezetni. Mert személyre szól minden, ami nem személytelen. A régi tövén új világ terem. Meglásd nem csak szó halom ez itt. Ezer lájkom egy igaz pillantásért, amit nem a telefon kijelzője lop el. Elcserélem bárkivel, de adja hozzá arcát, kezét, teljes tekintetét, különben elsodródik, nem kívánom a giffparádét. A jó cégérhez nem kell kirakat vagy zaj, csak egy raktár tele minőségi, primőr cuccal. Tudom, hogy a fészbuk nagy szerelem, de én a sört szűretlenül szeretem.
A klisék dobálása, vigyázz célba tud ám találni, “csak élvezd” , “légy önmagad” meg “az út a fontos” és társai. Bizony így is van ez, csak hogy tettel, és nem nettel, máskülönben a fát az erdőtől nem látni.
A nagy boldoggá válás akarásban a kellemetlent nem dívik fülön ragadni. A fiúból lányt, vagy kivagyok, így lehet csak igazán faragni, frusztráltan pislogni, meg ujjal a másikra mutatni. 

Ajánlom azoknak, akik látják a fától az erdőt, de azoknak is, akik még nem, viszont szeretnék. A tisztán látás vezessen utadon.

Bővebben… →

Előszó

A Föld nem az ember tulajdona. Mi tartozunk Hozzá átmenetileg. Tévedésen alapszik minden, ami birtokviszonyt állít fel emberek és tárgyak, vagy más élőlények között. Lehetetlenség olyas valamit birtokolni, aminek időt állósága túlmutat egy tűnő emberi életen. Hiszen még a gondolataink sem a saját tulajdonunk, mert ha így lenne, bármikor lehetőségünk nyílna irányításunk alá helyezni őket. De ki mondhatja el magáról, hogy ezt már elérte és képes teljesen tiszta forrásból táplálnia szellemét, olyan gondolatoknak engedni csak, amik mindenki javát szolgálják?

Az Indiánok és minden ősi kultúra tisztában volt ezzel, számukra értelmezhetetlen volt az „enyém” fogalma. Európából hamarabb tűnt el és alakult át mindez. Ezért az onnan induló hódító portugálok, spanyolok, angolok és franciák máshol is szétszórták az új vírust és véres köszönetnyilvánítással néhány évtized alatt lecserélték a bölcsességet, aranyra, ezüstre, olajra és minden más értékesnek kinevezett anyagra, amit a Föld több milliárd év alatt szorgoskodott össze. Iparosodtunk, kényelmesebb életet teremtettünk magunknak, teljesen figyelmen kívül hagyva mindent, ami a legtermészetesebb. Ez hozza jelen korunk vadhajtásait, amit nehéz észrevenni, mert szoros szimbiózist alakítottunk ki vele. Mit látsz, ha körbe nézel a városokban, ahol élünk? Utak, autók, épületek, rohanó emberek, stb. Ez lett a mostani természetes környezetünk és a megszokás miatt egyáltalán nem is tűnik furcsának. Ám ha leporoljuk kicsit a makettot, valami nagyon ijesztő szörnyetegre bukkanunk. Ma egy átlag embernek mennyi kapcsolata van az eredeti természettel, azzal a hellyel és állapottal, ahonnan mind származunk? De most komolyan!

Nem áltatom magam én sem vagyok kivétel, aligha lehetek, mert mára a boltba járás, vásárlás és fogyasztás kőolajtól csöpögő, ragadós masszája szinte mindent elöntött és jóformán kikerülhetetlenné vált. Amit nem egy bottal írok a porba, önmagában nem lehet teljesen igaz, így ez sem az. Hiszen a műanyag klaviatúra és a csillogó monitor kijelzője, megcáfolja a szavakat, melyeket épp most írok le. Szabadsággal kecsegtet, de valójában rabszolga sorsba taszít. Az amerikai álom ékes példája ennek az iránynak.

Nagyon kevés olyan dolog létezik manapság a Földön, ami megőrizte eredetiségét és nem szennyezte be semmilyen méreg. De a szellem él, és Isten lássa lelkem, minden más ezen kívül, már csak mocsár, mibe bokáig néha még igen, de térdig már nem süllyedek. A birtoklásból és akarásból származó önkéntes rabszolgaság felfedte jelentéktelen mivoltát, a tévesen megítélt helyes irány, rútul felcicomázott polgára hitem szerint én már nem leszek. Ragaszkodok az egyetlenhez, a ragaszkodástól mentes, látszólag nehezebb, de boldogabb élethez. És még egyhez, a mindenkit erre bíztató, bátor szeretethez.

Már csak fél-lábbal

Ajánlom azoknak, akik elég bátrak, hogy éljenek.

Bővebben… →

Előszó

Álom, vagy valóság? Ki tudná megmondani, mi az igazság? Bár felkeltünk reggel az ágyból, vajon nem egy éber álom folytatódik, elterelve a figyelmünket a létezés valóságától? Csak mert súlya van, mint a fájdalomnak a szívben, vagy könnyed mosolyként szánkra hajlik, megszépítve a legszigorúbb arcot is, még nem jelenti, hogy tényleg létezik. Mint a fontos szavak, amik nem érnek el a fülekhez, ki lettek mondva, de nem lettek befogadva. A múltban lebegnek valahol, elvesztve jelentőségüket, mit képviseltek, mikor megszülettek. De a helyüket elfoglaló újak ismét valósnak, igaznak és fontosnak hatnak, szüntelenül egymást követve, egymásból kinőve, ahogy az öreg tölgy törzséből is az ágak sarjadnak. Felismerjük-e őket keletkezésük pillanatában, vagy ők vezetnek minket gondolatainknál és érzelmeinknél fogva, hatást gyakorolva a kapcsolatunkra emberekkel, állatokkal, növényekkel, tárgyakkal és mindennel, ami bennünket körbevesz. Bennünket!!! Azt, aki benn vagyunk és nem azt, akit kívül képviselünk. Mert belső hitünk szerint védjük kifelé az igazunkat, vitába szállunk, sértünk és sértődünk, jutalmazunk és elveszünk, a sajátunkhoz mérve ítélkezünk, szeretjük, nem szeretjük, jó-rossz, igaz-hamis, stb. Ebből látszik miért olyan fontos jól megválasztanunk a forrást, amiből a bent, s általa a kint is ered.

ítélet

De az igazságnak és a valóságnak miért lenne szüksége védelemre? Tán nem süt a Nap akkor is valahol, ha nálunk éjszaka van épp?  Miért ragaszkodunk a véleményeinkhez? Miért nem hagyjuk, hogy csak legyen és történjen az élet?

Bővebben… →

Az utazásunkban nagyon fontos szerepet kap a navigáció. Ez persze magától értetődik, az viszont, hogy milyen szerkezetet válasszunk hozzá, már nem ennyire egyértelmű. Ebben a rövid útmutatóban leírom, milyen megoldások léteznek és melyiknek mi az előnye, illetve hátránya. Persze nem az összes rendelkezésünkre álló lehetőséget vizsgálom, hanem az általam használt okos telefon aplikációt és a szintén bringámhoz csimpaszkodó GARMIN eTrex 20-at fogom összehasonlítani.

Forrás; internet

Bővebben… →

Előszó

Hányszor hallottuk már a sokak száját elhagyó közhelyt, hogy a pénz nem boldogít. Bólogatunk is ilyenkor helyeselve, véleményünket határozottan kifejezve. Majd nyúlunk pénztárcánk után, hogy kifizessük az éttermi számlát, mert mosogatni elég otthon. A pénz mellett szépen beállítva az éppen esedékes számlák, víz, gáz, villany és persze az internet, hiszen tartani kell a lépést a világgal. De legalább szombat van és este buli, lehet felejteni, holnap meg még egy teljes nap, hogy nem kell munkába menni. Vagy buli helyett a gyerekekkel megnézzük azt az új filmet a moziban, amiben olyan egyszerű az élet, mindenki szabad és a kutya a házból a kertbe szalad. Mi is vele, most nem kell pénzt keresni, csak a jegyet kifizetni. De négyen vagyunk és drága a mozi, havi egyszer talán még valahogy ki tudjuk két fizetésből hozni. Hazafelé gyorsan a tesco felé kanyarodunk, mert a héten akciós a trapista sajt, ezerötszáz helyett most csak ezer egy kilo. Pont egy óra munka díja az a kilo trapista, a pénz nem boldogít… ha van, ha nincs. De akkor mi?

Ezt a bejegyzést a pénznek ajánlom, ami annyira mélyen gyökeret vert az emberi társadalomban, hogy sokszor fontosabb szereppel ruházzuk fel, mint magát a boldogságot.

Illúziót kergetni soha véget nem érő folyamat

Bővebben… →

Előszó

A huszonharmadik ország utam során Japán. A reptéren miután minden csomagomat begyűjtöttem rácsatlakoztam a telefonommal a helyi wifire. Néztem érkezett e válasz a két nappal az előtt küldött üzenetemre, egy ismeretlen magyar lánytól, aki bringásokat segít ki szállással (warmshowers), a városban ahol nemrég landoltam. Örömmel láttam, hogy válaszolt és azt is, hogy épp online van, úgyhogy csak félig olvastam el, amit írt, máris élőben kezdtünk beszélgetni. Golden week volt, a Japánok egyik nagy ünnepe ezért mindenki a szabadban volt, aki csak tehette. Szilvi, mert így hívják e kedves teremtést, szintén távol volt a várostól. Hét másik bringással túrázott a környéken és bár így is felajánlotta a lakását, hogy ő nem volt ott, azt is kérdezte nem e lenne kedvem csatlakozni az 5 napos túrához? Őszintén szólva, bennem jobban élt egy zuhany és egy jó alvás képe, mint rögtön nyeregbe pattanni és a reptérről a hegyekbe tekerni, de mivel szépen sütött a Nap és még messze volt az este, na meg bringa túrán vagyok ugyebár, hát beleegyeztem. Szilvi átküldte a koordinátákat én összeraktam a bicajt és elindultam a megbeszélt kemping helyre. Az úton ért a felismerés; JAPÁNBAN VAGYOOOOOK! Újból egy teljesen ismeretlen világban.

Welcome to Japan

Ajánlom magamat 🙂

Bővebben… →