Délkelet-Ázsia szelleme 2

Malajzia

Kuala Lumpurból Melakába, Malajzia dél-keleti oldalán fekvő kikötőváros felé bringáztam, ami mellesleg a legrégebbi város a Maláj félszigeten. Földrajzi elhelyezkedése végett sokan szerették volna megkaparintani. A 16. század elején portugál uralom alá került, majd a 150 év múlva a dánok vették át az irányítást, aztán a britek, a 2. világháborúban pedig 3 évig japán kéz alatt volt Melaka. Mára turista-paradicsommá változott a város. Különböző stílusú templomok, régimódi házakból álló hangulatos, keskeny kis utcák és hajózástörténeti múzeumok csalogatják az idelátogatókat.

A főtér

Kora este érkeztem a városba. Szállást remélve sorra meglátogattam az összes templomot, azonban Isten házai zárt kapukkal és „nem nyert” kártyával juttatták tudtomra, hogy más megoldás után kell néznem. Már besötétedett, amikor egy korház bejáratánál találkoztam Jamesszel, a portással. Elmondtam mi járatban vagyok. James végighallgatott, majd elmesélte, hogy ő tud még egy templomot, ami nincs rajta a térképen, mégis érdemes egy próbát tenni vele. Így is tettem. Becsöngettem, amire egyedül az udvaron szendergő kutya reagált, a háziak házon kívül voltak. Ekkor már este 9-10 körül járt az idő, nem lacafacáztam tovább, sátort vertem a templom kerítésén kívül, két szép fa között.

Reggel hatkor arra keltem, hogy beindult a pörgés a templomban: elkezdődött a mise, a szentbeszéd ki volt hangosítva, így a szimpatikus hangú pap beszédét VIP helyről, a sátramból hallgathattam végig. Aztán összepakoltam és bementem a templomba. Hamar megtaláltam a rokonszenves hang forrását: Lionel atyát. Sajnos fotóm nincs róla, mert Szumátrán ellopták a telefonomat, s a szuper készülékemmel együtt jó pár fénykép is odaveszett, de erről majd később…

Lionel atyával megtiszteltetés beszélgetni. Alázattal közeledik az emberekhez. Türelmesen végighallgat és bölcsen, az Univerzum értékrendjével összehangoltan közli válaszait.

– Ő egy igazi Pap, nagy P-vel, jutott az eszembe.

Rövid diskurzus után egy szobát ajánlott fel számomra a Good Shepard katolikus intézményben. Nagyot dobbant a szívem miközben a szívem a hála érzésétől olvadozott. Megköszöntem a kedvességét, és elindultam a bringám felé, s azon tűnődtem, milyen mindent elsöprő ereje van a szeretetnek, amikor Lionel atya visszasprintelt hozzám, és megdobott még 50 Ringittel (maláj pénz, kb. 3200Ft), mondván, hogy ebből meg vegyek magamnak reggelit. A találkozásunkat csodának éltem meg. Több napig duruzsolt még bennem Lionel atya önzetlen segítsége.

Pikk-pakk áttekertem a közeli Good Shepardba. Virágoskert, tisztaság, szálloda-szintű szoba s mosógép fogadott a helyszínen. Elfoglaltam a gyönyörű lakosztályom, majd elindultam felfedezni a várost.

Meglátogattam a főteret, ahol érdekes, plüssbabákkal, virágokkal és giccses díszekkel feltuningolt riksások várták a turistákat.

De boldog vagyok! 🙂

A Plüssriksa Brigád

Innen már csak egy karnyújtásnyit kellett továbbgurulnom, hogy a város hadtörténeti és hajózási múzeumához érjek. A múzeum igen csalogató látványt nyújtott, hiszen egy óriási, középkori hajó, a Flora de Lamar másolatában rendezték be. Ahogy besétáltam a bárkába, úgy mentem vissza az időben párszáz évet. A falon látható régi térképek, padlóra helyezett kincsesládák, kalóz viaszfigurák, admirálisok olyan világba engedtek betekinteni, ahol mindennapos volt a küzdelem az életben maradásért.

A 34 méter hosszú Flora de Lamar

A múzeumlátogatás után egy fontos feladat végrehajtásába kezdtem bele. Pár hónappal ezelőtt bedöglött a laptopunk kijelzője: a képernyő alsó fele homályossá, olvashatatlanná vált, igen lecsökkentve ezáltal a készülék használhatóságát. Még Kuala Lumpurban felvettem a kapcsolatot a márkaszervizzel, akik azt javasolták, hogy adjam le a gépet Melakában. Fel is kerestem a helyi szerviz, ami mint kiderült bezárt, elköltöztek valahová máshová. Ezután kezdetét vette a bonyodalom: Melaka után több városban is felkerestem a hivatalos szervizeket, mindenhol zárt kapukkal találkoztam csak. Október elsején értem el Johor Bahru-t, a várost, ami már közvetlen Szingapúr szomszédságában helyezkedik el. Szombaton érkeztem, s az itteni szerviz szintén zárva volt, igaz csak a hétvége miatt. Emiatt egy közeli, szép nagy parkban ütöttem tábort.

Tető alatt

Másnap kicsit tekeregtem a városban, majd bevetettem a legegyszerűbb trükköt, amivel a világ megannyi országában ingyenes WiFit lehet találni: elmentem egy McDonaldshoz. Este visszatértem a parkba, s ugyanoda építettem fel a sátram, ahová előző nap. Éjjel viszont látogatást tett nálam a zivatar, s a szél nekifújta a vizet a lakosztályomnak. Fel kellett ugranom terepgyakorlatozni: átcipeltem a cuccaim 100 méterrel arrébb, egy nagyobb pavilon alá, ami már elegendő védelmet nyújtott az eső ellen. A mozgalmas éjszaka után reggel nagyon különös hangokra keltem, először nem is tudtam, hogy mi történik körülöttem. Mire bebootolt a rendszerem (magamhoz tértem) végre felfogtam, hogy egy thai-chi óra telepedett a sátram köré. Gondolhatod, hogy meglepődtem! Le is kameráztam az eseményt, közben beálltam én is mozogni egy picit.

Tornaóra után startoltam a laptopszervizbe, ahol felvilágosítottak, hogy többé nem foglalkoznak HP típusú laptoppal, sőt, a gyártó végleg beszüntette a helyi szervizek működését. Egy fajta módon működik a javítás: egy szerviztechnikust házhoz kell rendelni, aki elviszi a gépet, majd pár nap múlva visszahozza kijavítva.

– Jól félreinformáltak eddig, gondoltam magamban. Mindenesetre nem adtam fel, rákerestem az összes HP termékekkel foglalkozó szervizekre a környéken, és találtam egy nyomtatószervizt 10 kilométerrel arrébb. Az ott dolgozó srác (Nazry) elfújta ugyanazt a nótát: nincs többé laptop-márkaszerviz. Úgyhogy megkértem, hogy legyen már olyan kedves, és segítsen végre megoldást találni. Telefonált párat, majd készségesen közölte, hogy hagyjam nála a laptopot, ő majd intézi az elszállítatást a szerelést, meg mindent, jöjjek vissza 4 nap múlva. Előtte azonban szívesen meghívna ebédelni. Megismerni egy embert mindig izgalmas és lehetőségekkel teli esemény. Ráadásul Nazry jól tudott angolul és széles világnézettel és tapasztalattal rendelkezett,  sokáig sztorizgattunk, sportról, tudományról, életről, utazásról.

Ismeretlenkét találkoztunk egymással és barátként váltunk el egymástól. És persze végre sínre került a laptopügy! Elindultam szállást keresni. Felkerestem pár közeli templomot, s az egyikből továbbirányítottak egy Majodi névre hallgató épület-komplexumba, ahol épp egy országos keresztény szeminárium zajlik. „Ott biztos lesz valaki, aki segíteni tud szállást találni”. Pár utcányit kellett csak kerekeznem, mire elértem a Majodihoz. Bebringáztam a főkapun és odamentem a portásfülkéhez. A portások -mint egyébként Ázsiában a legtöbb ember- illedelmesen és tisztelettudóan viselkedtek. Elmeséltem nekik mi járatban vagyok, ők pedig értesítették Adrient, a főszervezőt érkezésemről.

Adrien, a laza, jól szituált fiatal srác segítőkésznek bizonyult, egyből elkezdett foglalkozni az ügyemmel. Megkért, hogy üljek be az előadásra, amíg ő végigzongorázza a lehetőségeket. 200 pap, püspök és jó pár nővér látványa fogadott a hatalmas csarnokban. A következő 1.5 órában meghallgattam pár egész érdekes bibliai sztorit, a leges-legmenőbb mégis az volt, amikor a teljes közönség együtt vallási dalokat kezdett el énekelni. Az éneklésben jártas csapat közös éneklése karjaimra libabőrt, lelkembe pedig jól eső megnyugvás-érzést varázsolt.

Az előadás végén odajött hozzám Adrien, bemutatott a főpüspöknek, aki felhatalmazott, hogy a szomszédos öregek otthonában eltölthessek egy éjszakát. S ahogy elindultam a szállásom felé, hirtelen leszólított egy mosolygós emberke, Colin atya. Kiderült, hogy ő egy olyan teremtés, akivel úgy lehet beszélgetni, mintha 1000 éve ismernétek egymást. Bemutatkozásom után azonnal meghívott vacsorázni, ami közben elmesélte, hogy Szingapúrban szolgál egy jezsuita templomban, s ha arra járok, szívesen vendégül lát. Pont kapóra jött a meghívása, felírtam a címét, s ekkor még nem gondoltam, hogy Szingapúr mennyi csodát rejteget számomra.

A laptop javítására 4 napot kellett várnom, addig felbringáztam északkelet irányba Mersing városig ahol át szerettem volna kompozni a meseszép Rawa szigetre. Sajnos azonban az apály következtében nem működtek a kompok, csak borsos áron bérelhető magánhajóval lehetett volna közlekedni. Viszont legalább közelebbről szemügyre vehettem, micsoda méreteket ölt az erdők pusztítása az olajpálma-ültetvények telepítése miatt.

 

Az olajpálma húsos gyümölcshéjából sajtolt növényi zsiradék. Olcsó kitermelése miatt a legnagyobb mennyiségben használt zsiradék a világon. Élelmiszeripari felhasználás mellett kozmetikumokban is megtalálható, s üzemanyag gyártáshoz is felhasználják. Az hagyján, hogy a telített zsírsavai miatt nem a legegészségesebb, amit szintén fontos tudni róla, hogy komplett esőerdőket semmisítenek meg azért, hogy teret nyerjenek a pálmafa ültetvényeknek. Ami persze globális klímaváltozáshoz és számos növény- és állatfaj kipusztulásához vezet. Szerencsére világszervezetek és aktivisták folyamatosan dolgoznak a Természet védelme érdekében, s én is fontosnak tartom, hogy felhívjam erre a figyelmet. A pálmaolajat tartalmazó termékeknek megvan a pálmaolaj-mentes alternatívája, ha ezek mellett döntesz, hozzájárulsz az értelmetlen pusztítás megállításához.

A termés

4 nap túrázgatás után visszatekertem Johor Bahruba, ahol átvehettem a már megjavított laptopot. Jókedvem tovább fokozódott, amikor Nazry meghívott vacsorázni a családjához, s a másnap délelőtti általános iskolai sportvetélkedőre is. A játékos vetélkedőkben egyáltalán nem számított, hogy az egyik gyerek iszlám, a másik hindu a harmadik pedig buddhista vallású, remekül érezték magukat. Tény, hogy a gyerekek a legnagyobb tanítók.

Beépültem a kék csapatba

Délkelet-Ázsia szelleme 2” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nagyon kedvelem a feljegyzéseidet. Bátor vagy és nyitott, ezért sikeres az utad!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.