Erő, magabiztosság, figyelem és jelenlét

Bevezető

Mindig jelenlét van, a kérdés az, hogy mennyire, merre, mire? Mi emberek szeretünk számokban gondolkodni, viszonyítani, összeadni, kivonni. A jelenben levés szerintem azt jelenti, hogy valós időben cselekszem, együtt az áramlással. Nincs késlekedés. Érzékszerveim aktívan figyelnek, bármit is kell tennem, együtt mozgok vele. Határtalanság van, számok nélkül. Tudom, hogy jó lesz. Nekem, neked, mindennek és mindenkinek. Ez a hit. Tudom, hogy meg tudom csinálni. Ez az erő! Bármi is történik, benne maradok a pillanatban. Ez a magabiztosság.

Miért? Miért kell erő, magabiztosság, figyelem és jelenlét? A felszabadulásért, az öröm miatt, egy jóízű kacaj miatt, a tűz miatt és a kiteljesedésért. Ha csak egyetlen cseppnyi pillanatot sikerül elkapnod, megvagy. És ahogy érzed, ahogy a csepp folyóvá duzzad, úgy költözik beléd egyre gyakrabban a béke, a megértés és a szeretet. Amit aztán a tapasztalat által megtanul az idegrendszered, és bármikor rákapcsolódhatsz a frekvenciájára.

wp-1457237799192.jpg

Magabiztosság, Erő, Jelenlét

Eme kis irományom arról a különös időszakról szól, amikor Ádámmal külön utakon bicikliztünk. Ugyanis figyelmetlen voltam, a térképet néztem az út helyett, és bumm! Nekimentem a biciklimmel! Egy másodpercre megállt az idő. Nagyon megijedtem, tudtam, hogy para van, lefőttem, mint a kávé. Gáz, amit csináltam, ki is borult a bili, ugyanis ez már a sokadik figyelmetlenségem volt.

Bővebben…

Napsütés, trópus, varázstó és ninja-akciók

Nagyon megszerettem Pakisztánt. Ottlétünk során folyamatosan kapkodtam a fejem, hogy lehet ebben az országban szinte mindenki menő. Az emberek sugároznak a boldogságról, nyitottak és mosolygósak, kedvesek és barátságosak. Sajnálatos, hogy a nyugati média fekete bárányként tekint erre a csodálatos országra. Az itt eltöltött 20 nap alatt rám ragadt a “paki vibe”, helyi kifejezéssel élve a “no tension!”. Ellestem a lazaság egy újabb fokát, megtanultam tiszta szívből, érdeklődve közeledni az emberek felé, s fenntartani a beszélgetés izgalmát.

Lahore, az utolsó város az indiai határ előtt megkoronázta expedíciónk pakisztáni szakaszát. Nagyok szeretem amúgy az expedíció szót, ahogy kiejtem, vagy leírom ráébreszt, hogy nem egy hétvégi szalonnasütésre vállalkoztunk, hanem arra, hogy körbeutazzuk a Földet, felfedezzük az ismeretlent magunk körül és önmagunkban.
A nagyvárosba sötétedés után érkeztünk, majd egy helyi emberkétől szerzett mobilról felhívtam azt a csákót, aki még délután felajánlotta Ádámnak út közben, hogy segít szállást intézni. Kiderült, hogy át kell döngetni a fél városon, hogy megnézzünk ezt a szálláslehetőséget. Totál ismeretlen volt a terep, ráadásul autók és motorok milliói hömpölyögtek mindenhonnan  mindenfelé, mint egy cintányérral megbolygatott méhkas, fittyet hányva a kresz szabályainak. Rögzíteni szerettem volna a történést, csak mindkét mancsom a kormányhoz ragadt, a vállizmaim megfeszültek, elmém pedig nagy erőkkel fókuszált, hogy az ide-oda cikázó autók fénycsóvái között szlalomozva a helyes úton tartsa a biciklimet, szóval képben kellett lenni! Végre kikötöttünk, nem is akárhol: a pakisztáni nemzeti országúti  kerékpáros csapat főhadiszállásán! Ide szólt a meghívásunk. És ahogy Ádám is írta, ismét hazaérkeztünk: a fiatal versenyzők a másodperc törtrésze alatt befogadtak minket, körbevezettek a kolesz-szerű épületben, leraktuk a paripáinkat és már mentünk is vacsorázni és sztorizgatni a kantinba. Annyira jól éreztük magunkat, hogy itt maradtunk még további négy napot, pihentünk, töltődtünk, sőt még fodrászhoz is elvittek a srácok, ugyanis úgy néztem ki, mint egy csöves biciklis-remete. A rutinos kéz alatt vígan szorgoskodó olló megszabadított a bozóttól, ami a fejem tetején lakott, és a rumcájsz-arcszőrzetemtől, hogy teret adjon a menő stílusnak. Úgy éreztem magam ez után, minta újjászülettem volna.

triple_en.jpg

Viszlát ősember! 🙂

Bővebben…

Rendkívüli emberek

Sziasztok drága olvasók!

Bár ezt a bejegyzést Adorján készítette, megkértem had írjam hozzá én az előszót.
Amikor Dushanbében egyik reggel Adi bejelentette, hogy támadt egy ötlete a következő blogbejegyzést illetően egyre kíváncsibbá tett. Elmesélte, hogy interjút fog készíteni az ideiglenesen egy térbe koncentrálódott hosszútávú bringásokkal és a világ tudtára adja, kik is ők valójában, kik is vagyunk mi valójában.

IMG_7349

Itt, ennél az asztalnál, világjáró bringások társaságában jött az ihlet az interjúra

Bővebben…

Két főváros között

Először is elnézést kérünk az olvasóinktól, amiért csak most jelentkezünk, igen korlátozott az internet-elérés itt közép-Ázsiában.

Az alábbi irományban szeretném elmesélni, hogyan jutottunk el Jerevánból az 1200 km-re lévő Teheránba nyolc változatos nap alatt.
Tűkön ülve vártam, hogy újra biciklire ülhessek, elég volt a pihenésből Arsennál. Egy szép keddi délelőtt, iráni vízummal a zsebünkben és terjedelmes mosollyal az arcunkon indultunk útnak Irán felé. Kellemes napsütéses időben tekertünk át az örmény fővároson, útbaigazítást az ámulatba ejtően monumentális Ararát hegytől kaptunk.

Az Ararát

Az Ararát

Bővebben…

Trabzon – oda és vissza

3000 kilométer fölé ért a kilométerórám, nagy erőkkel hasítjuk a távolságokat. A napi tíz eurós költségvetésünket könnyen tartani tudjuk, szinte csak kajára költünk az utazásra félretett pénzünkből a helyi boltokban, s meg kell hogy mondjam, vígan elvagyunk, jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Leginkább mellékutakon haladunk, falvakon, kisvárosokon keresztül. Beépülünk az élet körforgásába, ismerkedünk, barátkozunk a helyiekkel. Tanulunk, és tapasztalunk. Az emberektől a környezettől, egymástól és magunktól.
Nekem leginkább a kalandozó, álmodozó figyelmem kell kordában tartani, hogy Jelen legyek a térben és jelen legyek az időben. Az Út rákényszerít, máskülönben lemaradok a lehetőségekről, amik színesítik, élénkebbé teszik vagy épp leegyszerűsítik az életünket.

P1080594

Az Út a lényeg

Szeretek biciklizni. Tekerni a természetben, hegyen, völgyön, folyók mentén, pusztaságban és emberek között. Feltölt és kikapcsol ahogy átélem a külvilágot a saját kis unikornis szűrőrendszeremen keresztül, kapcsolódok a földdel, vízzel, levegővel, növény- és állatvilággal, emberekkel és önmagammal.

Bővebben…

Nomád életből lazaságba

A hetedik este értünk át a sokszínű Szerbiából Bulgáriába.

20150619_184000

Pózolj elhagyatott benzinkúttal

107 kilométer bicózással a hátunk mögött a határtól nem messze lévő Kula  🙂 városába érkeztünk, ami leginkább egy elhagyatott, kicsit posztnukleáris falura emlékeztetett. Megkezdtük a szokásos koraesti teendőnket, a szállás- avagy kempinghely keresést. A kihaltnak tűnő település mellett csendes kis tavacskára leltünk, egymásra néztünk, s fejbólintással jeleztük egymásnak, hogy ez bizony jó kis táborhely lesz nekünk.
Gyorsan felépítettük a lakosztályainkat, azaz a NASA fejlesztéseit megszégyenítő csúcssátrainkat. Ezen is amúgy sokat szoktunk kacarászni: járjuk a nagyvilágot, mellékutakon, a legelhagyatottabb falucskákat, pusztaságokat érintve, s közben csúcstechnika lapul alattunk: szupersátor, fél kilós, -10 fokig komfortos hálózsák, önfelfújó matrac, tükörreflexes fényképező, studio mikrofon, GoPro, na és persze a legtutiságabb tutiság: a bringáink és a vízálló túlélő bringástáskáink, amik a következő 2-2.5 évben szükséges összes cuccainknak adnak helyet. Pacsi a csepeli Evobike-nak 🙂

Bővebben…

Lendület

Sziasztok!

Különleges nap a mai. Na nem csak azért, mert bolondok napja van, amely jelzőt mi szívesen tudjuk magunkénak, hanem mert először tudtunk mindeketten leülni egy asztalhoz, ami végre lehetőséget ad arra, hogy ugyanazt lássuk és ráadásul egy időben. Ez az, ami mostantól összeköt minket egy jó időre. Elkezdődött tehát az érdemi munka. Bár az elmúlt hónapokban külön – külön is sokat foglalkoztunk közös utazásunk szervezésével, a két patak most találkozott és folyóként hömpölyög tovább magával ragadva az elemi energiát. Ennek eredménye hogy felkerült a kezdeti tartalom a blogunkra és kicsit csiszolgattuk a formáját is. Ezt megpecsételve indítjuk útjára azt, ami számotokra mostantól egyre több hírrel és jókedvvel szolgál majd a világból az elkövetkezendő kb.2 évben.

Nem véletlenül találtuk ki a Lendület címet a hírfolyamunknak, ugyanis mától bele taposunk a pedálokba. Pontosan 2 hónap múlva már ténylegesen is úton leszünk. Addig sem fogunk unatkozni, hisz még van mit intézni a startig. Ezalatt az idő alatt is velünk tarthattok és követhetitek hogyan készülünk életünk eddigi legizgalmasabb szakaszára, a világ körüli bicikli útra. Szponzorok, támogatók, azaz Hátszél most nem árt ha elkezdesz fújni…

Life is good