Délkelet-Ázsia szelleme 2

Java

Egy többemeletes komppal jutottam át a világ egyik legnépesebb területére, Jávára. Miután itt is elkezdtem bringázni, az volt az első benyomásom, hogy ez a sziget összeszedettebb és modernebb, mint Szumátra, plusz a kedvenc boltomban -a gyümölcsösnél- is nagyobb a kínálat.

A kikötő

Ilyen sor kéne otthonra 🙂

Az első utam a fővárosba, Jakartába vezetett, s egyből felkerestem a helyi jezsuita templomot, abban bízva hátha itt is találok egy Colin atyát :). Pont az ellenkezője történt: nem is akartak szóba állni velem, így továbbálltam és felkerestem a következő, útba eső templomokat. Több visszautasítással a hátam mögött értem el a St. Theresia templomhoz, ahol megismerkedtem egy igazi angyallal: a 83 éves Boromea nővérrel.

Boromea nővér

Csak úgy ontotta magából a szeretetet és a gondviselést, rögvest a szárnyai alá vett. Elintézte, hogy a templom mellett az Urshula apácazárdában kapjak egy szobát teljes ellátással, a gyönyörű kerttel ellátott intézménybe még aznap beköltöztem. Jakartában két fontos elintéznivalóm volt: találkozni Sulyok Csillaggal, akit még Magyarországon ismertem meg indulás előtt és meghosszabbíttatni még egy hónappal az indonéz vízumomat.

S képzeljétek el, Boromea nővér, akinek Teréz anya a példaképe, teljesen rápörgött a vízumom meghosszabbítására. Miután elmeséltem neki, hogy mit szeretnék, átkarolt, és korát meghazudtoló energiával elvezetett a portásokhoz. Kedvesen mégis határozottan osztogatta nekik az utasításokat egymás után: szükségünk van taxira, s hívjátok fel a templom irodájának vezetőit, hogy készüljön a látogatásunkra. Tátott szájjal bámultam, hogy pörög a néni! Fél óra múlva már a város egy másik szegleténél, a templom irodájának egyik termében ültünk, ahol már várt minket az irodavezető úr. Elkérték az útlevelem, s közölték, hogy innentől átveszik az ügyet, majd csak fotózás miatt kell befáradnom a bevándorlási hivatalba pár nap múlva.

       Áldott életem van! Jelent meg a fejemben a jól ismert gondolat :).

A következő napon Csillag is megérkezett, emiatt átköltöztem az apácaközpontból egy hotelbe.

Csillagról amellett hogy elbűvölő teremtés azt is érdemes tudni, hogy nyers vegán étrendnek megfelelően táplálkozik, ami hozzám is közel áll. Emiatt az elkövetkező napokban rettentően sok egzotikus gyümölcsöt ettünk. Gyümölcsöt enni alapból mennyei, a trópusi éghajlaton nevelkedett lédús, édes és intenzív ízű példányok pedig már-már extázis közeli élményt nyújt. Beszélgettünk is arról, hogy melyikünknek melyik gyümölcs a kedvence. Nehéz kérdés. Papaját, epret, banánt imádom, nagyon szeretem a sárkánygyümölcsöt, narancsot, kivit, almát és az összes többit is :).

Banán, papaya, mangók és a Gyümölcsfalók

Elmentünk várost nézni, s meglátogattuk a Taman Mini Indonesia parkot. Itt aztán volt mit szemügyre venni: budhista, hindu, muszlim, keresztény templomok, orchidea, kaktusz, jázmin kertek. Azonban ezeknél sokkal jobban érdekelt Indonézia szerteágazó építészeti stílusát és kultúráját bemutató múzeumok.

Egy Nyugat-Szumátra stílusú ház

27 különböző tartomány teljes nagyságú épületeit lehet megtekinteni az 1 km2-nyi területen. Besétálhatsz egy szumátrai közösségi házba, aztán egy szundanéz, vagy pápuai épületeket is megtekinthetsz kívülről belülről, ahol az adott területre jellemző használati tárgyak, fegyverek, hajók, kunyhók, hangszerek is ki voltak állítva. Lenyügőző, hogy milyen szerteágazóan színes és egyedi építészeti stílusokat fejlesztettek ki a szigetvilág különböző népcsoportjai.

Pápua

Torony lakosztály

Könnyen el lehetett volna itt tölteni akár több napot is unatkozás nélkül, mi csak pár órácskát maradtunk, mert ránkszakadt az ég, s inkább visszamentünk gyümölcsözni a hotelba, majd kicseréltem bringán a 23500 kilométert használt külső gumikat. A cseredarabot az Evobike biztosította, és Csillag hozta ki a hátitáskájára kötözve, ezúton is köszönöm nektek! 🙂

Három csodás napot tölthettem el Csillaggal, majd különváltunk egy kis időre. A spirituális beállítottságú útkereső társam bevonult egy kolostorba. Egy Vipassana (jelentése a dolgok mögé látni) nevű 10 napos elvonuláson vett részt Jakartától nem messze, ahol napi 10 órát meditálnak a résztvevők. Megbeszéltük, hogy az elvonulás tán ismét találkozni fogunk a következő szigeten: Balin. Én pedig visszatértem az apácazárdába. Kaptam egy sms-t, hogy menjek be a templom irodájához a vízum miatt. Odabringáztam, majd beültettek egy autóba, kaptam egy szép pulcsit, amit fel kellett vennem a fotózás miatt. Leparkoltunk  az épület előtt, majd bekísértek a bevándorlási hivatalba. A vezetőm ismerte a járást, egymás után felkerestünk három különböző osztályt, ahol sorban állás nélkül intézkedett valamit, míg én álldogáltam mögötte. Aztán elkészítették rólam a fényképet, majd kocsival visszavittek az irodához, másnap pedig mehettem is a vízumért. Amikor kézbevettem újra az útlevelem, akkor tudtam meg, hogy azért készült el gyorsan és zökkenőmentesen a vízumom, mert Jakartai Püspökség kezeskedett rólam. Lesz mit mesélnem öreg koromra…

Fülembe jutott, hogy Boromea nővérnek vasárnap lesz a születésnapja, így hát készítettem neki egy ajándékot: mivel Teréz anya a példaképe, letöltöttem egy nagy felbontású képet róla egy szép idézettel: „a béke mosollyal kezdődik”. Felkerestem egy nyomdát, s kinyomtattam a képet és bekereteztettem. Az elkészült ajándékot beletették egy kartonpapírba, amit összecelluxoztak, majd szép csomagolópapírral takarták be. S mivel esett kint az eső, egy nagy nejlonba is becsomagolták a végeredményt.

Visszamentem a templomba, Boromea nővért az étkezőben találtam, újságot olvasott. Csillogó szemeit rám szegezte, ahogy beléptem az ajtón, s megkérdezte, hogy mi az a nagy csomag a kezemben? Mondtam neki, hogy ajándék. Tőlem, neki. S átnyújtottam neki a csomagot.
– Ó, Édrien (így hívott), nem kellett volna! Ez biztos nagyon drága volt. – búgta kedves hangon.
Letette az újságot és nekilátott kibontani a meglepetést. Életem egyik kiemelkedően szép és megható élményét éltem át, ahogy a sok mindent átélt kezek szentséggel átitatott mozdulatai egy órán keresztül hámozták az ajándékot. Végül előkerült a kép. Boromea nővér maga elé tette, megsimogatta Teréz anyát rajta és megáldotta a képet. Megköszönte nekem, majd mosolyogva közölte, hogy alig várja, hogy megmutathassa az apáca barátnőinek. Feladatom itt véget ért. Elköszöntem tőle, s dudorászva indultam el a sziget belseje felé.

Egész nap esett az eső, az órák haladtával egyre intenzívebben. Úgyhogy félrehúzodtam egy eresz alá, felhúztam az esőálló gatyám és folytattam a bicózást. Eközben hatalmas dugó alakult ki Jakartából kifelé, nagyon lassan lehetett haladni. A z út széli csatornarendszer megtelt, a víz nem tudott elfolyni, csak gyűlt és gyűlt az út tetején. Egyre kaotikusabbá vált a helyzet, egy idő után már ott tartottam, hogy 20 centi mély folyóban kellett tekernem! Óvakodtam, nehogy beázzon a cipőm, aztán egy mélyebb szakasznál csumán beleért mindkét lábbeli a vízbe. Innentől kezdve már nem érdekelt, sőt volt hogy direkt belementem a pocsolyákba. Miért? Miért ne! 🙂
Eléggé lefárasztott a nagyobb közegellenállású tekerés, megálltam egy benzinkútnál  banánt enni meg pihenni. S a vízfüggöny és a dugó is szakadozni kezdett, A teljesen átázott biciklis utazó beletett még 30 km-t a kerékpárjába, majd beköszöntött az este,. Megálltam egy vonzó kirakatú vendéglőnél, lecseréltem a vizes pólóm szárazra és bőségesen megvacsoráztam.

Van választék

Fizetéskor érdeklődtem, hogy hol tudnék szállást találni errefelé.
-Aludj az imádkozó szobánkban, mondta a muszlim néni, s szólt a fiainak, hogy mutassák meg a szobát. Megköszöntem a jóindulatukat, és elsétáltam az imádkozószobába. Közben hallottam, hogy intenzív duruzsolás zajlik a hátam mögött. Az egyik gyerek jól beszélt angolul és közölte velem, hogy a rögtönzött családi kupaktanács úgy döntött, hogy inkább aludjak a nagyszobában, amihez fürdőszoba is tartozik. Mosolyogva rábólintottam az újabb ajánlatra, majd letusoltam, kimostam és nyugovóra tértem.

Másnap reggel a ház ura köszöntött, meghívott reggelizni. Megint hatalmas tisztelet és szeretet vett körül. Nekem nyugati kultúrán felnőtt emberkének még mindig szokatlan, ami az ázsiai embereknek természetes: megjelenek egy helyen, mint vadidegen és úgy bánnak velem egyből, mintha egy uralkodó osztálybeli jóbarát lennék. Én mondom nektek, sok mindent tanulhatnánk az ázsiai emberektől.

Purwakarta

100 kilométert terveztem tekerni, nem jött össze, közbeszólt egy kisváros: Purwakarta. Pedig csak egy röpke pillanatra álltam meg, hogy egy szalmakalapokból összerakott szobrot lefotózzak.

A Szamuráj Madárijesztő

Megjelent mellettem egy laza srác, Pena, s beinvitált a kisboltjába teázni. A boltba lépve négy fiatalembert pillantottam meg, épp zenélgettek: ketten doboltak, ketten pedig kis szájba helyezhető fahangszeren játszottak. Közéjüktelepedtem, s mesélni kezdtek arról, hogy milyen fontos számukra a helyi (szundanéz) kultúra és a hagyományok őrzése és fenntartása. Pena mondta, hogy szívesen körbevezet a látványosságokon, van egy csomó látnivaló, amit mindenképp meg kell néznem. Ebben nem is kételkedtem, első pillanatra különös vonzást éreztem a település iránt.

Először a Hagyományok kertjébe mentünk, ami olyasmi, mint a Taman Mini. A bejáratánál épp BMW találkozó zajlott, bent pedig az előző nap megváltasztott szépségkirálynő pózolt a partnerével. Széles járdán sétálva vettük szemügyre a kert érdekességeit, majd a helyi dioráma múzeumot is meglátogattuk. A múzeum egyik szobájában közepén egy kb. 1 méter átmérőjű könyv hívta fel magára a figyelmet. Nem akármilyen könyv volt, ahogy lapozgattam, a képek és az írások animáltan tűntek el, majd jelentek meg. Csak ámultam-bámultam, hogy ezt meg hogy? Aztán megfigyeltem, hogy egy kivetítővel vetítik a nagy lapokra a tartalmat. Egyszerű és mégis bámulatos. Tudnak valamit ezek az indonézek. A következő teremben pedig egy régi bicikli (parasztbájk) várta, hogy ráüljön valaki. Ahogy felpattantam rá, bekapcsolt 3 nagy tévé előttem, és elém tárult a település főtere biciklis távlatból. A tekerésem sebességével haladt a film előttem. Ekkor már kész voltam teljesen. Milyen menő helyen vagyok! A következő helyszínen egy rövid, látványos mozifilmet néztünk meg a környék múltjáról és jelenéről, majd visszatértem az ethnic boltba.

http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/03/IMG_8858.jpg
A szépségkirálynő és szépségkirály között
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/03/IMG_8851.jpg
Zene, zene, zene
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/03/IMG_8844.jpg
A jávai BMW klub kiállítása
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/03/IMG_8826.jpg
Fa hangszerek
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_8874.jpg
A varázskönyv
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_8881.jpg
Hát ez valam fantasztikus!
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_8837.jpg
Pena, Adi és Ayu stílusosan

Az egész napos sétálás után úgy döntöttem, nem megyek innen sehova. Pena mondta, hogy aludjak a boltban, reggel pedig korán kell kelni, mert mutatni szeretne valamit. 7-kor kipattantam a bolt elé, ahol Pena már szép díszruhában várt rám. Elmentünk újra a Hagyományok Kertjébe, ahol már nem is tudom, hogy hányadszor, megint leesett az állam. Többszáz csadoros nő, indonéz technózenére reggeli tornát tartott a téren. Ha nem látom, biztos nem hiszem el. Pena alig tudott elráncigálni a helyszínről.

VIdám vasárnap

A kert másik végében fiatalok és idős nénik árulták a különböző portrékájukat. Itt megreggeliztünk, aztán visszamentünk az ethnic boltba, ahol megjelent Jáva egyik legnevesebb tánc-koreográfusa is két versenytáncossal karöltve. A következő program az volt, hogy beültettek egy székbe, és egy szép fejkendőt kötöttek a fejemre, majd táncóra következett. Ennyi csupa szív, mosolygós embert nem láttam még sehol máshol egy helyen.

Táncóra

Meghatódva köszöntem el tőlük délután, majd elvonatoztam a Közép Jávára.

Közép Jáva

A sziget közepén folytatódott a mosolyterápia. Sokat bringáztam pálmafákkal és rizsföldekkel övezett kis falvak között. Nyomattam befelé a mangót, papaját és banánt tonnaszámra. Egyszer egy falusi mecsetben aludtam, majd 3 különböző rendőrségen, ahol mindig jól elbeszélgettünk a biztos urakkal-hölgyekkel, volt hogy kártyáztunk vagy hatalmas ping-pong csatát vívtunk egymással.

http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_9317.jpg
Egy kolléga
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_9341.jpg
Minden nap mangóturmix!
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_9151.jpg
Rendőrségen
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_9113.jpg
Rizsföld
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_9024.jpg
Kollegina
http://anapgyermekei.hu/wp-content/uploads/2017/02/IMG_9027.jpg
Faluban
Aztán eljutottam egy nagyvárosba: Yogjakartába, ahol Indonézia legnagyon hindu templomkomplexumát, a Prambanant vettem szemügyre.

Prambanan

A 9. században épült templomegyüttes eredetileg 240 templomból állt, ezeknek a nagy része mára már romhalmazzá vált. Számos építész és archeológus dolgozik az UNESCO világörökség részeként számontartott műemlék restaurálásán.

Közeledett Csillag 10 napos elvonulásának a vége, úgyhogy még pár napot bringáztam Közép Jáván, majd ismét vonatra szálltam és elutaztam a sziget keleti széléhez ahonnan áthajóztam Balira.

 

Délkelet-Ázsia szelleme 2” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon kedvelem a feljegyzéseidet. Bátor vagy és nyitott, ezért sikeres az utad!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.