A kopasz, az öreg és a mindenható Myanmar

 

Bevezetés

A hetek úgy repülnek el az élménysztrádán, hogy a szaggatott vonal már teljesen egybeolvad, végtelen csíkot festve a burkolatra. Előzni tilos! Bár nincs is kit. A leállósáv szűk felén olykor emlékekből számoljuk vissza a napokat, heteket, hónapokat. Ilyenkor mindig ráeszmélek, hogy az idő semmissé vált, helyét a lét szüntelen érzékelése és a minőség vette át. A szív lüktetése egyre egyenletesebb, amplitudója már nem leng ki annyira, csak szimplán befogad és kiad. Ta-tam, ta-tam. Átáramlik rajta a világ és, ha az ereken át néha mégis valami keserű érkezik, ügyesen megtisztítja azt.

P1100571

–        –     –   – ————-

Már több mint 14 hónapja vagyunk úton, amit ha egyedül tennék, másként beszélnék az utazásnak és magának a földön töltött időnek is talán a legfontosabb részéről, az emberi kapcsolatokról. Nekünk, embereknek a többi ember a mércénk. Észre sem vesszük, mennyire függünk egymástól, mivel természetes közeg emberek között lenni. Egymás nélkül azonban teljesen más képet kapnánk magunkról. Az, hogy kinek gondoljuk magunkat nagyban függ attól, hogy mások mit gondolnak rólunk, mármint, hogy mi mit gondolunk mások rólunk alkotott véleményéről. Persze ez nem azt jelenti, hogy tényleg azok is volnánk, ám tévesen még mindig nagyon sokan tulajdonítják identitásukat a kívülről jövő hatásokra alapozva. Szerepet játszanak aszerint, amit a világ “elvár” tőlük, sokszor észrevétlenül saját maguk előtt. Viszont teljesen figyelmen kívül se érdemes hagyni mások ránk vonatkozó véleményét, vagy felénk irányuló cselekvését, mert jól analizálva, ebben a tükörben részeket pillanthatunk meg magunkból.  Valahol a kettő között van az igazság, az igazság, ami mi magunk vagyunk. Előfordulhat, hogy másként látszunk kívülről, mint ahogy belülről látjuk magunkat. Ez pedig azért van, mert egyszerre nem tudjuk betölteni a figyelő és az előadó szerepét is. Legalább is nagyon ritka az olyan ember, aki képes erre és ő is minden bizonnyal sokat dolgozott ezen képességének fejlesztésén. Pl. amikor bemutatkozunk egy addig ismeretlen személynek ritkán tudjuk megjegyezni elsőre a nevét, mert arra jobban figyelünk, hogy a bemutatkozás pillanatában a saját nevünket kimondjuk. És ez csak egy név, egyetlen szó, nem pedig egy komplett emberi élet…

IMG_5594-2

Ki van fókuszban?

Sokszor kerül elő a kérdés, ha barátokkal, ismerősökkel beszélek, hogy milyen a kapcsolatunk utazó társammal, Adorjánnal? Ez valóban érdekes téma lehet külső szemmel, hiszen együtt vagyunk a nap túlnyomó részében, hosszú éveken keresztül, ráadásul úgy, ahogy az sok esetben még a házastársakra sem jellemző. Jogosan merül hát fel, hogy jövünk ki egymással, nem terhes ez ilyen szinten?

De bizony, az! Az összes nehézség közül ez a legnehezebb, ám pont ezért hordozza magában a legnagyobb lehetőséget is. Lehetőséget, felfedni legrejtettebb valónkat, farkasszemet nézni azzal, akiről eddig nem is tudtuk, hogy bennünk létezik, most viszont társunk személyének tükrében elkerülhetetlen lesz a találkozás önmagunkkal. Ennek az utazásnak ez is a fő célja. Felismerni kik is vagyunk és, hogy milyen szerepet kell betöltsünk életünk során. Emberi mivoltunk mélysége legtöbbünk számára rejtve marad egy egész életen át, mert nem merjük elhagyni a biztonságot jelentő sekély partot, hogy beevezzünk az élet nyílt tengerére ahol, ha lenézünk, már nem a homokot fogjuk látni bugyután ellenkezni a fodros fehér hullámoknak, hanem egy végtelenül mély és ijesztő birodalom fog alattunk és körülöttünk tátongani, ami apránként mégis egyre barátságosabbá válik, minél bátrabban nézünk szembe vele. Ajánlom Adorjánnak és mindenkinek, aki hiszi, hogy ami elromlott megjavítható, hisz újat venni nem kunszt és meglehet, jóval drágább árat is kéne érte fizetnünk…

P1100685

Melyik én vagyok Én, és mi a Te szereped ebben?

Az új motor, kell egy cél 

Adorjánnal ellentétben nekem a kényszer repülés Bangkokba és a bringáink eltűnése a célom elvesztését és demotiváltságot hozott. Bár nem voltam szomorú, vagy lehangolt, lelkesedésem jócskán alább hagyott, ami a további utazást illette. Egyfajta egykedvűség lett úrrá rajtam, amivel nincs is baj, hiszen én a boldogságot is egykedvűségként értelmezem, viszont felülemelkedett egykedvűségként. A hangsúly valójában a felülemelkedetten van, mert ez feltételezi a képességet, hogy beleszólhatunk saját állapotunkba. Jelen állapotom azonban minden volt, csak felülemelkedett nem, mert nem láttam esélyt a változtatásra, az állapot uralt engem és nem én azt. Legalábbis így éreztem, miközben azt is tudtam, hogy ez képtelenség, mert ki más, ha én nem tudok hatni magamra. Elvesztettem az érdeklődést minden iránt, hiába voltam körülvéve egy bangkoknyi újdonsággal, nem volt célom, ami felé tarthattam volna.

DSC01591

Bangkok és minden amit magában rejt, mégis távol tőle

Márpedig cél nélkül nincs motiváció. Ez olyan tény, mint az, hogy amit feldobunk, le is fog esni. Mindent és mindenkit hajt valami az életben, késztetést biztosítva számára, hogy kitartson amellett, amit épp csinál, még ha ezt nem is tudatosan teszi. Kijelenthetjük tehát, hogy cél nélkül nem csak motiváció, de élet sincs. Akkor az élet egyenlő lenne a motivációval?

DSC01578

Bangok, útjelző tábla

2010-ben egy chilei bányászcsapatra ráomlott a nagy sötétség és elzárta őket a külvilágtól. 33-an rekedtek a bánya fogságában 69 napra, mert ennyi időre volt szükség, hogy kívülről a mentőalakulat járatot fúrjon hozzájuk, amin keresztül kiszabadulhattak. Valójában az egész „csoda” azért történhetett meg, mert volt a brigádban egy ember, aki felismerte, hogy csakis motivációval élhetik túl, a borzalmasan hosszú időt ott lent. Akinél el tudta érni, hogy hallgasson rá és hajtsa végre a különböző feladatot, amit nap, mint nap kitaláltak, az végül az életét köszönhette a trükkös embernek és önmagának. Persze volt olyan is, aki közben öngyilkos lett, mert nem hitt benne, hogy egyszer újra sütni fog rá a Nap.

DSC01544

A hittel teli motiváció nem a nehézségeket szünteti meg, hanem erőt ad legyőzni azt. / Marko barátom a bangkoki China townban tart a feje fölött épp két elefántot, mert hiszi hogy meg tudja csinálni 🙂 /

Na meg ott vannak a háborús menekültek, akik a szibériai munkatáborokból szöktek meg. Az elviselhetetlen körülményekbe sok ezer ember halt bele, néhányan viszont vállalták a kockázatot, hogy kitörnek a kommunista elmebetegségből. A hazatérés reményében, mindent kockára tettek, mert számukra a szabadság és szeretteik viszontlátása, jelentette az egyetlen értelmet, amire kevés esélyük lett volna, ha beletörődnek sorsukba. Ugyan volt, akiket szabadon engedtek végül, de valószínű nekik már mindegy volt, annyi gyötrelemmel és szenvedéssel töltött év után. Ronccsá váltak, élő halottakká, ahonnan már nem lehetett felállni, az életre valóság csiráját is kiölték belőlük a történtek.

De a munkában is motiváltabbak vagyunk pénteken, mert tudjuk, hogy közel már a hétvége és ez a tudat extra energiát ad, míg hétfőn, amikor elvileg sokkal jobban feltöltve kéne éreznünk magunkat, úgy vánszorogunk be a céghez BKV-val.  Ez teljesen ellent mond a józan paraszti gondolkodásnak, ám felismerve ezt segít belátni, hogy mennyire a hozzáállás dönt hogylétünk felől.

IMG_5772

Zöldből betonba

IMG_5763

Ezeken a példákon elindulva egy érdekes gondolat tudatosult bennem, miszerint, ha úgy tekintünk az életre, mint motivációra nincs is másra szükségünk. Persze ez még csak elmélet, de ha netán alkalmazni is tudjuk a gyakorlatban, az felér egy olyan motor feltalálásával, ami használat közben termeli az üzemanyagot. Ez király, máris megvan a motivációm, ami nem más, mint ráneveljem magam, hogy az életem legyen a motivációm. A koordináta rendszerben legyen ez az y tengely és az x helyére pedig ne az időt, hanem a minőséget helyettesítsük be. Így megfogalmazódott az új vezérelv; MINŐSÉGI ÉLETRE VALÓ TUDATOS TÖREKVÉS. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bármit, amit teszünk, maximális odafigyeléssel és élvezettel tegyük. Ez megadja a lélek és anyag közti egyensúlyt is, hisz a cselekvés mindig anyagban zajlik, míg a motiváltság spirituális, azaz lelki állapot. Beindítva hát új motoromat, ami a célok áttranszformálásának útjára vezetett, újra élettel teltek meg napjaim.

Nem minden fenékig tejfel

Mindeközben Adorján és köztem már egy ideje minimálisra csökkent a kommunikáció. Ő elvolt a saját világában, míg én vívódtam a fent leírt képlet „kidolgozásán”. Nyomott hangulatomon ez a szótlan közönyös állapot nem segített egyáltalán, inkább csak erősítette az egóm, ami imádta észrevenni társam összes hibáját és azokon magában csámcsogni, vagy épp rosszul megfogalmazva elé vetni, mint félig emésztetlen ételt arra várva, hogy ő eméssze meg a másik felét. Persze ezek a szerencsétlen kísérletek csak még jobban eltávolítottak egymástól. Ez egyszerre zavart és idegesített is, mert Adorjánon csak annyit lehetett észlelni, hogy valamiféle védekező szerepet vett fel, ami nem csak védte „sértett” énjét, de gátolta is az önkifejezésben. Úgy tett, mintha minden rendben lenne, miközben azt éreztem, hogy belül valamit elfojt és ezt egyáltalán nem akarja megosztani velem, sőt ami a legrosszabb, hogy magával sem. Mivel semmit sem lehet sokáig a szőnyeg alá seperni, arra vártam, mikor bújik majd ki a szög a zsákból. Új motorral tehát és új problémával indultunk el Myanmarba, amivel megkezdődött a nagy utazás második felvonása.

Újra nyeregben

A táj utak szélesek és jó minőségűek, még a gyéren lakott területeken is, aminek köszönhetően elég gyorsan közlekednek az autósok. Emiatt kevésbé éreztem magam biztonságban, mint Indiában, hiába volt ott őskáosz és fülsiketítő dudaszó, reggeltől estig. Egy idő után viszont letértünk a főútról és gyér forgalmú utakon gurultunk, ami igazi túra hangulatot adott a nem rég még menekülésszerű rushnak.

P1100699

A Tájok folyton ünnepelnek valamit, egymást váltják a fesztiválok és különféle rendezvények. Van, hogy épp az út közepén szottyan kedvük táncra perdülni, amihez Móki mester nagy örömmel csatlakozott.

IMG_5125

Tánci tánci

Viszont nem nagyon beszélnek angolul ezért a legegyszerűbb dolog is kíhívás volt, mint  pl. húsmentes kaját rendelni egy út-széli csehóban. Amikor végképp értelmetlenségbe fulladt a kabaré jellegű beszélgetés, egyszerűen csak mosolyogva bevonultam a konyhába és nekiláttam főzni magunknak valamit a fellelhető alapanyagokból. Jámbor természetük miatt ahelyett, hogy kizavartak volna, ezen rendszerint ők is jót mulattak és érdeklődve figyelték mit fog készíteni a wokban ez a furcsa ruhába öltözött bringás alak.

cook

Le Chef

IMG_6706

Voila

Leginkább tekeréssel telt a következő 5 nap, este csak egyszer volt komplikált szállást találni, de végül akkor is jó véget ért a nap egy rendőr házikóban. Ezen kívül mindig könnyen leltünk menedékre egy-egy buddhista kolostorban, amik gombaként nőttek a legkisebb településen is, vagy akár két falu közt, a senki földjén.

IMG_5186

A táj buddhizmus sok helyen nagyon furcsa. Olyan, mint régen a zebra kiadótól másolt Guns’N’Roses kazetta, lengyel-piaci verziója. Ramatyul szól, de legalább sok van belőle. A szerzetesek számomra igen furán töltötték be a kolostori szerepüket, szinte egytől egyig cigit lógatva a szájukban és olykor piától tompult tekintettel bárgyún vigyorogva. Az őskövület megafonokból nehezen elviselhető módon ordított a „lakodalmas” táj-nyelvű, Buddha-ének, vagy zengett valamiféle furcsa hanganyag, ami engem A részeg karatemester című film Szabó családos, rádiós verziójára emlékeztetett. Bár ez később, dél felé már nem volt jellemző.

Minden mindegy volt nekik, bárhol felhúzhattuk a sátrunkat, ami nekünk könnyített pályát jelentett, mert így legalább a lehető legtávolabb kereshettünk helyet az ordibátortól. Néha viszont akár egészen a következő kolostorig mehettünk volna, annyira ráküldték a hangerőt a sepregetés mellé, ilyenkor maradt a földugó és a kísérlet a gyors elalvásra.

IMG_5157

Szerzetesek élete

IMG_5200

Cssssssssssssssss

A Napot minden bizonnyal megbízhatták a play gomb benyomásával, mert amint pirkadni kezdett az ég alja, felharsogott a hangos szentség. Ez kiváló ok volt a korán kelésre és a már majdnem menekülésnek hívható gyors rajtra. Egy ilyen alkalommal váltunk el ismét Adorjánnal, mert ő még inkább vállalta a fülkárosodás lehetőségét egy kis lustálkodásért cserébe. A találkát másnap délutánra a Mae Sot nevű határátkelőnél beszéltük meg.

Jó volt egyedül tekerni, saját tempóban a pihenőknél pedig nem azt nézni, hogy az asztal túloldalán egy hozzám néma, de valahonnan ismerős alak egyenletes nyomkodással a telefonja bűvöletébe burkolózik és bizonytalanságában a Hupikék Törpikék mese betétdalát dúdolja. Így kicsit teret kaptak a gondolataim megoldást találni a semlegesé minősülő kapcsolatunk barátira változtatására. Nem volt min fennakadnia az egómnak, ami szertefoszlott erre az időre, bár tudtam, ez még korántsem jelenti azt, hogy többé már nem is fogom viszontlátni.

Kora délután lehetett, amikor az eső megállásra kényszerített és, ha már megálltam két falu között egy kis étteremnél gondoltam magamhoz veszek valami könnyű falatot, de persze itt sem ment egyszerűen az értekezés. A hűtőt félig magamra húzva kérdezgettem a különböző termékek árait, és amikor kihúztam a fejem a joghurtok és a neon-sárga üdítők közül, vettem csak észre, hogy eggyel többen vagyunk, mint azelőtt. Nem volt nehéz kiszúrni a változást, mert rajtam kívül addig csak a boltos, meg a kislánya volt ott. Ráadásul erősen európai vonásokkal rendelkező embert véltem felfedezni az alig pár lépésre álló őszülő alakban. Meglepetésemben a kelleténél kissé talán lelkesebben köszöntem az idegennek.

Dieterként mutatkozott be a korosodó német és rögtön kérdezte, hogy mit keresek errefelé? Elmondtam neki, hogy a szavak mihasznasága miatt épp pantomimozok a boltossal, hátha sikerül valami harapnivalót kialkudni a hasamnak, amire ő már fordult is a pultban lévő kedves táj asszonyhoz és rendelte a papaya salátát. Na, még érdekesebb lett a helyzet, mert látszólag szót értettek egymással, hiába hogy más nemzet fiai. Rögvest kérdeztem is Dietert, mi a története.

  • 8 éve kiköltöztem Tájföldre. Táj feleségem van és bár mi németül beszélünk egymással, kicsit azért tudok a nyelvükön. Otthon sokkal drágább volt az élet és emiatt nehezebb is. Stressz meg ami vele jár, hogy ki tudjam fizetni a számláimat meg mindent, ami az élethez kell. Itt minden tuti. Élünk, mint hal a vízben. Ha gondolod, szívesen megmutatom, hol lakunk. Alig egy kilométerre van a házunk. Gyere, igyunk meg valamit.

Gyorsan kivégeztem a salátámat és már követtem is Dietert és terepjáróját. Tényleg nem kellett messzire menni, hogy a mesébe illő környéken felrittyentett faház kertjében kortyolgassunk egy üveg kiváló minőségű, hűvös, spanyol vörösbort.

P1100574

Dieter és egy üveg jó bor

Az invitálásra, miszerint örömmel látnak vendégül éjszakára nem tudtam nemet mondani, főleg miután megláttam a vendégházat. Így volt még időnk estig motorozni is egyet. Egy öreg, de vagány chopperrel, hamar bejártuk a környéket majd a motort autóra váltva begurultunk a legközelebbi városba, Dieter feleségéért, aki így csatlakozott a közös vacsorához.

Dieter paradise

Kert…

Dieter paradise2

…és vendégház

Másnapra kirándulást terveztek Dieterék, ami nekem kapóra jött, így felraktuk a bicajt a pickup platójára és hasítottunk is a határ felé. Két óra múlva Mighty Voyager már ismét a saját kerekein gurult, és alig hogy elbúcsúztam új barátaimtól egy újabb emlékezetes találkozásban lehetett részem. Mindössze 2 kilométerrel a határ előtt egy táskákkal felpakolt bringás alak tűnt fel, amint épp szembejött velem. Az ilyenkor szokásos merről hova stb. után a mióta kérdés következett, amire megdöbbentő választ kaptam a baszk utazótól. Lorenzo ugyanis tizennyolc éve kerekezik a föld körül és, ami még durvább, hogy ebből tizenötöt ugyan azzal a cangával és táskákkal.

P1100656-2

Lorenzo eddig 210.000 km-t tekert ezzel a géppel

P1100655-2

És a táskák is tudnának mesélni

Persze megtudva mindezt, ezer meg egy kérdés született meg azonnal a fejemben, ám ott is maradt, hiszen sem a hely sem az időpont nem volt alkalmas ezeket feltenni, majd beszámolni 18 évnyi utazásról. Egy ilyen legendával találkozni, mondanom sem kell, mit jelentett számomra. Kb. 20 percet beszélgettünk, majd búcsút intve egymásnak nyeregbe pattantunk, hogy mind ő mind én további élményekkel gazdagítsuk kiváltságos életünket.

Adorján már ott volt a határon mikor megérkeztem, a zsákban lapuló szög viszont nem akart kibújni, így érintetlen maradt a köztünk még mindig meglévő zavaró állapot. A fokozódó feszültség egyszer úgyis felszínre löki majd a szálkát, úgyhogy nem erőltetve a dolgot, csupán pár szót váltva mentünk az emigrációs osztályra kitölteni az ilyenkor szükséges nyomtatványokat és kérni egy újabb, de különleges pecsétet a betelni készülő útlevelünkbe.

Mindenható Myanmar

IMG_6085

Mindenható Myanmar

Myanmarról csak annyit tudtunk, hogy nyugatról nem lehet bejutni 🙂 és, hogy alig 4 hónapja váltotta fel a „demokrácia” a katonai diktatúrát és emiatt a régi rendszer hatása még nagyban érezhető. Ez kihat az ide látogató külföldiek szabadságára is, ami leginkább a szállás korlátozásában tűnt fel számunkra. Aludni ugyanis csak szállodában, vagy más hivatalos helyen volt lehetőség. Márpedig ez nekünk alapból kiesik, ugyanis egyik fő szabályunk, hogy szállásért nem fizetünk. A másik, hogy közlekedésért se. Na, majd most kiderül mit tudunk kihozni ebből a helyzetből, mennyire vagyunk ügyesek. Első próbálkozásaink tényleg azt igazolták, hogy itt bizony nehéz 28 nap vár ránk és a pénztárcánkra, de ahogy azt Simon Dávid barátom mondja, „there is always a way” azaz mindig van mód rátalálni a számunkra kedvezőre. Így burmai első éjszakánk helyszínét kis keresgélés után találtuk meg, majd be is költöztünk a felújítás miatt üresen álló gyönyörű fakastélyba, amivel szemben egy hatalmas arany pagoda öltözött épp estélyi ruhába… nem rossz kezdés.

IMG_5296-2

Welcome to Myanmar

Azt pedig már most elárulom, hogy a folytatás is épp ilyen mesébe illő lesz, amit a továbbiakban olvashattok, ha nem kezditek el nézni a barátok köztet. 😛

Irány Yangon

Yangonba, a nem hivatalos fővárosba, 4 nap alatt értünk el, mialatt különösen gazdag és szép természetben haladtunk. Amerre csak a szemünk látott minden zöld és sárga volt ezer árnyalatával. Még ezernyit adott hozzá a kék, a vízzel, na és az éggel, aminek hasát dombtetőn őrt álló arany sztúpák csiklandozták, nevetéséből pedig fodros felhők buffantak körbe felénk.

20160715_122408

Kék és zöld, de nem fáj

20160715_101158

Minden napunk egy csoda volt, igazi felfedező körút a még vad, de már magához közel engedő új országban. Barlangokba bújtatott Buddha szobrok bűvöltek el és természetes források táplálta medencék hűsítették nap izzította testünket.

IMG_5449

A+

IMG_5379

Mehetünk tovább

Az éjszaka közeledtével mindig óvatos kommandó kezdődött a sátorhelyért, vagy bármilyen szállásért. Néha olyan érzésem volt, mintha követnének minket, mert amint egy helyi embernél kötöttünk ki, percek múlva jött egy hivatalos személy, aki kedvesen, de határozottan tudatta velünk, hogy itt nem maradhatunk. Ezért volt a nagy óvatosság és csakis sötétedés után álltunk meg, amikor már nyomunkat vesztették. Ha minden kötél szakadt és nem volt más választás, mert mégis ránk találtak, bekönyörögtük magunkat a rendőrségre. Legtöbb éjszakát viszont kolostorokban, elhagyatott kunyhókban töltöttük, vagy épp ahol sikerült. Én egyszer még egy labirintusban is álomra hajtottam a fejem, miután egy tó-parti kajibából éjfél tájt szökni kényszerültem, mert a tavon cirkáló őrcsónakból megláthatták a bicajomat, amire nagy elemlámpás fogócskázás kezdődött. Olyasmi volt, mint a Pál utcai fiúkban, amikor Tutajosék csibészkedtek a füvészkertben, ám én a víz helyett egy Buddha oltárnál húztam meg magam, amihez egy igazi labirintus vezetett, mellig érő fallal körbevéve. Ezzel semmi törvénysértőt nem követtünk el, mindössze elkerültük, hogy szállodába kényszerítsenek, sok napi utazás költségét kidobva egy kis meleg vízért, ágyért és törölközőért. Alighanem ez volt az utóbbi évek legizgalmasabb éjszakája.

labirintus

A labirintus

Nappal viszont a legizgalmasabbnak a helyi kajákkal való ismerkedés volt mondható. Kezdetben nem igazán találtuk fel magunkat, viszont napról napra javult a helyzet. Az ÁNTSZ szerintem az egész országot bezáratná, ha meglátná, hogy hogyan és milyen ételek kerülnek a tányérra. Kedvencünk a kézzel kevert tészta saláta volt.

IMG_5469

És a mai nyerőszámok pedig a következők…”hatos a f@.zt kilences” 🙂

Ahogyan mindig, most is tartózkodnék az általánosítástól, de Myanmarban a buddhizmus egészen más, mint Tájföldön, vagy Indiában. Úgy tudnám leírni, hogy szegényebb és valahogy mégis igazabb, lélekben gazdagabb. Ezt először akkor tapasztaltuk meg, amikor két éjszakára befogadtak egy rendkívül barátságos kolostorba. Csodálkoztunk is, hogy simán igent mondtak, hiszen a kormány tiltja nekik, hogy a szerzeteseken kívül bárki is ott lakjon.

IMG_5683

Otthon a magyar vándoroknak

Imádtunk itt lenni, figyelni, hogyan végzik a feladatukat kicsik és nagyok. Ahogy fát aprítottak és téglát hordtak az új épülethez, vagy csak épp pózoltak a fényképezőnek.

IMG_5528

IMG_5501

Nyisz – nyisz

IMG_5505

IMG_5534-2

-Megy! -Jöhet.

IMG_5592-2

Monk ies

Annyira átéreztük a hangulatát a helynek, hogy Adorjánt még a hajától is megszabadítottam, így teljes volt a beilleszkedés és innentől hivatalosan is életbe léphetett a Kopasz elnevezés.

IMG_5649

Szeretném kérni a Prodizsájtól a fájer sztarter című számot és küldeném mindekinek, aki szereti.

IMG_5672

Móki mester kopasz fejjel

Napi kétszer, reggel és este terülj terülj asztalkám varázslatban is részesültünk, mert a kertből szedett finomságok alig várták, hogy európai ízlelőbimbók teszteljék őket.

IMG_5676

Vacsora

Yangon

Yangon az ország legnagyobb városa, igazi metropolisz. Itt állítottuk fel a következő 3 hétre szóló tervünket. Más okból is el kellett jönnünk ide és, ha már itt voltunk átadtuk magunkat a városi forgatagnak. Figyeltem, ahogy a megállíthatatlanul terjedő nyugati kultúra itt is kezdi bekebelezni az ősi kelet báját. Ahogy a pénz és a javak utat törnek maguknak az emberek fogyasztani akarása felé. Az elkerülhetetlen tapasztalást a nagy körforgásban, amint szarvasra kap vérszemet a vadász, aki elejtett egy nyulat. Az érem másik oldalán viszont az emberek életébe ivódott hagyomány tűnt ki számomra, ami nekik oly természetes.  Ami délelőtt buszmegálló volt az délutánra piaccá változott, a teázók elé kikerültek a kis sámlik, liliputi városrészeket berendezve. Az asztalokon pedig kivétel nélkül ott volt a kosztól ragadó termoszokba töltött, világbajnok, forró, zöld tea, amivel a feketét kísérték le, ám azt már rendelni kellett. Mindenhol kisebb nagyobb csapatokba verődve rúgták a bőrt a srácok, és ha kapunak már nem volt hely, akkor maradt a lábtenisz, amit bámulatos ügyességgel játszottak. A betonpanelek közül olykor száz éves művészi alkotások bukkantak elő, amik tagadhatatlanul magukon hordozták az idő múlásának nyomait.

P1100725

Ezeken a hétköznapi filléres csodákon kívül az egyetlen igazi turista látványosságtól A Shwedagon pagodától a belépőjegy ára tartott vissza minket. Ez fejenként majdnem tíz dollár volt, ami nekünk 2 nap utazást jelent, ezért csak nagyon indokolt esetben adunk ki ennyit belépőre. A kissé diszkriminatív érzést keltő rendelet, miszerint ez csak külföldiekre vonatkozik, külön demotiválóan hatott, mégis úgy döntöttünk megnézzük a város fő atrakcióját.

Este volt már és messziről lehetett látni az arany lemezekkel borított hatalmas stúpát. A bejáratnál mégis elbizonytalanodtunk a belépőt illetően. Kis tanakodás után Adorján a láthatatlanná válást választotta, míg én a déli bejárat mellett lévő nem hivatalos bejáraton keresztül sétáltam be. Mindkettőnknek bejött a terve, így bent találkoztunk. Bár tényleg nagyon szép volt a kivilágított kupola, valamint a körülötte égő ezernyi gyertya és füstölő, nem ért volna számunkra ennyi pénzt a körbesétálása.

P1100728-2

A Shwedagon pagoda

A sok arany mellett számomra mégis a legbékésebb és ezért legszebb hely a Bódi fa alatt volt, messze a szelfizgető tömegtől, ezért miután körbesétáltam a szentélyt, itt telepedtem le.

P1100752-2

A Bódi fa

Miközben meditáltam az óriás alatt, egy levél hullott le elém és bár nem volt feltűntetve rajta címzett, mégis jó helyre fújta az élet postása. Mikor kinyitottam a szemem ott hevert előttem a csoda. Betűk nélkül, erein át ért el a szememhez a fenséges költészet, és ahogy kezembe vettem, összehasonlíthatatlanul szebbnek láttam a körülöttem milliárdnyi dollárból épített bálványtól. Egyetlen falevél és mégis mennyivel több, mint a káprázattal bevont arany, sárgán hipnotizáló hívása. Ahogy néztem a levelet, páratlan béke költözött belém. A megelégedés békéje, ami nem akar semmivel sem többet, mint ami épp van. Csak ülni egy fa alatt és létezni. Legyen hát béke és harmónia köztem és Adorján közt is, ezt kívántam. Másnap tovább indultunk Bagan felé.

P1100744-2

Bagan

A kambodzsai Angkor Wat „versenytársa” Myanmarban van, mégpedig Baganban. Ötven kilométerre előtte azonban még belefutottunk egy bambusz építkezésbe, aminek vezetője az amerikai Jim Connor. Elsőre nem hangzik olyan különösnek, de valójában egy igazi fenntartható élethez szükséges projekt rejtőzik meg a hegyek között. A táj John Johndai jóbarátja, bemutatta nekünk miről is van szó és rövidesen megértettük jelentőségét feladatuknak.

bamboo_construction

Jim Connor és a Nap gyermekei

Bambuszból építenek iskolákat a hozzá szükséges összes épülettel. Ráadásul maga az építkezés is oktató jellegű, amivel közben képzik a helyieket erre a technológiára. A bambusz errefelé a legolcsóbb és legjobb építőanyag. Rendkívül sokoldalú és gyors felhasználást biztosít, mindennek a tetejében teljesen környezetbarát. A váz bambuszból, ami az acéltól is erősebb, míg a falak agyagból és rizs háncsból kevert kiszárított téglából készülnek. Igazi tradíció kombinálása a modern felhasználással. Még a bútorzat és az enteriőr is bambusz, ami végképp megadja a romantikáját egy ilyen épületnek. Élettartamuk is sok tíz , akár 100 év is lehet.

bamboo_lamp

Bambuszlámpa és készítője

A bagani templomok élete viszont ennél sokkal messzebbre nyúlik vissza. Ezerháromszáz éve az akkori király felbuzdulva Angkor Waton, nagy építkezésbe kezdett. Persze ehhez a nép adományaira volt szükség és kétkezi munkájára. Így jött létre ez az elképesztő hely ahol még azután is 2000 pagoda, stúpa és templom áll, hogy az elmúlt pár száz évben a kínai uralom kb. 3000-et lerombolt.

IMG_6110-2

Bagan

Vannak az életünkben mérföldkövek, amik emberekhez, eseményekhez, vagy helyszínekhez köthetőek. Ezekhez időről időre megérkezünk, de amíg feléjük tartunk, várnunk kell a pillanatra. Épp úgy, ahogy egy megfelelő személyre várunk, akivel összeköthetjük az életünket, vagy ahogyan a betegség múlását kell türelmesen elviselnünk, míg újra egészségesek leszünk. Az utazásban ilyen mérföldkő volt számomra a törökországi Kappadókia, Iránban a Holy Shrine pompája, a tadzsikisztáni pamírban lévő Bulunkul tó látványa, a pakisztáni Karakoram highway a környező hegyeivel, Indiában Kanyakumari, Váránászi, Szikkim vagy az élő hidak Cherrapunjiban, Nepálban az Anna Purna és most itt Myanmarban ez a leírhatatlan alkotás, Bagan. Ahelyett, hogy szavakkal próbálnám átadni nektek az átadhatatlant, inkább képekkel kísérlem meg ugyanezt.

IMG_5959

IMG_6099-2

Mi a wifi kód, tudja valaki?

bagan_kopasz

A Kopasz mester

IMG_5983-2

Kocsis, vigyél a palotába

IMG_6075

Az Ananda egyik külső szárnya

IMG_6145

Pózolj pagodával

A jövő kezdete

Baganból Mandalaybe vezetett az utunk. Közben egy vacsora alkalmával végre előkerült a téma, mert már ordított köztünk a hallgatás. Elmondtam Adorjánnak, hogy nagyon zavar ez az állapot az meg különösen, hogy közben úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Elmeséltem neki, hogy attól, mert még nem mondja, érzem, hogy mi zajlik benne, a küzdelmet azért, hogy magabiztosnak tűnjön. Viszont Dobó István kardját és pajzsát hordani nem egyenlő Dobó Istvánnak lenni. Részemről a hiba az irányításban volt. Nem tudtam megállni, szövegelés vagy tanács nélkül, amikor úgy láttam, hogy valamit nem „jól” csinál. Hiányzott még mindig belőle az a rutin, amit én egy ilyen utazásnál nagyon fontosnak tartok. Neki meg elege volt ebből, de nem mondta, ezért zárkózott be és kerülte a velem való kommunikációt. Szó volt róla, hogy ennek így nincs tovább értelme, legjobb, ha végleg külön válunk. Aztán elmeséltem neki a tervemet, miszerint szeretném, ha mégis együtt maradnánk, és már dolgozok a feladaton egy ideje, de ehhez rá is szükség van. Ez a beszélgetés lehetne közös jövőnk  új kezdete, ne mondjunk le ilyen könnyen egymásról, hiszen együtt kezdtünk bele ebbe az egészbe és jó lenne együtt is befejezni. Egy csapat vagyunk és még sok minden vár ránk, amíg haza érünk. Nagyon jól hangzott akkor minden és úgy tűnt mindketten rajta vagyunk a megoldáson, miszerint együtt folytatjuk tovább.

Mandalaybe viszont mégis külön érkeztünk, mert két napra a beszélgetésünket követően, Adi szülinapjának estéjén ismét elváltunk. Azt azonban, hogy ezután mi történt velünk és milyen csodákat tartogatott még a mindenható Myanmar, csak a következő bejegyzésből tudhatjátok meg, mert írás közben utazni is kell. Viszont megígérem, hogy erre nem kell újabb másfél hónapot várni.

Szeretettel, Szalag

Penang, Malajzia  2016.08.30   19.700 km

evo_logo

gurutech

unnamed

A kopasz, az öreg és a mindenható Myanmar” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Hihetetlenül telibe talált most ez a beszámoló nálam. Nehéz lenne elmesélni, h miért de így van. Az pedig külön hab a tortán, h az egy-szelleműség újra bámulatosan működik, mert hetekig eszembe se jut ez az út, vagy a blogotok, aztán ma csak úgy meló közben beugrott, h de rég írtatok. Mivel ez már egyszer előfordult egy korábbi beszámolótoknál, abban a pillanatban tudtam, h ma jönni fog egy bejegyzés. Még el is mosolyodtam munka közben erre a gondolatra 🙂
    Nagyon köszönöm!
    namaste!

  2. “Lorenzo ugyanis tizennyolc éve kerekezik a föld körül és, ami még durvább, hogy ebből tizenötöt ugyan azzal a cangával és táskákkal.” Lorenzo for president! 🙂 gyönyörü szavak, majdnem annyira gyönyörü kepek, es a legfontosabb: FLOOOW!!! csak igy tovabb es telleg ne kelljen mar masfel honapot varni a következö büfire! :-p

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.