A varázs tó, a hosszú nyakak és a kalózok

Bevezetés

Ahogy Adi szülinapján ott ültünk a kis indiai vendéglő asztalánál és ettük a zöldség curryt, meleg parotával, a folytatáson gondolkoztam. Még jó lenne ma a lehető legközelebb jutni Mandalayhoz. Nem voltunk túl bőbeszédűek egymáshoz, szépen apránként, vigyázva pöfékeltünk a békepipából, amire épp csak két napja tettünk új parazsat és még nem tudott visszahevülni üzemi hőfokra. Mikor elfogyott a tányérról a finom étel már álltunk is fel az asztaltól és mentünk az út szélén elegánsan várakozó paripáinkhoz. Ez volt ismét a pillanat, amikor újra búcsút intettünk egymásnak, pedig alig pár másodperce ez még csak fel sem merült egyikünkben sem. Ajánlom az embereknek, akikkel egy bolygóra születtem.

IMG_5481

Emberekkel, akikkel egy bolygóra születtem

Ami nekem ésszerű tervezés az utazásban az Adorjánnak sokszor nem kényelmes, vagy lehet át se gondolt, így ilyenkor marad a szétválás. Most is ez történt én még tovább szerettem volna menni, hogy másnap mihamarabb Mandalay-ba érjünk, mert tudtam, hogy ott szállást nem fogunk találni. Ezért azt terveztem, hogy miután megnéztük amit szeretnénk, az estét már a városon kívül fogjuk tölteni. Terv ide vagy oda, Móki már nem akarta aznap folytatni az utat. Mivel a csöndbe burkolt vacsoránál nem adtunk hangot az elképzeléseinknek, elsiklottak azok egymás mellett és a magunkban meghozott  végső döntések ellenkeztek a másikéval.  Ez pedig egy ilyen pillanatban kritikus pontra tudja terelni az érzéseinket amit, ha éppen fáradtak vagyunk helytelenül kezelünk. Míg én analizálok és optimalizálok, ő egy felhőn ülve utazik és sokszor a magasság miatt nem lát le a földig, ha pedig kellemetlen helyzet “fenyegeti”, kikerüli azt. Számomra a valóságnak és a realitásnak nagyobb jelentősége van, mint az álmodozásnak. És amikor negatív dologgal kell szembenézni, ám legyen. Struccpolitikával nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ugyanis a tény akkor is tény marad, ha nem akarunk tudomást venni róla. Ez alapvető különbség kettőnk között. De vajon jobb az egyik a másiktól?

Vannak tényszerű igazságok, amik nem szubjektív véleményen alapszanak, mint hogy a Föld nem az egyetlen bolygó az univerzumban és hogy ez a bolygó a saját tengelye körül forog, miközben a nap körül kering. Az is igazság, hogy a nappalt az éjszaka követi, ám ez már csak részben igaz. Ugyanis ez akkor van így, ha objektív figyelői vagyunk ennek a jelenségnek, hiszen van, akinek épp akkor kezdődik a nappal, amikor másnak az éjszaka. Így hiába állítanánk igazunkat a föld túloldalán lévő embernek, miszerint nappal van, neki épp úgy igaza van, amikor azt állítja, hogy nála márpedig most éjszaka van.

p1100831

Nappal és éjszaka

Sok esetben tehát eldönteni, hogy kinek van igaza egy adott témában, majdhogynem lehetetlen. Hacsak nem tudjuk kész tényekkel alátámasztani azt, ami mellett érvelünk. Kész tények alatt az örök isteni igazsághoz való igazodást és mérlegelést értem. Minden más esetben ízlésünkre és igényünkre hallgatva hozunk döntést. Számomra pl. ésszerűbb és nagyobb élmény a híres mandalay-i fahidat a nap utolsó programjaként megnézni, hiszen így esik útba és nagyobb élmény végig sétálni rajta naplementében, mint napközben. Ráadásul a plusz utat, ami másfél órát vesz igénybe, eltölthetem más szép helyek meglátogatásával is. Adorján viszont ellenkezően, a napjába elsőként szerette volna beiktatni ezt a látványosságot és, majd ahogy alakul a többit. Így értelmetlen lett volna együtt folytatnunk az utat.

Hogy kinek van igaza? Minden bizonnyal mindkettőnknek. Ő így utazik és tapasztal, én pedig másként. Ha az ésszerűséget, a rutint és a következetességet nézzük, talán az én oldalamra dőlne a mérleg nyelve, de a győzködés és magunk felidegesítése helyett inkább az elfogadást és a megértést kell bevetni, így bár külön, de békében tölthetjük az időt. És lássuk be sokkal fontosabb, hogy béke legyen, mint az, hogy kinek van igaza…

IMG_6130-2

Lemondani kontra elengedni

Sokan azt mondják, hogy egy komoly kapcsolat, mint pl. a házasság, kompromisszumok nélkül nem működik és, hogy a kettőből az eggyé válásra kell törekedni. Szerintem ez természetellenes és szimplán egós gondolkodáson alapszik nem pedig természetes ésszerűségen és a teremtő elv szerint. Számomra a kompromisszum azt jelenti, hogy valamiről lemondok a másik javára, hogy neki legyen jó. De mi van, ha az nekem egyáltalán nem jó? Hiszen én is pont annyit érek, mint bárki más. Weöres Sándornak, A teljesség felé című művében van egy olyan mondata, hogy „ki amiről lemond, abban elszárad”. A lemondás negatív akarás és minden, ami akarás az egóban gyökerezik. Így bár azt hisszük áldozatot hozunk a társunkért, valójában azzal csak az egónkat erősítjük. És cserébe az egónk később ugyanezt várja el a másiktól. Ahol pedig elvárás, ott csalódás.

Lemondani bármiről is nem egyenlő az elengedéssel. Nem egyenlő a leoldással, ami egótlan, amit önmagunk nem vagyunk képesek megtenni. Mi csak lemondani vagyunk képesek, leoldani, vagyis szívből elengedni nem. Azt egy másik erővel közösen, kéz a kézben tudjuk megtenni, ha  már megértünk rá. Így egy kapcsolatban is, amiről lemondunk az vissza fog ütni valahol és a kettőből eggyé válás hasadáshoz fog vezetni.

Helyette inkább teret kell adni mindkét igénynek és az egy helyett hárommá válni. Én, Te és Mi. A csak „Mi” sokáig nem működhet. Mennyivel tartalmasabb is lesz így a kapcsolatunk, hiszen amit külön élünk át, arról később, amikor ismét együtt leszünk, beszámolhatunk és így a sajátunkon kívül a másik személy élményeit is valamelyest átélhetjük. Így talán ez a megoldása egy olyan kapcsolat fenntartásának, ami intenzív együtt éléssel párosul. És valószínűleg ezt fogjuk mi is alkalmazni utunk hátralevő részében. Együtt, de külön-külön is.

IMG_5593-2

Én, Te és Mi

Mandalay

Ebben a híres városban, amiről Robbie Williams, vagy Frank Sinatra is énekelt már, számomra négy különleges dolog van. A királyi palota, a világ legnagyobb könyve, a Mandalay Hill, és a 1.2 kilométer hosszú U-Bein híd, ami cölöpökre épített fadeszkákból áll, 1850 óta. Ezért, hogy minden beleférjen egy napba, kicsit tempósabban kerekeztem egyik helyről a másikra és igyekeztem azoknál nem elbambulni. Őszintén szólva, a királyi palotától nem volt nehéz hamar elszakítani magamat, mert bár szép volt, mégsem találtam annyira különlegesnek. A helyszín, ahol felépült sokkal érdekesebb, mint maga az épület együttes. A város közepén egy 2×2 kilométeres, tökéletes négyzet alapú területet választottak el vizes árokkal anno, az ország legfontosabb emberének és családjának, hogy itt legyen az otthonuk. Ez akkora terület, hogy alapból meghatározza az egész város arculatát. Bringával körbe tekerni sokkal jobb élmény volt, mint a kissé japán építészeti stílusra hajazó épületekben kószálni.

P1100784

A királyi palota Mandalayben

Ezt követte a világ legnagyobb könyve, ami 730 márványlapból áll, ez ugye 1460 oldalt jelent. Ezek egyenként 107 cm szélesek, 153 cm magasak és 13 cm vastagok. Minden egyes lap egy „kis” szentélyben van elhelyezve, egy nagy arany sztúpa körül, természetesen Buddha tiszteletére. Na, ez már érdekesebb látnivaló volt az egyszer biztos. Csak körbe járni úgy egy órát vesz igénybe, és akkor még egy betűt se olvastunk belőle. A burmai nyelven, arany tintával írt sorok Dhammákat, azaz Buddha tanításokat tartalmaznak. Jó mi?

the-great-book

A világ legnagyobb könyve

img_6201

Egy oldal az 1460 ból

A Mandalay Hillhez innen csak 3 kilométert kellett tekerni, ám ezt végig nagyon meredek kaptatón, hisz a gigantikus könyv, amit „óriások” lapozgatnak, pontosan a lábánál fekszik. Megérte a 30 perces extra erőfeszítés, mert innen az egész város egyszerre vált láthatóvá.

P1100810

Mandalay

Mindenhol márvány mozaik díszítette a falakat, arany berakásokkal, persze számtalan különböző méretű Buddha szobor társaságában. Friss virág illata szállt a levegőben, amit követve eljuthattunk a fő szentélyhez. A szelíden csábító és egyben titkosan bölcs tekintetű hatalmas szobor előtt halomban álltak a még színes, de már halott, vágott növények, amiket Buddhának ajánlanak minden nap.

p1100811

Arany és márvány

buddha_gold

Szentély virágillattal

Adival itt volt megbeszélve a találkozó, amit még napközben fixáltunk le telefonon keresztül. Ám hiába voltam ott jó darabig, mégis elkerültük egymást. Kezdett lemenni a nap és nekem indulnom kellett aznapi utolsó, de legizgalmasabbnak ígérkező helyszínhez, a fahídhoz, hogy még láthassam a horizontot elhagyó Napot, amiből mindig rengeteg erőt tudok meríteni. Ez még 16 kilométerre volt, így begyújtottam a rakétákat és már suhantam is az autók között, a széles úton. Már tényleg csak arra értem oda, ahogy a nagy tűzgömb a Föld ezen fele felett lehunyja a szemét, de az eget körülötte még hagyták kicsit narancssárgán parázslani a fény őrzői. Kásájába öltözött szerzetesek egyre sötétedő sziluettje tűnt ki a hosszasan kígyózó hídon, ahogy szokásos esti sétájukat végezték épp, a kolostor és a híd másik vége között. Béke, béke, és harmadszor is béke.

p1100822-3

A mandalayi fahíd sziluettje a laplementében

Nem vallhatunk kudarcot

Négyszer tért még nyugovóra a Nap és négyszer sétáltak végig a hídon a szerzetesek, mire elértem az Inle tóig. Hegyeken, völgyeken, erdőkön és rizsföldeken át haladtam. Ezt nem lehet megunni.

img_5425

Rizsföld és művelői, a háttérben dzsungel borította hegyekkel

A világ olyan változatosan és nagy számban hordozza a szépséget, hogy bármikor, bárhol és bármeddig tudom azt csodálattal figyelni. Minden négyzetcentiméterén találhatunk valamit, ami arra hivatott, hogy emlékeztessen milyen nagylelkű és stílusos az Isten, amiért mindezt rendelkezésünkre bocsájtja és cserébe semmi mást nem kér, mint hogy tiszteljük és becsüljük azt. Sőt még ezt sem kéri. Egyszerűen úgy hordozza magában e tartalmat a szépség, hogy csak az láthatja a legapróbb részletéig, aki megtanulja tisztelni és becsülni azt a legapróbb részletéig. Érteni a világot ennyit jelent. Nem a politika és a gazdaság napi állása és nem is az elillanó szerelem jelenti a világot és az életet. Sokkal inkább a földekről állatait hazafelé terelő paraszt gazda és annak látványa azok számára, akiknek van ideje megállni és nézni őket szótlanul, békében. Értve azt, ami épp zajlik múltjával, jelenével és jövőjével.

img_5697-2

Az élet. Olaj, vászon, értéke felbecsülhetetlen.

Hiszen nem érzelmi lények vagyunk, hanem tudatosságra teremtett érző lények. Az érzelmek olyanok, mint az évszakok. Úgy váltakozik a hőfokuk, ahogy épp múlnak, vagy következnek a környezetünk hatására. Öröm, bánat, harag, gyűlölet, majom szeretet, bálvány imádat. Aki nekik hisz, bedől egy sorozatos átverésnek, egy illúziónak. Az életét ennek az illúziónak a tükrében éli, szüntelen körforgásban, újra és újra, faltól falig bukdácsolva. Akit az érzelmei irányítanak, sosem lehet szabad, mert a szabadság a mindentől való függetlenséget jelenti. Az anyagban minden ismétli önmagát és az embereknek ez mégsem tűnik fel. Egyik párt a másik, épp úgy, ahogy az ideológiák, dogmák, vagy bármi, ami intézményesítve van. Békét háború követ, amióta világ a világ, ahogy fellendülést, stagnálás majd hanyatlás. Ez a közgazdaságtan alapegyenlete, mégis pont ott kergetik a legnagyobb illúziót és akarnak véget nem érő anyagi fejlődést és profitot. Nem látva a romokat, a kárt és szenvedést, amit ezzel okoznak, mert eltakarják azt a számok. Mennyire elvakult és ellentmondó butaság ez. Bár erre is szükség van, csak ne Te légy az, akinek erre szüksége van…

Még a kapcsolataink is ismétlődnek. Ha valamit nem bírunk tovább az egyikben és véget vetünk neki, a következőben újra szembe kerülünk azzal, annyi változással, hogy nem szőke, kék szemű és „Dorottya”, hanem barna, zöld szemű és „Szonnya”… Azt gondoljuk, kikerülhetjük a nehézségeket, ha nem nézünk szembe velük, helyette inkább a hazug érzelmek hullámvasútjáról vakon, vigyorogva integetünk, vagy eltorzult arccal hányunk a minket kétségbeesetten figyelő földön lévők felé. Mert onnan látszik csak jól, hogy a szerkezet koránt sem stabil, idő kérdése és összeomlik.

Csak idő kérdése és összeomlik

Ezért nem fogom elhagyni utazó társamat sohasem teljesen, mert végig kell csinálni, amibe belekezdtünk, csak így van értelme. Mivel az utazásunk fő céljának önmagunk megismerését tűztük ki és rájöttem a fent leírtakra, kudarcnak tekinteném, ha végleg külön válnánk. És az, aki Istennel van, nem vall kudarcot sohasem, mert nem a maga érdekeit nézi, hanem a kollektív, egyetemes érdeket. Hibáin keresztül fogadtam mesteremmé Adorjánt, amely hibák ellen többé nem harcolok, hanem inkább általuk tanulok és kerülök egyre közelebb a végső igazsághoz. A súlyos szavak és érzések keltette drámán pedig, hogy kicsit lazítsunk, bármikor fordulhatunk a jó öreg humorhoz, nemigaz? És attól függetlenül, hogy vannak megoldandó, komolynak mondható feladataink, a jókedvet nem áldozzuk fel  csak úgy a “könnyek” oltárán. 😉

piss

A mester 🙂

Mert, aki mosoly fejében a harcot választja bármiért is, vagy épp ellen, legyen az akár egy jobb élet, az elbukott. Harcolni ugyanis egyet jelent a távolodással, nem pedig a közeledéssel. Mi egy közös létben élünk mindannyian, mégis azt mondjuk a mi saját életünk. De létezik olyan, hogy a saját életem? Nem létezik. A létezés lehetősége nélkül vajon milyen esélyünk lenne az életre? Semmilyen. Az élet feltétele a létezés. Hisz a létezésbe semmilyen beleszólásunk nincs, az van akkor is, ha mi élünk, vagy halunk. Ezért nincs valójában se élet, se halál…mindig is voltunk, vagyunk, s maradunk.

IMG_6356

Végig kell menni az úton, csak úgy van értelme

Létezni anélkül, hogy azt az életünknek tekintenénk az az igazi mélység, az igazi művészet, az igazi élet. Létezni és élni. Csak az anyag köti össze e két fogalmat egymással. És, bár mi jelenleg testünkkel az anyagban élünk, mégis szellemünkkel érzékelhetjük ezt, felkészülve arra, ami ránk vár. Eckhart Tollénak van egy jó hasonlata, miszerint „az élet a táncos, Te pedig a tánc vagy”. Az élet, vagyis a lét olyan bőséges, hogy mindig szól benne egy számunkra szép dallam, amire bármikor táncra perdülhetünk, ha van hozzá fülünk. Trallalla  🙂

Pendítsd hát meg a lét húrját, és fogd le életed akkordját…

img_5495

…hallod már a szépséget?

Az Inle Tó

Egészen biztos vagyok benne, hogy a kerékpárral való „lassú” közlekedés nagyban hozzájárul elmém és lelkem kapuinak megnyitásához és egy-egy állomás között felkészít a megérkezésre, hogy tényleg megérkezzek, ne csak oda érjek. Így érkeztem meg most is az Inle tóhoz és a vele szemben lévő hegyen épült buddhista kolostorhoz, ahonnan rálátni a tó úszó falujára és a Treasure, azaz Kincsre keresztelt, cölöpökön álló különleges szállodára, aminek fakacskaringóin előző nap gurultam végig Mighty Voyager-rel.

DCIM101GOPRO

Mighty “Treasure” Voyager

p1100850

Just Treasure 1.

DCIM101GOPRO

Just treasure 2.

A tónál tett kiránduláshoz hozzá tartozott egy kis csónakozás is a faluban, amit egy fiatal srác navigált minden végtagját bevetve. Az emberi leleményesség páratlan példája ez a hely, ahogy a vízen termesztik a paradicsomot és más zöldségféléket, amit a vízen álló házaikban fogyasztanak el, majd mennek imádkozni a szintén vízen lebegő imahelyre.

DCIM101GOPRO

Speckó evezés

Viszont a hely, ahol a következő 2 napot töltöttem, kőkemény sziklákon állt. Fenn a kolostorban minden biztosítva volt, ami kellhet egy magam fajta vándornak, aki mivel már tudja, hogy másként az nem lehet, mindig a kellő időben érkezik meg a kellő helyre. Egy kis szoba minden luxust nélkülözve, közös reggeli a szerzetesekkel, napközben pihenés, meditálás, írás vagy fotózás, este pedig naplementéhez a legjobb helyre vadászás. Egy ilyen vadászat alkalmával találtam rá a kis kunyhóra, benne egy öreg szerzetessel, aki pont olyan volt mintha csak „Yoda” mester lépett volna ki a Star Wars-ból. És ki ne akarna Yodával teázni, majd a mester társaságában egy újabb naplemente látványával gazdagodni? Ticu ten bare, azaz köszönöm!

DCIM101GOPRO

“Yoda” meg én teázgatunk

DCIM101GOPRO

Ticu ten bare

Látogatás egy más világban

Még Yangonban tudtuk meg egy kedves turizmussal foglalkozó hölgytől, hogy ebben az országban él egy különös törzs, amiben a nők nyakát bronz, vagy réz gyűrűkkel nyújtják meg, hangsúlyozva a női princípiumot és a szépségüket. Beugrott egy kép még talán egy régi National Geographic magazinból, amiben ezekről a nőkről volt szó. Egyből tudtuk, hogy ide el kell mennünk. Emlékszem az érzésre, amikor gyerek fejjel nézegettem a családi házunk nappalijában, amit mi csak lenti szobának hívtunk, ezeket a magazinokat és milyen távolinak tűnt az a világ, amit a képek adtak vissza ezekről a nőkről. Mintha nem is egy bolygón élnék velük. Most mégis itt vagyok, fizikai közelségben hozzájuk, mert „kitaláltam”, hogy körbebiciklizem a földet és az utam épp erre vezetett. Ők a Kayan törzs, a hosszú nyakak birodalma.

P1100857

Kayan nők

Miután elhagytam az utolsó lakott települést is, még két órán át tekertem a dimbes-dombos műúton, amikor elértem az elágazóhoz. Innen az aszfaltot földút váltotta fel. Nagyjából két kilométert haladhattam rajta, amikor a távolban egy a szememnek addig teljesen szokatlan dologra figyeltem fel. Mivel tudtam, hogy közelítek a Kayan birodalom felé, a szívem kissé hevesebb ütemre kezdett. (A jó öreg négynegyed, ami olyan ritka manapság a bulikban). Szóval, ahogy közeledtem, a fák közül kilépett elém egy Kayan nő. Teljes díszben, kosárral a hátán, mert épp bogyókat gyűjtögetett az erdőben. Istenemre mondom, ilyen pillanatot a világ legjobb filmrendezői sem tudnak a vászonra varázsolni, legyen hozzá a színész Brad Pitt, vagy Julia Roberts. Nem vagyok az a zavarba eső típus, de hirtelen nem tudtam megszólalni. Ez tényleg igaz? Hát nem csak fényképeken léteznek? Pár másodperc kellett, amíg újra a földre szálltam és köszöntem neki, majd útba igazítást kértem. Aztán amikor válaszolt megint kissé elemelkedtem a valóság talajáról, mert a látvány mellett még beszélt is hozzám. Ó te jó ég, hol vagyok? Realitás ide vagy oda, elvarázsolva tekertem tovább, miután elköszöntünk egymástól.

Pár kilométer múlva, már a falujukban gurultam, a területén egy olyan törzsnek, ami csak 4 éve látogatható bárki számára. Rögtön az első háznál meg is álltam, ahol összeismerkedtem Mu Shanttal. Mivel volt nála pont egy srác, aki tudott angolul, segítségével igazi kommunikáció alakulhatott ki köztünk. A következő öt órán át nem mozdultam innen. Úgy éreztem, bár már kezdenek szállingózni a turisták, ami egyben kedvező is a Kayaneknek, de zavaró is, Mu Shant és köztem barátság és nem szimplán pillanatnyi ismeretség alakult ki.

DCIM101GOPRO

Mu Shant

Nem úgy tekintett rám, mint a többi rohanó turistára, akik kettőt kattintanak fotómasináikon, egy szelfi, egy totál, esetleg még egy sálat is vesznek tőle és már mennek is tovább. Vagy, ahogy az állatok tekinthetnek az emberekre, akik az állatkertben újukkal mutogatva nézegetik őket. Rossz belegondolni, hogy kirakattá válik egy ilyen kultúra és évek múlva az itt élő emberek szeméből a tüzet kioltja egy másik, nagyobb „civilizáció”, amiből már most is érezni valamennyit, bár még talán jó időben élhettem át ezt a találkozást…

bicikli-es-gitar

Bicikli és gitár

A tolmács fiú nem sokáig volt velünk, ezért miután kettesben maradtunk szinte nullára csökkent a beszélgetés köztünk, mégis mindenféle kellemetlen és kínos érzés nélkül voltunk egymás társasága még órákon át. Gitározni tanított egy 40 éves kézzel faragott hangszeren, amit az apja ajándékozott neki, még lány korában, és ebédet főzött nekem a kertjéből szedett zöldségekből. Közben még egy sál szövésével is elkészült, amit a turistáknak árul. Az este közeledtével látogató érkezett Mu Shanthoz. A testvére jött, hogy kicsit beszélgessenek, aki szintén hosszú nyakú Kayan nő.

p1100893

Tesók

Olyan valótlan és mégis valós volt az egész, olyan igaz és békés, hogy úgy éreztem ennyi nem elég ebből. Sajnos nem maradhattam velük éjszakára, de nem messze a falutól rábukkantam egy kis vadászházra. Itt aludtam és amint újra felkelt a nap mentem is vissza. Csak délutánra tudtam elengedni ezt a világot és újra visszatérni a sajátomba, az úthoz, amiből jócskán van még előttem és kitudja milyen találkozásokat rejteget még.

DCIM101GOPRO

Kezit csókolom, viszont látásra

Versenyfutás az idővel

Már csak 5 nap volt a vízumunk lejártáig, így mostantól megállás nélkül kellett haladni a határ felé, aminek túloldalán ismét Tájföld várt ránk. Csak estére húztam be a fékeket, hogy kicsit pihenjek. Ráadásul a Kayan vidékről, vissza kellett forduljak és egészen Nepitawig, a fővárosig menjek, mert csak így tudtam rátérni a határ felé vezető útra. Ezzel 1200 kilométerre nőtt a távolság, amit meg kellett tegyek 5 nap alatt. Ez számomra képtelenség volt. Ezért, hogy lefaragjak a kilométerekből, stoppolásba kezdtem. Két napig egy kisteherautón zötykölődtem, majd egy furgon száguldott velem több száz kilométeren át, mire végül vállalható közelségbe került a Mae Sot határátkelő.

p1100774

Kukoricán utazni jó

Stoppolás közben az egyik sofőrrel, akinél egy éjszakát vendégeskedtem is, megbeszéltem, hogy ültessen a nevünkben egy fát, mert a rohanásban erre már sajnos nincs idő. Azt nem tudtam, hogy Adorján közben intézett-e bármit is ez ügyben, hisz 10 napja már semmit nem tudtunk egymásról. Így, bár közvetve, de sikerült Myanmarban is Nap gyermekei fának életet adni.

Lorenzo nyomán

Utolsó burmai éjszakámat a határtól 70 km re töltöttem, egy városban. Még Lorenzo a baszk legenda ajánlott egy utat, ami neki nagyon tetszett, ezért megfogadtam, hogy ha erre jövök vissza, nem pedig délebbre, mindenképp ezen az úton fogom elhagyni Myanmart, de addig még volt egy teljes éjszakám és nappalom.

Egy helyi bringaboltos srác segített a szállásban és még vacsorázni is meghívott. Később a hostel felé haladva, a szakadó esőben vettem észre Adorjánt, ahogy a tűzoltóság előtt áll bringájával, körbevéve értetlen arcot vágó tűzoltókkal. Hehe, szállást keres gondoltam, könnyítek hát a dolgán. Gyorsan kipattantam a kocsiból és mögé osontam.

-Jöttél? Kérdeztem 10 centire a hipotalamuszától. Mire ő megfordult és óriás vigyorral a fejünkön megöleltük egymást.

Megint így találkoztunk, mint már annyiszor előtte, csak úgy a semmiből növünk ki egymás elé. És mint mindig, most is a legjobbkor, hiszen az utolsó napunkat együtt tekerhetjük végig, a Lorenzo ajánlotta hegyi úton. Tökéletes búcsú a 28 nap alatt szívemhez nőtt országtól. A vendéglátóm nagylelkűsége Adira is kihatott, így az ingyen hostelben hajnalig sztoriztunk, kivel mi történt az elmúlt két hétben. Másnap pedig újra egy csapatként tettük meg a hátralévő távot, át a hegyen, felhőkkel takarózó fák között.

dzsungel-ride

Nézd itt jövök, ott meg egy égig érő fa van!

Vissza Bangkokba

Mivel most szárazföldön léptünk be Thaiföldre, így csak 15 napot tartózkodhattunk az országban. Ebből 4-et Bangkokra szántunk, mert Dávid barátunk közben újból visszatért a thai fővárosba, így biztosított volt a kellemes pihenés és szórakoztató időtöltés.

A megérkezés Bangkokba valamiért sosem megy simán. Most, bár a bringák alattunk voltak és nem pedig kitudja hol, a GPS olyan utat választott amit, ha előre tudunk, hogy ilyen lesz, a környékére sem megyünk. Késő este ennek az óriásnak a külvárosi részén haladtunk befelé az adott címre és ahogy a navigációt követtük egyre jobban sötétedett és szűkült az út előttünk. Egy idő után az aszfalt is megszűnt, csak murva és nem sokkal rá már azon kaptuk magunkat, hogy egy mezőgazdasági terület kellős közepén, derékig érő gazban és bokáig érő sárban, nulla közvilágítással cibáljuk a 40 kilós elakadt bicajokat. Legalább a szúnyogok jó hasznunkat vették, más értelmet nem tudtam tulajdonítani ennek a helyzetnek. Nagy nehezen kikecmeregtünk a műútra, de Mighty Voyager annyira saras lett, hogy még itt sem forgott el egyik kereke sem. Fabotokkal próbáltam kiszabadítani a beragadt kerekeket, de úgy össze volt tömörödve a sár, hogy le kellett szerelni a sárvédőt. Hajnali négy volt mire megérkeztünk a szállásunkra Toomhoz, akinél előzőleg is laktunk.

20160812_004520

Blokkolás gátló off

Másnap átköltöztünk Dávidhoz és kezdődhetett a lazulás. Szerencsére értünk hozzá mindannyian, úgyhogy két igen vidám estét kanyarítottunk a bangkoki éjszakába. Hehe.  🙂

DCIM101GOPRO

Jééé, mennyi vándor?

DCIM101GOPRO

Szerencsére  jegyet nem váltottuk rá 😛

Dávid közben volt Magyarországon, ahova vitt és ahonnan hozott is csomagot nekünk, így a karácsony megint korábban köszöntött be hozzánk. A bringákhoz érkeztek alkatrészek, amiket ezúton is szeretnénk megköszönni támogatónknak az Evobikenak és Daday Atibának, aki az ellopott kilométeróráink helyett küldött újakat és persze neked Dávid, amiért a Fedexnél is jobb kézbesítő vagy. 😉

vagabonds

Kösz mindent

Irány Malajzia

Jó sok volt még előttünk a tájföldi utakból, hogy malájra váltsanak, ellenben az időnk fogytán. Maradt hát a stoppolás, ami olyan jól sikerült, hogy egy fuvarral 700 km-t nyomtunk le alig egy nap alatt. Így hát azt gondoltuk, miért ne nyaraljunk egy kicsit a tengerparton, hiszen most nyertünk 6 napot egyért cserébe.

stop-sleep

Ilyen 700 km-t utazni egy furgon platóján

Bambuszkunyhó, saját kalózszigettel

Na az van, hogy már megint olyan helyre keveredtünk, ahová akarva sem lehetne és, amit az utazási irodák álmukban sem tudnának a portfoliójukba tenni. Egyszerűen csak strandolásnak és kempingezésnek indult, de mégis egy könyv megírásához, vagy egy hollywoodi filmhez elegendő történet kerekedett ki belőle. Igazából Koh Samui szigetére készültünk a teli hold buliba, de útközben változott a terv. Ahogy lekanyarodtunk a tengerhez és komphoz vezető útra, már tudtuk, hogy jó az irány és, hogy nem kell nekünk mégse kompozni meg Koh Samuizni ahhoz, hogy jó “bulit” találjunk..

Alig néhány kilométer múlva, már csak Mózes tudta volna gyalogszerrel folytatni az utat, miután botjával nagyot durrant a pajkos tengerre, mert bizony megérkeztünk a földi paradicsomba, aminek egyik oldalát mindig tenger kell borítsa. Fehér homok, kókusz-pálmák, vadvirágok, partra vetett korhadó faladikok, és türkiz zöld tenger. Ember épphogy egy kettő. És, hogy még ennyi se legyen, dobtunk egy balost. El sem kezdtünk izzadni a bringák tolásában, amikor ott termett előttünk a csepp, magára hagyott  bambuszkunyhó, alig harminc méterre a víztől. Amint megláttam már ment is a stipi-stopi, de közelebb érve láttuk, hogy ketten is elférünk benne. Pár perc múlva már nyoma sem volt az elhagyatottságnak. Függőágyak a parány terasz alá kifeszítve, bringák mellé parkolva, táskák behordva, gyertyák világításnak bekészítve, mi meg már a tengerben.

img_6590-2

Ő az

img_6639

A következő négy nap csak akkor hagytuk el a kalózbázist, ha kajáért kellett bemennünk a városba. De ez sem tartott két óránál tovább. Tom Hanks hajótörött időszaka köszöntött ránk, amikor még Wilsonra sem volt szüksége, olyan jól érezte magát. A kunyhó előtt apálykor mindig kiemelkedett a vízből egy kis sziget, épp csak akkora, amin ketten kényelmesen elfértünk, mintha ez is hozzátartozna a paradicsomi szolgáltatáshoz. Este pontosan előttünk jött fel a hold, fényes folyosót vetítve a tengerre, amin egészen a nagy kerek sajt közepébe úszhattunk volna, ha elég kitartóak vagyunk hozzá…

pirates-bamboo-house-white

Egy este a “kalózoknál”

img_6600-2

A szigeten

Úton vagyunk haza, miközben a világ az otthonunk. Hiányzik a családunk, a barátaink, de nem is olyan sokára újra találkozunk. Nélkületek is veletek vagyunk, élünk és tapasztalunk, ha pedig eljön az idő, tovább utazunk.

img_6523

A Nap gyermekei

img_6541

Viszlát

Szeretettel, Szalag

Malajzia, Terengganu, Tijal

2016.09.14.      20.350 km

evo_logo

gurutech

unnamed

A varázs tó, a hosszú nyakak és a kalózok” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.