Kókuszház és Elízium – 1.rész

Egy éve történt. 2018 február végén érkeztem el arra a helyre, ami minden képzeletem felülmúlta. az általam Édennek nevezett holisztikus hotelhoz, ami Mexikó Yucatán félszigetén található.
Az írásom azoknak ajánlom, akik mernek nagyot álmodni…

Tegnap a bejárati kapuig jutottam el. Spanyolul beszélt hozzám a biztonsági őr úr. Azt vettem ki a szavaiból, hogy Steve, aki a kókuszház projektet vezeti nincs itt, jöjjek vissza másnap reggel. Visszafordultam Bacalarba. A part mentén haladtam. Utoljára Új-Zélandon láttam ehhez hasonló kék vizet. Azúrkéknek hívnám, vagy inkább édenkéknek. Elveszik benne a tekinteted. Nem tudsz más felé nézni, mágnesként vonz a 7 színű lagúna szemet gyönyörködtető látványa.

Háttérben a 7 színű lagúna

Kezdett sötétedni, szálláshely után nézek. Jó lenne a lagúna mellett sátorozni. Lehetőleg egyedül. Ahogy tekerek a város felé, mindenhol le van zárva az út a lagúnához. Elfoglalják a szállodák. Nem értek egyet a koncepcióval. Itt vagyok egy gyönyörű természet alkotta terület szélén, és nem tudok a vízhez menni. Magánterület, kilométereken keresztül. Addig tekertem, amíg egy nyilvános parkhoz nem értem. Csupán pár ember ténfergett a környéken. – Ez a hely jó lesz, súgta fülembe a biciklim, és lesétáltunk a vízpartra.

Az egész napos tekeréstől megizzadt testemet jóleső érzéssel töltötte el az úszkálás. Csend honolt. A part szélét fák takarták el a park bejáratától. Ideális sátorhely. Besötétedett, s egyedül maradtunk. A kezeim automatikusan illesztették össze a könnyű, mégis erős elemeket, pár perc alatt felépült a satyi. Alig vártam, hogy másnap legyen, ezért turbó fokozatban aludtam.
Szeretek korán kelni. Meditálok, mielőtt bármibe is belekezdenék. Csacsogó elmémmel az összpontosítást gyakoroljuk.

Egység

Majd folytatom a reggeli rituálét: összepakolok. A test mozog, az elme éber, lelkem ragyog. 5 kilométert kell csak visszatekerni a holisztikus hotelhez. Önkéntesként fogok itt dolgozni. Nem tudom még, hány napig. Az utóbbi pár hétben sokat változtam. Olvastam egy mondást Lao-ce-től:

"A vérbeli utazónak nincsenek konkrét tervei, és nem szándékozik mindenáron célba érni."

Nos, valami hasonlóba kezdtem én is. Bevallom félelmetes kicsit, ugyanis elengedtem a terveim. Az utóbbi 2,5 évben az utazásom egyik hajtóereje az volt, hogy haza „kell” érnem. Sokat utaztam, sok mindent láttam. Néha úgy érzem, túl sokat. Mióta a terv nélküli utazást gyakorlom, olyan emberekkel találkoztam, s olyan szituációkba keveredtem, amik nagyban megnövelték az utazásom=életem minőségét. Teret s időt adok magamnak. Minden nap történik velem olyasmi, amire felkiáltok: “Ezt nem hiszem el!”, vagy “Ezt úgysem fogja elhinni nekem senki!” Amibe viszont most cseppentem arra egyelőre még nincsenek szavaim.
Nem tudom, hogy mikor csináltam utoljára ilyet. Tán még nem is csináltam a biciklis földkerülés során: letáboroztam egy helyen. Maradok. Nem megyek tovább egyelőre. Tán egy hetet, vagy akár egy hónapot is. Úgy érzem megérkeztem.
Miriam, a misztikus-mélybarna szemű svájci lány mesélt nekem a hotelról még Tulumban. Azt mondta, hogy a dzsungel közepétől a lagúnáig, Mexikó Quintana Roo megyéjében húzódik egy hotel, ahol bioanyagokból építenek házakat, s önkénteseket keresnek, akik segítenek az építkezésben. Béke és nyugalom honol, ideális pihenésre, feltöltődésre.
Vonzónak tartottam az ötletet. Építhetek, tanulhatok, természetben lehetek. Éreztem a hely hívását.
Mikor megérkeztem a hotelhez egy nagy faajtó választott el a bejárattól. Kimondtam a varázsszót: “voluntario” (önkéntes). Megnyílt a kapu. A biztonsági őr kedvesen elmagyarázta, hogy kövessem az utat a dzsungelen keresztül amíg a recepcióhoz nem érek. Így tettem. Szeretek erdőben lenni. Élettel teli közeg. Hangyáktól az óriásfákig mindenki intézi a dolgokat. Komótosan haladok a buja növényzet között vezető földúton, majd rövid időn belül aszfaltúton találom magam. Innentől pár kanyar választott el az első sokkig. Az út két oldalán sorakozó fák széttárták karjaikat és elémtárult a lagúna édenkék vize.

Az Éden

Csak néztem és néztem percekig, majd mire ismét magamhoz tértem körbevezettem tekintetem. A vízparton ízlésesen parkosított járdák vezettek mindkét irányba. A vizen, pár lépésre a parttól egy arany színű fekvő buddha szobor figyeli kíváncsi tekintetem. Balra tőlem, egy nagy bambuszház teraszán egy fiatal lány megszólít. Ő lesz a recepciós. Odalibbentem hozzá, s elmondtam, hogy mi járatban vagyok. Mire a lány: -Steve elment kókuszt szerezni, várjad meg amíg visszaér. Láttad már az éttermet? Nézd meg!
Oké. Irány az étterem, s elindultam a bambuszház mögötti járdán. Az étterem, ami szintén bambuszból épült kellemes relaxációs zene szólt. A bejárat előtt a kövezeten másfél méter átmérőjű yin-yang jel megnyugtat, hogy minden rendben van. Belépek az étterembe, aminek nincsenek ablakai. Baloldalt konyha, jobboldalt székek s asztalok, amik mögött továbbra is látható a mesés lagúna. Átsétálok a fapadlón, s egy kertben találom magam, ahol tovább folytatódik az út a vízpart mentén.

Sétálnál itt mezitláb?

Hinták, szobrok, asztalok. Minden művészi. Minden beleillik a természetbe. Harmónia van. Elsétálok egy dokk mellett, haladok tovább a járdán. A dokk után kis bambuszházakhoz lehet eljutni, amik olyan látványt nyújtanak, amit az utazási irodák legmenőbb prospektusaiban látsz. Megyek tovább. Egy tisztásra értem, ahol leültem az egyik hintaszékre, s csak ámultam és ámultam. Nem tudtam betelni a látvánnyal.

Háttérben egy temascal (izzasztókunyhó)

Nem tudom mennyi idő telt el, mire magamhoz tértem. Visszabandukoltam a recepcióhoz. Ismét leszólított a recepciós lány: – Előbb Miriam téged keresett, itt van az étterem mögött.
Megörültem a hírnek. Szeretek Miriam társaságában lenni. Már Tulumban kiderült számomra, hogy értékes és nagytudású leányzó tónusos hangja és csillogó tekintete gyógyító hatással bír. Megöleltük egymást, majd az étterem mögött reggelizés közben elmesélte, hogy mi lesz a feladatunk…
Folyt. Köv.

Illés Adorján
2019.02.26. Ibarra, Ekvádor

 

Köszönet az Evobike kerékpárszaküzletnek a támogatásotokért és szakértelmetekért. Közel 4 éve vagyok úton és úgy a bringám, mint a felszerelésem – amit ti segítettetek kiválasztani – remekül bírja a nem mindennapi kiképzést.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..