A nagy hegyekben 2. (Karakoram highway)

Előszó:

Fenségesnek születtél, uralkodónak magad felett…de az emberek, akik lábadnál élnek méltó helytartóid, önzetlen szívük szeretettel teljes. Ezért engedd meg, hogy e fejezet leginkább róluk szóljon és személyüket nagyságodhoz emeljem.

Ajánlom Herczeg Lacinak, mert ő is szeret biciklizni és túrázni. Valamint, mert fránya betegségeket győzött le az elmúlt időszakban, ami rendkívüli hitre és életerőre vall. Ám legfőképp azért, mert a Herczeg klán fejeként tiszteletet érdemel, hisz manapság nagyon ritka, hogy valaki ilyen szépen egyben tudjon tartani egy családot. Örülök, hogy gyerekkorom óta a környezetükben élhetek és barátaimnak tudhatom őket. Jó példával szolgálnak, mind külön személyek és mind kedves család egyaránt.

IMG_8290

Bebukik a nap a Rakapushi  (7788m) mögé

A Karakoram higway

Mivel újra volt mibe vízumot kérni, mehettünk is a kirgiz fővárosba, Bishkekbe, hogy elintézzük a Kínába lépésünkhöz szükséges dokumentumot. Igazából Kína csakis azért szerepelt a tervben, mert innen indul a Karakoram Highway, ami viszont a legizgalmasabb szakasznak ígérkezett az egész utazásunk alatt. Ennek a magashegyi útnak mindössze egy ötöde, azaz 250 kilométer húzódik Kínában, Kashgartól a világ legmagasabban lévő határátkelőjéig, a 4800 méteres Kunjarab passig. Innen aztán a pakisztáni rész következik, ami a majd 1000 km-re fekvő fővárosig, Iszlámábadig tart. Ez az ezer kilométer mindennél jobban vonzott amióta csak tudok róla.

P1090467

Karakoram highway kínai aszfaltja

Sok útvonalat lehet választani a föld megkerülésére, de úgy gondolom ezt belevenni kötelező, ha már ilyesmire adtuk a fejünket. Rajongásom a csak hírből hallott útért sok akadályon lendített túl, pl olyanokon, mint amilyen a kirgiz kitérő is volt, a plusz vízumért. 700 km-t utaztunk pályánkkal ellenkező irányba és ugyan ennyit vissza, csak azért, hogy nem túl alaposan kihasználva, pár nap után majd véget is érjen a nehezen megszerzett kínai pecsét küldetése.

A főváros, Bishkek, ahová mennünk kellett eléggé északra van ahhoz, hogy az év ezen szakában ott már nagyon hideg legyen. Mint klasszikus poszt kommunista főváros sok említésre méltó látnivalóval sem büszkélkedhet, úgyhogy kicsit húztuk a szánkat, amiért a kényszerű helyzet úgy hozta, hogy ilyen vargabetűt kellett karcoljunk a térképre.

P1090370

Bishkek látkép

Az út, amit busszal tettünk meg viszont végig szemet gyönyörködtető volt. Hegyek és tavak csinosan mutatták magukat rég együtt élő párként. Több hágón is átkeltünk, amik már vastagon hóval voltak borítva. Sok kamion keresztben állva várt segítségre, köszönhetően a csúszós, jeges útnak. Első esténket egy munkás-szállón töltöttük és ébredésünket követően korán le is léptünk a nagykövetségre. Miután jégkockaként végre beengedtek az épületbe perceken belül ki is derült, hogy nem érkezett meg az idő közben Shanghaiból kért protekciós konzuli meghívó levelünk, ezért a normál eljárás vonatkozik a Nap gyermekeire is…

d_21

Bár a kép Kínában készült azért a szabály az szabály…

IMG_8945-2

…de hisz ez őrület 🙂

Ezt megtudva elbizonytalanodtunk az egész Karakoram Higwayel kapcsolatban, mert újból hosszú procedúrának ígérkezett a vízum beszerzése. Plusz késő is volt már neki vágni a Himalájának, mert olyan magasan nagy hóval és rekord hideggel kellett volna szembenéznünk. Ráadásul hamarosan, vagyis november 30-án lezárják a hágót és így a határátkelőt is. Ezért erősen elkezdtünk foglalkozni egy direkt járat gondolatával Delhibe, amire az idő közben hozzánk lépő ügynök csaj segítségével bukkantunk rá. Olcsó volt és 5 nap múlva Indiában lehettünk volna, ráadásul a vízummal sem kellett volna tovább idétlenkednünk. De ami a legfontosabb, hamarosan megint „nyári” melegben pedálozhatnánk. Ellenben ezzel egyik fő elvünket hágnánk át, azaz repülnénk, ahelyett, hogy ameddig csak lehet a földön maradunk, na meg egész Pakisztánt kihagynánk és a Himalája is váratna magára Nepálig. Egy szó mint száz nehéz döntés előtt álltunk és az idő is sürgetett a meghozatalában. Végül a 4 év után nemrég hazatért földkerülő, Árpi segítségét vettük igénybe, aki egyértelműen a nehezebb megoldásra ösztönzött email-jével. Eldőlt hát, jöhet a vízum és mi meg megyünk a KKH-ra. “Szerencsére” a szívből hozott döntésünket követően sikerült a vártnál hamarabb hozzá jutni az engedélyhez, ami kulcsfontosságú volt a tovább haladáshoz és, ha rövid ideig is, de egy új ország kultúrájába engedett bele kóstolni.

d_16

Go hard like Vladimir Putyin. A tokmoki töki kontakt és hozzá egy kőkemény youtube link….:) https://www.youtube.com/watch?v=yDIlQ3_lsKE

Közben összeismerkedtünk egy közeli városban élő tökös gyerekkel, akinél lakhattunk és nem kellett a munkás-szállón töltenünk több éjszakát. Bár szórakoztató 5 napot voltunk együtt, ennek ellenére, amint vissza kaptuk az útleveleket nagy léptekkel indultunk vissza Oshba, ahol a leparkolt bicajok már alig várták, hogy újra lendületbe kerüljenek. Ha menni akartak hát nem ellenkeztünk velük, ezért két nap múlva már Kína kapujában álltunk.

P1090387

Kirgizisztán vége, Kína kezdete

Lelkesedésünket az sem törte le, hogy nem értük el a kínai határt zárásig, ami a senki földjén, Kirgizisztán és Kína közötti furcsa helyen kényszerített maradásra egy éjszakára. Másnap viszont egy taxiba kellett préselni minden cuccunkat és a sofőr mellett még két embert a cuccaikkal, csak így mehettünk tovább, mert a 130 km-es szakaszt, ami a két határátkelő pont között volt, nem engedték bringával megtenni.

20151118_105444

A senki földjén a megrakott Santanaval és két Kínai spannal

Szóval a megrakott Volkswagen hamar átlendített Kínába, ahol első dolgunk volt egyből elültetni egy fát. Majd igazi öröm bringázás következett egészen Kashgarig.

d_27

A kínai fánkat ha keresnétek, egyből a határ után jobbra találjátok… 😉

Meglepetésünkre olyan jól éreztük itt magunkat, hogy 3 nappal meghosszabbítottuk a tervezett látogatásunkat. Fillérekért kaptunk szállást, csak mert bicajjal érkeztünk és pár hostel vendéggel nagy bandázásba kezdtünk. Egyikük, egy kínai srác jól ismerte a terepet és elvitt minket a legjobb helyekre.

IMG_8102

A kínai bázisunk


 

IMG_8062

Lars, holland barátunk komolyan vette a kínai tradíciót, már ami az arcszőrzetet illeti

A hosszú és hideg Pamír után szinte egész kínai látogatásunk evéssel telt. Ízek kavalkádja vett körül, amit maximálisan kiélveztünk. Könnyen és viszonylag olcsón jutottunk finom falatokhoz, az utolsó esténken pedig elmentünk egy rendhagyó hot pot étterembe, ahol degeszre ettük magunkat a sok finomsággal. Bármennyit ettünk, valahogy nem akart fogyni előlünk a sok friss zöldség és tofu, ami saját magunk kevert öntet és sok rizs társaságában került a kazánba, miután a forrón lobogó vízből szépen kihalásztuk őket a pálcikákkal.

d_23

Eat more! Avagy hot pot ezerrel

A társaságban volt egy német srác, aki épp a Karakoram Highwayről érkezett, így elég pontos infóhoz jutottunk általa arról, hogy mire is számíthatunk nemsokára. Hideg, sok felfelé és varázslatos tájak…

IMG_7934

Tv torony és egy, már a Karakoramot megjárt bringa és gazdája


IMG_7907

Gazda enni furcsa tojás

Mindent megnéztünk, amit csak lehetett. Körbe jártuk a piacokat, állat vásárba mentünk és ha őszinte akarok lenni, akkor talán túl sokat is láttunk a vitathatatlanul meghökkentő kínai kultúrából. Elég nehéz volt jó szemmel nézni, a szenvedő, vagy már a szenvedéstől megszabadult élőlényeket. Simán, az utca padkán ülve perzselik a frissen levágott marha lábszárat, vagy eszik a birkaherét netán agyat ínyenc falatként, miután kihámozták a baltával ketté hasított koponyából.

d_22

Te már szabad vagy tesó, nincs mihez kössék láncodat…


 

IMG_7991

Na ilyet Indiában biztos nem fogunk látni


IMG_7996

Asszem ezek bél karikák…


 

 

IMG_7945

Helyi erők ebédelnek. Sokszor a fenti képeken látható témát is nagy élvezettel fogyasztják

November 20-án aztán a G35-ös útra fordították a kormányok a KTM-eket, amivel megkezdődött az eddigi utazásunk legeslegjobb időszaka. Kezdetben semmi különlegeset nem találtunk benne, de ez megváltozott, amint utolsó kínai városunkhoz közelítettünk. Minden egyes méterrel, ahogy felfelé haladtunk, szebbnél szebbre változott a táj.

IMG_8128

Ahogy közeledtünk Pakisztánba, egyre nagyobbak lettek a hegyek

IMG_8123

Egy darabon ezzel a kamionnal utaztunk

Tashkurgantban mutatkoztak be először a pakisztániak, amikor széles mosollyal engedtek jócskán a szoba árából, amit muszájból kellett kivennünk, mert az egyetlen olcsónak mondható hostelt, a télre hivatkozva zárva találtuk…

d_15

Hiába na, itt a tél

Az egyik paki forma még egy ajánló levelet is írt, hogy amikor majd a Hunzáknál járunk, menjük el egy bizonyos hotelbe, ahol e levél segítségével kedvező árat fogunk kapni…

20151226_162339

Ez egy komoly voucher

A kínai törvények értelmében innen nem mehettünk tovább két keréken, csakis busszal, ami monopol helyzete miatt nagyon drága volt és körülményes. Elég sokára derült ki melyik busszal fogunk mi utazni, mivel véget ért a munkás szezon a Pakisztániaknak ezért ők is haza igyekeztek hatalmas csomagjaikkal. Nagy fejetlenség volt körülöttünk, sokan álltak a vámot követően az épület mögötti buszmegállóban.

d_29-2

Fejetlenség  és hosszú várakozás

Végül sikerült elindulnunk a nekünk maradt elég furcsa járgánnyal, amivel 150 kilométert utaztunk az első pakisztáni városkáig, Sostig. Az idő közben a szervóját elhagyó, dugig pakolt gépezet fedélzetén 12-en voltunk és remek hangulatban robogtunk a zord vidéken. Rásegítő híján nemsokára már gyöngyözött a sofőr homloka, olyan nehezen tudott csak kormányozni, de azért beszállt a pakisztáni himnusz éneklésébe, amikor kérésemre a többiek rázendítettek.

20151124_153624

Hamarosan kezdődik a himnusz

Sajnos a Kunjarab hágót csak a buszról láthattuk, így a dicsőség se minket illet, hisz ő vitt fel majd 5000 méterre. Egy részről sajnáltuk ezt, de azért valahol örültünk is neki, hogy nem kellett hóban és fagyban ilyen magasra feltekernünk. Elég volt az “önsanyargatásból” a Pamírban…

IMG_8132

Sostban pakolják le a bringákat

Sostban, mikor megérkeztünk már egy küldött fogadott minket, akit a rendőrségtől rendeltek mellénk biztonsági okokból. Kapva az alkalmon és mert már sötétedett, bekunyeráltuk magunkat az őrsre éjszakára, amit nagyon jól tettünk, mert olyan jól szórakoztunk frissen szerzett rendőr barátainkkal, hogy kár lett volna kihagyni. All inclusive ellátásban részesítettek teljesen ingyen, majd a csúcspont akkor következett be, amikor a rettegett kapitány, aki állítólag 10 talibánt küldött át a túlvilágra, elkezdte megvetni az ágyunkat és mindent megtett, hogy maximális kényelemben tudjon minket.

20151124_220704

Adi és a retteget kapitány

A másnapot azzal kezdtük, hogy miután az egyik tiszttől kölcsön kaptunk egy motort elmentünk és megnéztük a Himalája misztikus ragadozóját, a hó leopárdot. Ebből a kecses fenevadból mindössze 40 fennmaradt példányt tartanak számon, ezért igen szerencsének mondhatjuk magunkat, amiért közelről csodálhattuk meg őfelségét.

d_06

Tízórai előtt és után


IMG_8200

Cic


 

d_07

Motoroztunk is a Himalájában. Sőt még toltuk is, mert kifogyott a benzin

Majd mikor visszatértünk a rendőrségre a motort visszacseréltük a bicajokra és kezdődhetett végre a himalájai tekerés. Tökéletes aszfalt úton csapattuk rendőri kísérettel egy olyan helyen, amit akkor már értettem miért sorolnak a világ 8 csodája közé. Annyira jó volt hasítani, hogy nem nagyon jutott eszünkbe fotózni. A folyó szédületes mélységben kanyarogva folyt utánunk, és mint egy versenyt még szédületesebb magasságból nézték a sziklák.

P1090466

Egy klasszikus Karakoram látkép az útról


20151125_124156

Tekerd!

Szinte hallani lehetett biztatásukat, ami doppingolt és sebes vágtával repített át a hatalmas hidakon.

20151128_160543

Kis híd


 

IMG_8617

Nagy híd


 

P1090441

Az ott egy híd?

Bár én még mentem volna tovább, de besötétedett és 102 kilométer után Aliabadban landoltunk, hol máshol, mint a rendőrségen. Természetesen itt is nagy örömmel és kíváncsisággal fogadtak, majd miután minden kérdésre választ adtunk elfoglaltuk ideiglenes lakhelyeinket. Már kezdtük megszokni azt is, hogy tálib-kergető rendőrök és kommandósok szolgálják fel a vacsoránkat és vetik meg ágyainkat.

P1090437

Este az ágyunkat vetették meg, napközben vigyáztak minket


 

d_20

Skacok az ágyneműnk nem volt jól kivasalva. Mi a mentségetek?

Én még órákig fel voltam pörögve és csak későn tudtam álomra hajtani a fejem, mert gondolataimat vissza-vissza húzta az első bringás napunk a KKH pakisztáni oldalán. Éber álomvilág ez, olyan energiával, ami halhatatlanná tesz, ha egyszer átéltük. Nincs feljebb a kiváltságosok listáján sem, itt szabadnak lenni és az isteni pályán, kitárt karokkal száguldozni a maximumot jelenti, amit ember érezhet a múlandóság testében. A fizikai szabadság csúcsa, ami felkarolja a szellemet is, pedig ez legtöbbször fordítva igaz.

P1090424

Sok helyen ilyen, a hegyoldalba kővel kirakott írások üdvözöltek


 

d_02

Tárt karokkal kell fogadni az életet és  majd azt is, ami utána következik 😉

Reggel Aliabadból visszatekeretünk Karimabadba, a Hunza vidék gyöngyszemébe. A még Tashkurgantban kapott vocher-ünkkel megkerestük a hotelt, hátha tényleg be tudjuk váltani egy olcsó szobára és akkor maradhatunk pár napot itt. A Hunza view hotelt a legszigorúbb őrök veszik körbe, hat és hét ezer méter fölé emelkedő hegyek képében, amikből itt láthatunk egyszerre a legtöbbet. A kertből és tető-teraszról páratlan látványt nyújt a Rakapushi a Golden peak és a Lady Finger, amik fehér süvegjeiket sosem emelik le, hisz ki előtt is kellene tisztelegniük, mikor benne vannak a legek klubjában?

IMG_8509

Éjjel így néz ki a környék Aliabadból. Ballra a Rakapushi

Ezzel el is árultam, hogy maradtunk a hotelben, a tulajjal való gyors barátkozásnak köszönhetően. Hogy ne maradtunk volna, amikor nekünk adta az egyik panorámás szobáját, hozzá reggelit és vacsorát a tetőn, cserébe mindössze meg kellett vele és remek társaságával inni pár üveg jó minőségű kínai whiskeyt…amivel szerintem vállalható üzletet kötöttünk. 😛

20151126_193929

Így kell ingyen szállást szerezni Hunzában


 

IMG_8319

Reggeli a tetőn, háttérben a Golden peak-el…


IMG_8350

…és a kertben egy kecskével

Így alaposabban megismerhettük a Hunza völgyet is, erődjével, lakóival és zárásként egy dupla ökrös szántásban való részvétellel. Teljesen organikusan művelik a földeket a helyiek, hagyományos módszerekkel, amit közelről vehettünk mi is szemügyre. Eközben Ali, kedvenc rendőrtisztem végig velünk volt, de cseppet sem bántuk, olyan ügyesen asszimilálódott.

d_24b-2

Altit fort


IMG_8395

Adi besegít a szántás előtti trágyázásba


 

d_01

Egy pár pálca elfogyott mire véget ért a munka…


IMG_8489

…és a nap is lement

Csak három nappal később ültünk újra nyeregbe, hogy tovább folytassuk az utazást Gilgitbe, ami még 2 napi bringázásra volt. Közte rendületlenül éltük a Himalája nyújtotta csodát és a rendőri kíséretünk régiónként cserélgették egymást, hogy nappal biztosítsák gondtalan utunkat, esténként pedig újabb és újabb őrsön vigyázzák álmunkat.

d_03

Gilgit-Baltistan rendőrség a barátod, főleg Ali

Egyik szakasza a KKH-nak teljesen újjá lett építve, mivel jó pár évvel ezelőtt egy hatalmas földcsuszamlás következtében a feltorlódott szikla és sártömeg egy duzzasztót hozott létre és így elzárta az addig használt utat. Ezt követően a kialakult tavon évekig csak hajókkal tudtak közlekedni, ami rettentően lelassította a haladást. Tavaly azonban elkészült az 5 alagútból álló új szakasz és ezzel ismét teljes hosszában megnyílt az út a forgalom előtt. Elképesztő volt látni, ahogy a hatalmas hegy elnyeli az aszfaltcsíkot. Kína és Pakisztán barátság alagútjának nevezték el őket, hisz a munkálatok oroszlán részét Kína végezte el. Persze nem barátságból, hisz ekkora munka kivitelezéséhez még nagyobb érdek szükséges. Kínának ez egy kulcsfontosságú programja volt, hogy újra beindítsa az áruszállítást, mert erre vezet az út a déli államokba, sőt még az Arabokhoz is így jut el a legtöbb kínai termék. Mi is áttekertünk ezeken az alagutakon, amiknek össz hossza majd 15 km.

20151125_152852

Ezt a tavat hozta létre a földcsuszamlás


IMG_8252

Az ott a bejárata az első alagútnak, ami 7 km hosszú

Aztán megérkeztünk Gilgitbe, ahol tudtunkon kívül, már várt ránk a Gilgit-Baltistan rendőrség generálisa. Nem kis meglepetést szerezve ezzel nekünk, amit hirtelen nem is nagyon tudtunk hová tenni. Hivatalos fogadáson vettünk részt fotóssal és egy díszbe öltözött tiszt kíséretével, miközben mi ezt nem mondhattuk el öltözékünkről. A beszélgetésen aztán fény derült a már szinte zavarba ejtő helyzet mögötti titokra. Kedvenc konzulunk Mr. Azim Khan, akinél még Budapesten tettünk látogatást a vízumunk miatt, levélben kereste meg a generálist, hogy különös figyelemmel kísérjenek bennünket egész pakisztáni tartózkodásunk alatt, hiszen mi az ország tiszteletbeli vendégei vagyunk. Na erre varrjatok gombot.

20151130_120052

Komoly dolgok ezek kérem, hahahahaaaa 😀

Luxusnak számító “üdültetésünk” hátterében tehát ez szerepelt. Kicsit tovább gondolva a dolgot arra jutottam, hogy van azért ebben egy jó adag politika is. Ugyanis az elmúlt hónapokban komoly akció vette kezdetét a Tálib ellenes erők, azaz a rendőrség oldaláról, hogy végképp megszüntessék az egyes területeken történő zavargásokért és merényletekért felelős talibán rendetlenkedést. Ellentétben a nyugati médiában közölt negatív hírekkel, Pakisztán alapjában véve az egyik legbékésebb ország, ahol sikeres „hadjáratot” folytat a rendőrség az egyébként valószínűleg az Egyesült Államok által pénzelt Tálibok felszámolására. Mi semmilyen kellemetlen dolgot nem tapasztaltunk amíg ott voltunk, csakis végtelenül kedves és békés emberekkel találkoztunk, akik szemében sajnálat tükröződött, amiért országukat és ő magukat is hátrányos helyzetben, terroristáknak tüntetik fel a világ médiumaiban. Hisz ennek a 70 éve alapított államnak a neve is innen ered, pak=béke, isztán=ország.

P1090472

Most ez úgy néz ki, mint akik ellenségesek?

A fegyverek jelenléte persze felveti a kérdést, miért van erre szükség és, hogy valóban nincs mitől tartani az ide látogatónak? A válaszom erre pofon egyszerű.: Minden országnak vannak fegyveres erői, mert sajnos a világ még nem áll készen az egyetemes és határok nélküli együttélésre. Az évezredek alatt begyűrűződött bizonytalanságot és félelmet, ilyen formán próbálják kezelni a vezetők és sajnos ehhez eszközt is találnak a szintén bizonytalan és hitetlen emberek közöt. A nemzet jelszavát kántálva ragadnak fegyvert, ha úgy gondolják eljött az idő a védekezésre, netán a támadásra. Hősnek képzelve magukat ontanak vért, valakinek a parancsára, akinek a szeme el van takarva az éltető béke fénye elől. Minden nap imádkozok érte, hogy tűnjön el ez az emberi butaság a föld színéről és helyére költözzön be a józan-ész, a hittel teli megértés, elfogadás és szeretet.

20151125_130442

Baráti szövetség, határok és fegyverek nélkül

Tehát szerintem fogadtatásunk ezért is volt ilyen speciális, mert első körben érkeztünk egy idegen országból, mióta ez a helyzet áll fenn. Na, nem baj, azért nem bántuk mi ezt, még ha talán egy kis színjáték is keveredett a felső körből érkező rendőri felvonásba…

P1090438

Ilyen kísérettel bringáztunk végig 400 km-t


P1090477

Vagy épp csak egy szolíd motorossal a nyomunkban

Az éjszakát itt is a rendőrségen töltöttük és az udvaron beszélgettünk kicsit egy elég nomád zárkában, az előzetesét töltő vicces taggal. Valami aranykereskedős galibába keveredett és ezért járt a tömlöc.

20151129_160743

Dutyi dili

Gilgitből viszont terepjárón folytattuk az utunkat három napon keresztül, napi minimum 10 szeri átszállással egészen Abbottabatig. Meg kell hagyni leszámítva a sok pakolást egyik dzsippről a másikra nagyon jó volt szafarizni a Himalájában. Volt, hogy szirénázva repesztettünk az éjszakában, vagy épp séta autókáztunk a napsütésben.

IMG_8702

Adi intézi


 

d_08

Ní-no, ní-no

Egy ilyen alkalommal pillantottam meg életem első nyolcezres hegyét a Nanga Parbatot, a gyilkos hegyet. Látványától libabőrös lettem, ahogy ott pihent előttünk a messzeségben. Hiába tűnt békésnek, megmászása sok életet követelt már. Sajnáltam, hogy nem sikerült jobban a közelébe kerülni. Szerettem volna még jobban érezni súlyosságát, amint mérhetetlen halomként tornyosul elém és hallani a felhők kacagását, akiknek talpát csiklandozza szüntelenül.

d_04

Az ott szemben a Nanga Parbat (8125 m)

Egyik napon összetalálkoztunk egy bringás csapattal, akik különleges küldetést teljesítettek. Egész Pakisztánon át bicajoztak, hogy ezzel a hosszú menettel hirdessék a békét. Missziójuk példás kezdeményezés, ami világszerte követendő lehet.

d_17

Peace mission, egy hosszú pakisztáni béke menet


 

IMG_8764

A pakistani peace mission és a Nap gyermekei találkozó 🙂

Ekkor még mindig terepjárókkal utaztunk, ám végre elérkeztünk az utolsó átszállásunkhoz, ami egy kakukk tojás járműre történt, ugyanis fegyveresek helyett ezzel az autóval zöldségeket szállítottak. Este volt már, úgyhogy hanyatt vágtam magam a platón és indulhatott a mozi. Az égbolt nem okozott csalódást most sem. Miközben az út menti fák lombjai suhanva szegélyezték a mozivásznam a hatalmas felbontású kivetítőn a csillagok követtek vigyázó tekintetükkel.

20151202_192230

Mozi , saláta levelek között

Abbottabatba érkezésünket megelőzően kaptunk egy nevet telefonszámmal, akit itt kellett majd keresnünk. Így is tettünk, és amikor begurultunk a rendőrségre, már ott várt leendő szállásadónk, akivel hamar baráti szót értettünk. Mielőtt azonban új barátunkkal leléptünk volna, még írásban meg kellett nyugtatnunk a rendőröket, hogy semmi gond nem lesz, elboldogulunk mostantól magunk is, egy időre függesszék fel a kíséretünket.

20151203_103858

Felelősség vállalási levelünk

Amikor ezen is túl voltunk, hamar egy érdekes társaságba siettünk, ahol jó kis klubolás vette kezdetét. A csapatban volt egy hihetetlen figura, akihez foghatóval eddig nem találkoztam. A tag deszantosként élt egy ideig, amíg gyémánt bizniszbe nem kezdett. Elmesélte, hogy megszerezte a legmagasabb fokozatot a hadi tengerészetnél. Két napig úszott alvás nélkül, hogy teljesítse a 70 kilométert, amivel elnyerte a frog-man (béka-ember) címet. De a levegőben is otthon érzi magát a pali, mert 714 ejtőernyős ugrás van mögötte és nem egyszer egyenesen  a vízben folytatta a mutatványt, miután búvár felszerelésben becsapódott a magasból. Mindemellett kenyérre lehetett kenni és ő érezte magát megtisztelve, amiért szóba álltunk vele. Nagyon tetszett neki a bringás földkerülő projektünk. A muszlim vallás 4 feleséget enged egyszerre egy férfinak, amiből ő kettőt be is vállalt és erről is jó sztorikat mesélt…akit később vett el „junior wife”nak hívta, amin Adi elég jókat nevetett.  🙂

P1090519

Jobbra a frog man, ballra Oszama feleségének barátja

Abbottabat egyébként Oszama Bin Laden likvidálásáról lett világ szerte híres, ám tévesen. Ezt azért mondom, mert a „klubtagok” között volt egy másik különösen érdekes ember, aki elmesélte, hogyan is történt ez a valóságban. Tisztára olyan volt ezekkel az emberekkel vegyülni, mintha valami James Bond filmbe keveredtünk volna, csakhogy itt mindent az élet rendezett. Nem minden nap ül mellettem olyas valaki, aki 70 km-t tud úszni, vagy aki tudja mi is történt a valóságban a nagy 9.11-es amerikai drámát illetően. Elég annyi ebből a történetből, hogy Oszama nem is volt jelen saját halálakor, mégis az amerikai hadsereg fő skalpjaként került be a történelembe, Abbottabat pedig a terror felett aratott dicsőséges siker helyszínéül megadva. És mindezt az emberek elhiszik, mert hinni akarnak a vezetőjükben. Egy olyan vezetőben, aki a hatalmát úgy tartja fenn, hogy előbb félelmet generál egy kitalált rémtörténettel és tettel, majd később, mint klasszikus akciófilm hős, győz a rossz felett és ezzel eloszlatja azt a félelmet, amit ő keltett az emberekben. Ráadásul a hosszú csatajelenet alatt kiépíti a bázisát, amivel felügyelni tudja a világnak ezen térségét. Hát így.

20151203_231426

A klubtagok

Abbottabatban volt szerencsénk egy másik társasághoz is. Prof és Yasir az egyik itteni egyetemen tanítottak. Yasir keresett meg minket, miután hallotta, hogy itt vendégeskedik két magyar világjáró. A nagy dumás mókus ritka szórakoztató volt és ő mutatott be a professzornak, aki szintén érdekes társaságnak bizonyult. Így a 2 naposra tervezett ittlétünk 4 re sikerült, annyira jó volt ezekkel az emberekkel lógni.

IMG_8810

Az egyetemen. Yasir és a Prof az első sorban ballról a második és negyedik

Előadást tartottunk az egyetem kertjében az utunkról, amire nagyon kíváncsiak voltak a diákok. Prof és Yasir folyamatosan programokat szerveztek nekünk, így elég jól megismertük a várost és környékét. Közben pedig filozófikus és szociális témákban merültünk el, amihez keresve se találhattunk volna jobb partnereket. Hálásak vagyunk nekik mindazért, amit kaptunk tőlük, mert egy életre szóló emlék maradt a nyomában ennek a rövid, de tartalmas találkozásnak.

d_09

Abbottabat mellett a bandával

Annak pedig külön örültünk, hogy a pakisztáni fánknak méltó helyet találtunk ebben a városban és utunk folytatásának reggelén egy helyi általános iskolában ültethettük el legújabb szerzeményünket. Pálmafánkkal tehát leraktuk a 8. útjelzőnket is a világban.

d_10

A 8. fánkat Insha Allahnak (legyen meg Isten akarata) neveztük el

Aztán innen is tovább kellett állnunk, ez már csak így van egy világ körüli úton. Következő állomásunk Iszlámabad volt. Tervünk ide több napra szólt, mégis egy éjszakát maradtunk csak a pakisztáni fővárosban, mivel nem nagyon éreztük a ritmusát ennek a fura helynek. Leginkább élettelennek nevezném, de lehet ezt csak azért éreztük így, mert addig vibrált minden körülöttünk a pozitív emberek és helyek energiáitól. Az éjszakát egy eldugott büfé mellett töltöttük, végre újra sátrakban, ugyanis egy csapásra kikerültünk a télből és a rendőri kíséretünk is megszűnt, amit örömmel nélkülöztünk a továbbiakban, hisz jóból is megárt a sok.

d_11

Iszlamabadban így kempingeztünk

A várostól távolodva egy favellás szegény negyeden keresztül vezetett utunk. Az igazi nyomor tanya látványa sok kérdést felvetett bennünk. Ám igazából ezeknek a kérdéseknek nincs létjogosultságuk, mert nem mi élünk ilyen helyzetben így tisztán nem láthatjuk, milyen lehet így leélni egy egész életet. Amit viszont láttunk, hogy a gyerekek szemében semmiféle boldogtalanság nem tükröződött, csakis tiszta fény, amivel a legzordabb környezetet is barátságossá lehet tenni.

IMG_8863

Lakótelep másként


 

d_19

Kölkök, akiknek nem sok jut az életben, mégis csodásan élnek


 

IMG_8861

Bőg a tehén a nyomor negyed tetején

A következő 3 napban a GT azaz „grand truck” úton haladtunk tovább kelet felé, Lahore-ba. Ez a forgalmas út szebbnél szebbre festett, nagy teherautókkal volt tele, amik nyomában komoly füst és por járt, nem kímélve a légző szerveinket. Adi szorgalmasan gyűjtötte ezeknek a mozgó „matyó hímzés”-eknek a fényképét, mert majd egy szavazást fog rendezni itt a blogon, a legszebb szörny kiválasztására.

d_25

Ő is szerepelni fog a versenyzők között

Éttermek tetején, vagy nagy étkezőjében aludtunk a következő 2 éjszakán és változatlanul VIP vendégek voltunk, mármint ezt éreztük, ugyanis bárkivel találkoztunk úgy viszonyult hozzánk, mintha híres rock sztárok lennénk.

20151202_151800

Sehol nem fogadtak el pénzt tőlünk és egy esetben az éttermes saját számlájára egy másik étteremből hozatott nekünk kaját, csak mert náluk nem volt vegetáriánus fogás…

IMG_8880

Az egyik étterem tetején ide vackoltuk be magunkat éjszakára


 

 

d_12

Reggel amíg Adi pakolt, addig a fal túl oldalán nők hordták a takarmányt


 

d_26

Volt, hogy éttermet alakítottak át nekünk, hálószobává

Lahoreba aztán ismét haza érkeztünk. Már nem csodálkozunk rajta, hogy mindig a számunkra legtökéletesebb helyen kötünk ki, egyszerűen csak hálát adunk érte. 40 kilométerrel a város előtt egy motoros sráccal elegyedtem szóba, mert végre értelmes kérdéseket tett fel, nem csak a mennyibe kerül a bringád és honnan vagy-ot. Büszkén újságolta, hogy ő is bringázik, sőt Lahore-ban tagja egy pakisztáni klubnak is. Kérdésemre, hogy tud e szállásban segíteni rögtön ezt a klubot ajánlotta. Megadta a számát, hogy ha majd beérünk a városba, keressük és azzal tovább robogott. Sötétedett már mikorra bejutottunk a káosz csatornáin Lahore-ba.  Felhívtuk a motoros gyerkőcöt, hogy na itt vagyunk, merre tovább? Addigra ő elintézte, hogy mehessünk egy helyre akár 10 napra is, persze tök ingyen. A telefonba valami bicajosokat emlegetett, akiknél helyet kerített nekünk, de akkor még nem esett le hová is tartunk épp. Még 12 km-t kellett az éjszakai forgatagban lavíroznunk, mire célba értünk. Egy fogadó bizottság elénk sietett és betessékeltek egy sport komplexumba, hogy tessék itt fogtok lakni, ha tetszik. Ez már gyanús volt, mert hirtelen nagy nyugalom vett körül és csomó zöld terület. Nemsokára kiderült, hogy a pakisztáni nemzeti bringás válogatott edzőtáborába keveredtünk, akik az ázsiai játékokra készülnek, amit Japánban rendeznek Januárban. Így esett, hogy a tíz legjobb pakisztáni országútissal laktunk egy fedél alatt a következő 5 napban és megint díszvendégek lettünk egy alapból díszes társaságban. Első perctől kezdve otthon éreztük magunkat a társaságukban és rengeteget bohóckodtunk.

IMG_9073

A pakisztáni nemzeti válogatottal és edzőjükkel

Az én mandátumom viszont itt most lejár. Úgyhogy erről bővebben Adi fog majd írni, mint ahogy arról is, hogyan jutottunk el a hihetetlen Indiába, utazásunk 13. országába, ahol jelenleg is vagyunk. Bízom benne, hogy számotokra is helytálló e három szó:

Az élet szép! 😉

A nagy hegyekben 2. (Karakoram highway)” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Sziasztok,örülök,hogy újra hallok felőletek 😀 Vajon ez a sok jó,az ellopott,de megkerült táskának is köszönhető?Vajon igy kapjátok vissza azt a rossz dolgot?Ha igy van,meg ha nem is,nagyon örülök(és szerintem minden olvasó nevében szólhatok),hogy ilyen kellemes,jószivű emberrel találkoztatok.Mikor kiderült,hogy a Pakisztáni nemzeti bringás edzőtáborába érkeztetek,sirva nevettem 😀 Nagyon jó kis sztori és sok ilyen,élményekben,szeretetben és gondviselésben töltött napokat kivánok Nektek az Útra 🙂

  2. Sziasztok Srácok! Követlek Benneteket itt a blogon, de egy hiányérzetem van a leírásokkal kapcsolatban: én örülnék neki, ha térképen is tudnám követni az utatokat. OK, hogy a megemlített városokat megkeresem, de véleményem szerint színesebbé, teljesebbé tenné az útinaplótokat egy az útvonalatokat kiegészített térkép. Ha megoldható, nem túl problémás, készítenétek egy ilyet? Előre is köszi és további jó utat, szép élményeket! István

  3. Olyan helyeken jártok amiről ha hall az ember szinte csak rosszat, de az ősi(Bibliai) vendégszeretet úgy látszik nincs kiveszőben arrafelé. Biztosan egy kis “reklám” is hogy vigyáznak rátok, de kell jobb egy országnak mint a biztonság és a barátságosság? Az edzőtábor kellemes meglepetés lehetett. 🙂
    Az élet szép, további jókat. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..