Fehér alapon, vörös korong

Előszó

A huszonharmadik ország utam során Japán. A reptéren miután minden csomagomat begyűjtöttem rácsatlakoztam a telefonommal a helyi wifire. Néztem érkezett e válasz a két nappal az előtt küldött üzenetemre, egy ismeretlen magyar lánytól, aki bringásokat segít ki szállással (warmshowers), a városban ahol nemrég landoltam. Örömmel láttam, hogy válaszolt és azt is, hogy épp online van, úgyhogy csak félig olvastam el, amit írt, máris élőben kezdtünk beszélgetni. Golden week volt, a Japánok egyik nagy ünnepe ezért mindenki a szabadban volt, aki csak tehette. Szilvi, mert így hívják e kedves teremtést, szintén távol volt a várostól. Hét másik bringással túrázott a környéken és bár így is felajánlotta a lakását, hogy ő nem volt ott, azt is kérdezte nem e lenne kedvem csatlakozni az 5 napos túrához? Őszintén szólva, bennem jobban élt egy zuhany és egy jó alvás képe, mint rögtön nyeregbe pattanni és a reptérről a hegyekbe tekerni, de mivel szépen sütött a Nap és még messze volt az este, na meg bringa túrán vagyok ugyebár, hát beleegyeztem. Szilvi átküldte a koordinátákat én összeraktam a bicajt és elindultam a megbeszélt kemping helyre. Az úton ért a felismerés; JAPÁNBAN VAGYOOOOOK! Újból egy teljesen ismeretlen világban.

Welcome to Japan

Ajánlom magamat 🙂

Egyből nyeregbe

Ahogy tekertem a kellemes délutánban annak örvendeztem, milyen jó, hogy hamarosan egy csapat bringással fogok találkozni és első lépéseimet az idegen földön velük fogom megtenni. Bár ez így nem túl pontos, mivel az első lépéseket éppen ezen gondolatok közben tettem. Mindenesetre nagyon élveztem, hogy egyből bele csaptam a lecsóba, ahelyett, hogy a jetleget pihenném ki. Két óra alatt értem a táborba, épp kezdett lemenni a Nap is. A sátrak már álltak és a tűz körül hét ember ült, akik nem voltak gonoszok cseppet sem és csak hárman voltak azonos országból. Szép banda az már biztos, na de merre van a forró zuhany? Hiszen Sydney óta nem volt alkalmam lezuhanyozni, de aludni se nagyon. Hát az nincs, mondták, úgyhogy be kellett érjem egy cicamosdással jéghideg vízben. Kis beszélgetés még a vacsora mellett, de korán ért az álom. 35 órája nem pihentem kinyújtott testtel.

Tábor

Kényelem

Hokkaido Japán északi szigete. Azért akartam itt kezdeni, mert ez volt az utolsó olyan hely az országban ahol még virágoztak a cseresznyefák. Lentebb délen, már véget ért az ébredés, a fák ott már ledobták ünnepi öltözetüket és készen álltak a folytatásra egy hetes virágba borulásukat követően. De itt még csak most kezdődött a karnevál és én is itt voltam.

Függönyt fel, kezdődjék a karnevál

A tavasz vitathatatlanul érezhető volt minden szépségével. Nagyon hasonló az otthoni tavaszra. Vagyis a tavaszra, ami már otthon nincs többé, amikor a szél még kicsit csípősen súgja fülünkbe érkezésének üzenetét, úgy hogy a nyakunkon érezzük az ébredő élet langyos leheletét. Fák nyújtózkodnak hosszú álmukból, és mint görnyedt csontok mikor egyenesednek, rügyek pattannak ágaikon. Szürkés hókupacok eresztik nedvüket vissza a fagyból és sekély folyásaik alatt már zöldell a fű. Megszólal a repülő madár kórus is, üdvözli az újat, köszöni a régit, s légi játékukhoz úgy térnek vissza, mintha csak tegnap hagyták volna abba. Színesedik minden, megérkezett, újra itt van.

Érkezés

Na, nem mintha a tél csöndes fehérsége szenvtelenebb lenne, főleg itt ahol olyan hó szokott esni, mint csak néhány más helyen a világon.  Talán egyszer snowboardommal is eljutok ide, hogy a hópelyheket vissza szórjam az égbe, amik egyszer már lehullottak onnan.

Havas hegyek a távolban

A csapat főkolomposa az új-zélandi Rob volt, aki évek óta itt él és jól ismeri a környéket, közel s távol.  Rob Guinnes rekorder. Egy pár éve áthajtott gördeszkával Ázsián és Észak Amerikán, amivel bekerült a hírességek könyvébe. Emellett rengeteget utazott a világban, nem áll tőle távol a nomád élet. Nagyon jól szervezett túrát hozott össze, ez már rögtön az elején egyértelművé vált számomra.

Robert

Közepes távokat mentünk, semmi megerőltető teljesítménnyel nem kellett előrukkolni, szép útvonalakat választva. A pihenők is jól ütemezettek voltak, amikor csak lehetett egy boltot érintve.

A csapat

Apokaliptikus pillanatok is voltak néha

A boltok itt kis konvíni üzletek, egytől egyig ugyanolyan szolgáltatásokkal. Olyanok, mint egy benzinkút, csak benzin nélkül, nagyobb élelmiszer kínálattal. Esténként kempingekben sátraztunk, amik mellett a több ezer éves múltra visszatekintő onsenek voltak. Ezek termálfürdők forró vizes medencékkel kint és bent egyaránt. Szaunát és más jópofa dolgokat is élvezhetünk ezekben az onsenekben, ahová szigorúan anyaszült meztelenül lehet csak bemenni. A nők és a férfiak külön vannak, de ez csak egy-két száz éve van így.  Azt hiszem ennél nincs is jobb egy bringás napot követően. Garantált a relaxáció és a megtisztulás. Azonban a Japánoknak van egy íratlan szabályuk is, miszerint az, akin tetoválás van, nem mehet onsenbe. Ezt a jakuzák miatt hozták, hiszen Japánban csak a jakuzáknak volt tetoválása és egy jakuza megjelenését általában probléma követett. A főleg rosszalkodásból élő embereknek ez volt a megkülönböztető jelük, nyaktól lefelé klasszikus aranyhal és sárkány motívumokkal díszítették magukat. Ami mellesleg szerintem elég jól néz ki, ugyanis szabály ide vagy oda, az egyik onsenben találkoztam egy jakuzával és láthattam egy igazi teljes testes tradicionális tetoválást. Érdekesség képen mondom csak, hogy mivel az én oldalamon is virít egy szép fa, így a szaunába rajtunk kívül nem nyitott be más. Elég hasonló ehhez itt:

Találkozás a tetoválásommal

Ha már a szabályokat említettem, hát még most az írás elején szeretném tisztázni veletek, hogy Japán a szabályok országa. 🙂 Az emberek elég gépiesek, már egy kis rendellenességgel, mint hogy nem kérünk zacskót a boltban, is kizökkenthetjük őket a világukból. Ezzel ellentétben viszont rendkívül alázatosak. Hajlongva adják vissza még az aprót is és soha nem dudálnak az utakon. Rendesen viselkednek, nem idegeskednek. Persze itt is van kivétel és nem szeretnék általánosságban beszélni, de ez azért elég jellemző a kis csíkszeműekre. Mindent hermetikusan elzárnak a külvilágtól, egyenként csomagolják be még a répát is. Nagy mennyiségben szinte lehetetlen találni bármilyen élelmiszert. A következő érdekes paradoxon, hogy a mindent becsomagolás miatt irdatlan mennyiségű szemetet termelnek, ám ezt olyan szinten nem lehet észrevenni, hogy az valami fantasztikus. Az utcán nincsenek szemetesek, de szemét sincs.

Zöld hatás

Olyan érzésem van, mintha mindenki Houdini lenne és eltűntetné a már nem kellő kellékeket. Első japán mondatom, amit még Réka és Csabi tanított nekem Új-Zélandon, a fukoro wa irimasen nem mást jelent, mint, hogy nem kérek zacskót. Azt hiszem ezt az arigato gozaimassal (köszönöm) azonos mértékben használom, és sok kérdőjelet villantok ki vele az eladók feje fölött. Ömlik a műanyag mindenhonnan, de valahogy mégsem zavaró, mert a hulladék kezelésük egyenesen varázslatos. Ezzel nem azt mondom, mennyire szimpatikus, hiszen attól, mert még nem látjuk, ott van a rengeteg szemét. Jobb lenne nem is termelni szemetet, mert akkor az elvarázsolásával sem kéne foglalkozni, de ha már egyszer ide jutottunk, legalább jól kitalálták azt is, hogyan kezeljék a dolgot.

Volt, nincs

Na visszatérve a bicajokhoz, szépen váltogattuk a sátorhelyeinket és az onseneket, és szebbnél szebb helyeket jártunk be az öt nap alatt. Virágoztak a cseresznyefák, ahogy azt kell, mindenfelé díszelegtek a tulipánok és egyéb csuda virágok.

Cseresznyefa virágzás

Tulpiános cseresznyefa virágzás nárciszokkal

Lilás rózsaszínű akármi

Lilás rózsaszínű akármi 2

Mivel olyan kellemesen teltek a napok megváltoztattam eredeti tervemet is. Ahelyett, hogy egyenesen délre, Matsumae híres kertjébe mentem volna, itt maradtam Szapporó környékén. Tudtam, így nem fogom látni a 10.000 fát egyszerre virágba borulva, de nem bántam, hiszen rengeteg turista volt kíváncsi rá, amit ezzel a döntéssel lehetőségem volt elkerültem. Bármerre mentem, az egy négyzetkilométerre eső virágos fák és kertek számát kielégítőnek találtam Matsumae nélkül is.  🙂 Szapporó kertjei ilyenek voltak:

Tulipánok kivételesen cseresznyefa nélkül

Ezek meg itt cseresznyefával

Teknős cseresznyefával

Nakajima park

Egymás mellett

Egymás mellett 2

Egymás mellett 3

Közel

Az Odori park szökőkútja

Hipnózis

Szilvivel következő hétvégén újra felnyergeltük a szamarakat és nyugati irányba indulva eltekertünk a tengerhez. Bomba idő volt és teljes valójával táncolt a tavasz körülöttünk. Amióta úton vagyok nem voltam tavaszban, ezért nagyon különlegesnek éltem meg minden pillanatát. Alig tudtunk haladni, mert mindig meg kellett állni alaposan szemügyre venni a sok mindenfélét és persze le is kellett fotózni.

upsz

Bicikli

Valahogy az időtlenben mégis elértük a partot és belerohantunk életem egyik legmeghatóbb naplementéjébe. Ahogy gurultunk le az utolsó lejtőn és a sarkon a kis ház mellett jobbra fordultunk a part menti útra, minden szó és gondolat megdermedt bennem a váratlanul elénk táruló látványtól. Talán pont egy mondatom közben ért a „sokk”, és mint rádió, aminek vezetékébe véletlenül beleakadunk és kirántjuk a konnektorból, rögtön csend költözött belém is, a mondat maradéka pedig hangtalanul lógott ki a számból. A vízen tükröződő narancssárga folyosó végén a Nap csikksebből húzta elő legjobb formáját és kéz nélkül integetett, hogy amennyire lehet, menjünk hozzá közelebb. A hipnózis olyan erős volt, hogy jó pár perc múlva ébredtem valómra, ahogy ott ülünk a parton a hullámtörőkön.

Bár a Nap lement, de a csoda ezzel még nem ért véget. Összeszedtük magunkat és megkerestük a közeli onsent. A kinti medencében melegedve vártuk meg, hogy teljesen beesteledjen. Sajnos nem lehet fotózni ezekben a fürdőkben, ezért erről a pillanatról nem készült felvétel, de másnap, mikor még zárva volt a hely, azért belógtam pár kép erejéig. Ezt és az előző képet összeadva kell valahogy elképzelni a műsort, amiben részünk volt. A szabályoknak maximálisan eleget téve, ugyan külön, de szigorúan meztelenül!!! Óóú jee 😀

Ez az

Másnap hazafelé kissé borongós időben tekertünk, de így is imádni való volt és Szilvi több egyéni rekordot is összehozott a masszív szembeszélben. Nyilván a fotózás sem maradhatott el, aminek köszönhetően elég későn értünk vissza a városba.

Még sikerült elcsípni a narancs vörös korongot mielőtt ráúnt arra a napra és a város elől végleg behúzódott éjjeli rejtekébe.

Találkozás egy világutazóval

A hetet pihenésre, a fényképek szerkesztésére, blog írásra és az elmaradt emailek megválaszolására fordítottam. Adorján, a földkerülő kolléga eközben megérkezett Fijiről és majd 8 hónap után újra találkoztunk. Jó volt látni Mókit és hallani a beszámolóját azokról a helyekről ahol én nem jártam. Nem is nagyon húztuk a dolgot, a hétvégén újra túrázni indultunk, már hárman. Ezúttal Hokkaido legmagasabb hegyét vettük célba, a Yotei-t, másik nevén a kis Fujit.

Ő az, a Mount Yotei

Három nap alatt kerültük meg a nagy havas vulkáni kúpot, ami ismét pazar programnak bizonyult.

Két Móki meg egy Móni

Nyilván ebből a túrából sem maradhatott ki a jó onszen, sőt a második este az eddigi legkülönlegesebbe sikerült bejutni. Egy gyors folyású, széles patak szaladt keresztül a kis falun, aminek a túl oldalán erdős hegyoldal emelkedett meredeken. Csillagokkal volt meghintve a hűvös ég alja, a kis kőből kirakott forró vizű medence meg ott ült a patak partján, falát egészen belenyújtva a sodrásba. Na, most én a patakparton támadtam a felfedezett helyre, ahol senki más nem volt egyes egyedül én. Kb. fél órán át élveztem a kiváltságos fürdőzést, ki be mászkáltam a medencéből a patakba, hanyatt dőlve kémleltem a csillagokat, csúcsra járattam pancsoló tehetségem, de egyszerűen nem tudtam megbarátkozni a gondolattal, hogy a többiek nem akartak jönni és most ott dideregnek a sátorban. Így magamra húztam egy pólót meg egy gatyát és visszamentem a táborba, hogy rávegyem őket, ezt nekik is át kell élni, jöjjenek mááár! Nem volt egyszerű, de végül Szilvi kikecmergett a sátorból, Adorján viszont azt mondta inkább marad. Visszamentünk és kezdődhetett a második felvonás. Úgy ismét fél óra elteltével azonban mások is jöttek. Épp azt beszéltük Szilvivel, hogy milyen jó lenne egy sör, mire mellettünk egy partra vetett fókaként elterülő ember keze felől szisszenést hallottunk. Akaratlanul is oda néztünk, mire ő már nyújtott is felénk két doboz finom hideg japán sört. Jó sokáig elhúzódott a tisztálkodásnak és felmelegedésnek induló fürdés, már majdnem forrásponton volt a fejem, két percenként mentem alámerülni a patakba, hogy kiegyenlítsem a hőmérsékletbeli különbségeket. A fényképezésre megint csak másnap került sor, úgyhogy közelébe se adja vissza a hely varázsát így ez a kép.

Csillagokkal és sörrel azért komolyabb volt a történet 😉

Tovább folytatva a túrát két tavat is megkerültünk, és közben a Mount Yotei szinte végig követett minket a távolból. Néha már olyan volt, mintha egy model fotózáson lennénk.

Model Móni és model Móki

Kis Fuji tövében Fiji portól szabadulás. Ilyen egy világjáró bringás élete

Tökéletes fotó alanyok 🙂

Hétfőtől Szilvinek megint dolgoznia kellett, hiszen kutató a szapporói egyetemen, így három nap után ismét a városi forgatagban találtuk magunkat. Én is még szerettem volna a hetet itt tölteni, előző blogomat befejezni és egy új dolgot kipróbálni. Japán eddig a legdrágább ország ahol jártam és itt először nem tudom tartani a napi 7 dolláros költségvetést. Erre számítottam, hogy így lesz és hogy orvosoljam a felmerült helyzetet kinyomtattam pár képemet, ami eddig az út során készült és árulni kezdtem őket az utcán. Nagyon jól indult a projekt, nem várt sikert könyvelhettem el már az első nap után. Az összegyűlt pénz mellett pedig nagyon örültem az emberekkel való találkozásnak és, hogy tetszik nekik, amit csinálok.

A kedves vásárlók

Minden készen állt ahhoz, hogy következő héttől nekikezdjünk világkörüli utunk következő szakaszának, újra együtt Adorjánnal. Ám ez mégsem így alakult. Adorján már csütörtökön elindult, benne volt a mehetnék ezért csak pár napra szólt az egyesülésünk. Őszintén szólva nem nagyon értettem, miért ez a sietség és nem is esett jól, hogy ennyi idő után, végre, amikor alkalmunk nyílt a találkozásra nem vár még pár napot, hogy együtt folytathassuk, amit majd két éve közösen kezdtünk el.

Adorján

A nyugati part

Szilvitől a búcsúzást követően nyugatnak vettem az irányt, hogy a part mentén Hakodatéba tekerjek, ahonnan komp visz majd át Hosúra, Japán fő szigetére. A vadregényes utak, kis halászfalvakon át követték a rojtosra mosott sziklapartot ami, hogyha hegy állta útját alagútban folytatódott. Szerintem, aki alagút fetisiszta, annak feltétlenül el kell látogatnia Japánba, mert rengeteg van belőlük. Csak ezen a partszakaszon, a négyszáz kilométerből kb. 30-at alagútban tettem meg.

Pont ilyen végig,

meg ilyen,

 

aztán ilyen is,

később így,

 

vagy így ni,

aztán ez is ott van,

és ez is,

ez a hajó is,

ezt nézzétek,

és ez?

végül pedig ez.

Az onseneket változatlanul buzgón látogattam, amik mellett mindig egyszerűen találtam kellemes helyet a sátramnak. Egyik kedvencem, a szirmait már hullató cseresznyefák alatt volt, egy rejtőzködő parkban.

Matsumae

És bár már minden szirmát elhullatták a fák mire odaértem, végül mégis meglátogattam a híres kastélyparkot Matsumaeben. Ahogy sétáltam a szentélyek, hatalmas fából faragott kapuk és síremlékek között elképzeltem milyen lehetett alig három héttel az előtt, amikor még rózsaszínre és lilára volt festve minden, amerre csak a szem ellát. 10.000 cseresznyefa! Tízezer. Káprázatos lehetett, hiszen így is nagyon szép volt a borult időben, csökkentett üzemmódban.

Sárkányos kapu

Hakodate

A hét közepén jött a hír, miszerint Adorján elesett és eltört egy csont a kézfejében. Így kényszerűen parkoló pályára került hetekre, ami ismét átértelmezett pár dolgot. Értelmetlenné vált, hogy átmenjek Honsúra, mert ott most kezdődik az esős évszak, a vízumból még van két hónap és Adorján sem tud egy darabig bringázni. Ellenben Hokkaido jóval szárazabb, Június tele van fesztiválokkal és Szilvi is jó társaság. Megírhatom ezt a bejegyzést és pörgethetem kicsit a fénykép bizniszt. Ezért úgy döntöttem, hogy Hakodatén át visszamegyek Szapporóba még két hétre. Addig Adorján keze is gyógyul és, ha letelik a két hét, majd meglátjuk, hogy tovább.

A vízbe dobott kavics törvényszerűsége a hullámkeltés

Mire Hakodatéba értem megvolt a terv, viszont folyamatosan esett az eső és keresnem kellett egy száraz helyet ahol meghúzhatom magam. Az egyik templomnál kaptam lehetőséget a maradásra, aminek nagyon örültem ebben a cudar időben. A pap és családja rendkívül kedvesen bántak velem és mivel másnap is végig esett, hát ott maradtam még egy napot. Így lehetőségem nyílt kicsit jobban megismerni a várost.

Hakodate és a goryokaku (ötágú csillag) park

Hakodate utcái

All in

Másnap végre kisütött a nap, így elköszöntem Fujii atyától és feleségétől. Szapporóba vissza egy másik, rövidebb utat néztem ki és nagyon hamar rá is álltam miután legurultam a dombról ahol a templom állt. Úgy 80 kilométert tehettem meg, mikor kitaláltam, hogy én még ma Szapporóba szeretnék érni, ám ehhez messze felül kell múlni a valaha nyújtott legjobb teljesítményemet. Hakodateból Szapporó ugyanis 280 kilométerre van és nem sík, na meg a bicajom is 45 kg. Aztán eszembe jutott Adorján és mintha egyszerre minden megvilágosult volna, tudtam, hogy sikerülni fog, ha az motivál közben, hogy ezt a gyógyulásáért teszem. Hiszek az áldozat vállalás erejében, ezért nem is gondolkodtam tovább ezen, szilárdan elhatároztam, hogy megcsinálom. Ez egyszer s mindenkorra válasz is lesz a régóta fennálló érzékeny állapotra köztünk. Legalábbis részemről. Korda Gyuri bácsi erre csak annyit kiáltana, hogy ALL IN. Kétszáznyolcvan kilométer tétre befutóra. Eltökéltségem annyira erős volt, hogy azt éreztem a világból is ki tudnék hajtani, meg vissza.

Csak ő, meg én

Minden adott volt, nekem csak pedáloznom kellett. Közben a Jackietől tanultakra is sokat gondoltam, akiről előző bejegyzésemben írtam. Mindent úgy csináltam, ahogy mondta és tényleg működött. Menet közben megváltoztattam az útvonalat és bár így lefaragtam a távból, mégis rátettem egy lapáttal a nehézségre, mert az utolsó sík szakaszt egy hegyre cseréltem. Az első holtpont kétszáz km-nél jött negyedik rövid pihenőmnél, amikor már besötétedett és jócskán lehűlt a levegő. Megálltam egy boltnál még mielőtt a két órásra tervezett mászásba belekezdtem volna és sajnos tovább álltam a kelleténél. 15 percből majdnem fél óra lett és kezdte azt hinni a szervezetem, hogy már pihenhet. De a legnehezebb rész még csak akkor jött. Felöltöztem, ettem, forró teát ittam, de valahogy alább hagyott a lelkesedés. Belegondoltam, hogy mostantól két órát kell egy sötét, párás, hideg erdei úton felfelé tekernem, és a projekciótól kicsit se lettem lelkesebb. Mindegy, csak el kell indulni aztán úgy is megváltozik a hangulat. Csak addig volt kellemetlen újra nyeregben lenni, amíg visszamelegedtek az izmaim. Élveztem, hogy nem fogyok el a rendszeres kajálásnak köszönhetően és, hogy fáradtságot sem érzek. Ismerem már ezeket az érzéseket jól, úgyhogy azt is tudtam, valamikor úgyis vége lesz a vígasságnak, de nem így történt. Nem volt vége és mikor felértem a 15 km lassú szakaszból a csúcsra, meg sem álltam, úgy gyorsultam be lefelé, mint szemcsék a homokórában, amit megfordítanak. Így gurultam be Szapporóba 259km-el zárva a napot. Az ajtón pedig, amin csak be kellett lépnem, hiszen megfeleltem a feltételeknek, ennyi állt.

Fesztivál

A következő napok az ünneplésről szóltak. Rengeteg táncos érkezett a városba szerte Japánból, hogy összemérjék tudásukat a Yosakoi Soran fesztiválon, az idesereglett két millió néző nagy örömére.  A majd 80.000 négyzetméteres Odori park volt a fő színtere a rendezvénynek, de több más helyszínen is ment a show. Az utakon felvonulás, a parkokban, színpadokon tánc és ének. A fő show elem számomra a rengeteg féle színes ruha volt, amibe a versenyzők öltöztek.  A nagy csinnadratta elég látványosra sikerült szó se róla, nagyon örülök, hogy részese lehettem.

Búcsú

Letelt a két hét, Adorján keze javul és valószínű folytatni fogja az utazást. Viszont kérésére végleg külön váltunk.  Én többet ehhez a témához nem is szeretnék írni, mert úgy érzem, hogy ha ő akar, majd beszámol a történtekről. Zárásként csak annyit szeretnék mondani mind nektek és neked is Móki, nameg kedves Szilvia san sensei, hogy ;

köszönöm,  áldás kísérje utatokat.

Viszlát

Szeretettel, Szalag

Szapporó, Japán, 31400 km

2017.06.15

Fehér alapon, vörös korong” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. En epp neztem a bejegyzes elejen a Mount Yotei kepet hogy mennyire gyonyoru amikor aztan lentebb irod hogy kepek eladasabol szereztel bevetelt. En is siman vevo lennek ugyhogy megertem a kinti vasarlokat. Orom a kepeid altal jarni be a vilagot koszonom! A szetvalast sajnalom 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.