Kókuszház és Elízium – 2.rész: Kömüves workshop

Egy éve történt. 2018 február végén érkeztem el arra a helyre, ami minden képzeletem felülmúlta. az általam Édennek nevezett holisztikus hotelhoz, ami Mexikó Yucatán félszigetén található.
Az írásom azoknak ajánlom, akik mernek nagyot álmodni…

Tíz óra lehetett, mire befejeztük a reggelit. Steve-vel a Cococoncrete projekt (kókuszbeton) vezetőjével az étterem mögött a szélhárfánál találkoztunk. Steve magas, kopasz, szakállas fiatalember. Gyakran látom nevetni, ahogy mindenki mást is itt az Elíziumban. Bemutatkoztam neki. Azt mondta ma a kókuszháznál fogunk dolgozni. Miriam odavezetett. Út közben megmutatta az önkéntesek és a munkások szálláshelyét. Az erdő közepébe mentünk. Kecses járda vezetett egy meglepően nagy bambuszépülethez. – meditációs terem, meséli Miriam csillogó szemekkel. -Halkan haladjunk, óra van éppen. Jobboldat, deszkákból lefektetett padlózaton keresztül a mosdókhoz érünk. Észreveszem, hogy csaptelep helyett művészien kirakott kagylódíszből folyik a víz. Kétséget kizáróan odafigyelnek a részletekre. Földúton, magas fák simogató árnyéka alatt elbandukolunk az erdei konyháig, majd innen párszáz lépés után elérjük a kókuszházat. Félkész állapotban van. A vakolatlan falak elől derékmagasságig, hátul nyakig érnek, 3-3 nagy cölöp ágaskodik ki a sarkokból és középről, ami a bambusztetőt tartja. Az épület elején nagy, félbevágott tojás alakú aranysárga deszkalap lesz majd az ablak. Gondolom magamban.

A bioanyagokból készült kókuszház, azaz gyakorlópálya

Betonkeverő, kókuszrost-halom, lapátok, szerszámok mindenfelé. Miriam megmutatja a mai feladatot: meg kell tisztítani zsalukat összetartó menetesszárakat a rájuk száradt kókusz-betontól. Maximum 4 órát dolgozhattunk, de inkább kevesebbet. Meló után visszatértünk a még mindig édenkék lagúnához, és a második dokknál bementünk a hűsítő vízbe. – Varázslat. Paradicsom. Suhant át rajtam az érzés.

Itt sziesztázgattunk délutánonként

Aztán megvacsoráztunk az étterem mögött, ahol a munkásoknak és az önkénteseknek esznek, majd Miriammel az erdőbe mentünk, ahol a meditációs terem (medipalapa) található. Üresen állt a fából épített terem. Belépve hatalmas üres tér fogad, gyönyörű fapadlózat, a sarkokban buddhaszobrok figyelnek türelmesen. A hely könnyen érzékelhető tiszta szentsége egyből megihlet. Az épület tartóoszlopait 2 méter magasságik hálóval kötötték össze, így minden irányba ki lehet látni. A bambusztető pedig jó magas, gúla alakú.
-Itt tudsz aludni. szól hozzám kedvesen Miriam.
-Ááá. Mondom. Ez tuti nem igaz. Igen? Oké!

A Medipalapa

Így alakult, hogy beköltözhettem a medipalalába, amit én inkább templomnak neveznék. Később lehetőségem adódott volna, hogy átköltözzek valamelyik erdei sátorba, ahol ágy is van. Ezekben laknak az önkéntesek, Steve és pár munkás is. Én úgy döntöttem inkább, hogy maradok a „templomban”, amit különös láthatatlan fényesség jár át még korom sötétben is.
A következő 3 nap a Falazó workshop-ról szólt, amit Laurent, a spanyolul tökéletesen beszélő francia, magas-vékony szakember tartott. Az volt a feladatom, hogy részt kellett vennem a foglalkozáson, és segíteni, ahol tudok. Néha falazó anyagot keverni, talicskát tolni, falazni, vakolni. Kb. 15 fő vett részt a workshopon. Meglepő módon a csapat egyharmada csajokból állt. Bioépítkezésről tanultunk. Alap spanyoltudásom miatt az elején semmit sem értettem a tananyagból. Egész nap figyelek. Menni fog ez is. Kedvenc új szavam a “Kúbó”, amit vödröt jelent. Szeretem a hangzását.

Laurent bioanyagokból tanít vakolni és maya mintákat készíteni

A workshop alatt nagyon szerettem nézni, hogy mindenki vidám, és élvezettel dolgozik. Valahogy mindenhová jut ember mindig. Lassan dolgozunk, mégis szépen haladunk. Emlékszem a fősulis éveimre, amikor segédmunkásként is dolgoztam, hogy megkeressem a tandíjra valót. Azt mondta a főnököm, hogy “nem úgy kell tolni a talicskát, hogy nyik-nyak, hanem hogy nyik-nyak-nyik-nyak”. Gyorsan kellett dolgozni. Folytonos mozgás, feltétlen engedelmesség volt a jelszó, napi 8-10 órát betonoztunk.
Itt pedig szuperlazaság van. Szerintem el fog tartani még egy ideig, míg átállok erre a tempóra. A hotel egyik vezetője, a fekete hajú, barna szemű kedves hangú Jaime is velünk tart a workshop alatt. Ő is dolgozott, mint mindenki más. S megdicsér, ha eltolok egy talicskát 20 méterrel arrébb, vagy ha keverek anyagot a többieknek. Azt is mondta múltkor, hogy nagyon örül, hogy itt vagyok. Még mindig hihetetlen itt lenni.

Az agyam minden nap tiltakozik. -Hol a csapda? Mi a trükk? Biztos nemsoká benyújtanak többezer dolláros számlát. Vagy valami rossz fog történni. Mert ami itt zajlik az merőben más, mint amiben az elmúlt időben részem volt.

Nincs olyan pillanatom egy nap, ami ne lenne szent. Reggel a jógatemplomban kelek, lesétálok az étteremhez, ahol meglátom az édenkék lagúnát. Napi háromszor kapunk enni, az étel alapanyagait a portához közeli organikus kertből szerzik. S van egy csap, amiből gyümölcslé folyik. Minden nap más. Narancs, ananász, feketeszeder, stb.
A workshop alatt az ebédet az erdei konyhában szolgálták fel. Ezek az ebédek szintén azokhoz a pillanatokhoz tartoztak, amiből amúgy nagyon sok van minden nap: a pillanatok, amikor jön az “Ááá, ez tuti nem valóság” gondolat.
Amikor Balin bicóztam, lehetőségem nyílt egy nívós vegán étterembe enni, s ott nem szolgáltak fel olyan minőségű ételt, amit itt, a kőműves workshopon kapunk. Ízorgia. Saláták, öntetek, magok, almaleves, zöldségtálak. Nincs pontos időbeosztás. Addig eszünk, amíg jólesik. Utána pihenés, beszélgetés, majd visszamegyünk dolgozni az erdőn keresztül.
Jaime, a tulaj úgy hívja ezt a helyet, hogy “Portál a Menyországba”. Igazat adok neki. Az édenkék lagúna, az erdő, a madarak, a szélhárfák zenéje, s az épületek, amik összhangban épültek a természettel megnyitják a portált. A portált, ami mindannyiunkban ott van, a mellkasunknál, a szívünkben.

Portal to heaven

Minden cselekedetem, amit itt teszek boldogsággal, hálával, alázattal és csodálattal tölt el. Maradok még, nem megyek sehová.

A következő részben bemutatom az új önkénteseket, mesélek arról, miket építettünk bambuszból és kakaó-és izzasztókunyhó szertartásokra is elkalaúzollak titeket.

Köszönet az Evobike kerékpárszaküzletnek a támogatásotokért és szakértelmetekért. Közel 4 éve vagyok úton és úgy a bringám, mint a felszerelésem – amit ti segítettetek kiválasztani – remekül bírja a nem mindennapi kiképzést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..