A meghajlított egyenes

Előszó

Nem jönnek a szavak. Izgatottságom, hogy hamarosan újra láthatom a barátaimat, családomat, pihenhetek a saját ágyamban egy szóval karnyújtásnyira lesz minden, ami három éve nincs jelen az életemben, a szokottnál is koncentráltabb figyelmet igényli tőlem. Nem szeretném ezt az utolsó szakaszt sem mással tölteni, mint az úton léttel és annak teljes átélésével. Talán ennek a bejegyzésnek az írásához kezdtem neki eddig a legnehezebben, de már az ötödik sort írom és tudom, hogy hamarosan magával fog ragadni az ezen tevékenységhez tartozó világ is, amiben szintén nagyon szeretek időzni. Mint minden ez is tettre késztet, éberségre ösztönöz, mert akárhogy is, nélkülem nem lehetek magam. Úgyhogy, most bezárkózok Oswaldo régi szobájába, amit az utolsó Dél-Amerikában töltött napokra kaptam kölcsön és a szavakon keresztül elindulok hozzátok, utoljára az útról, megelőzve fizikai érkezésemet.

Ebben a részben olyan élményeimről is beszámolok, amiket páran talán nehezen fogtok megemészteni, de a nyíltság a legfelszabadítóbb és e történetek által esetleg mások is közelebb kerülhetnek mindenkori önmagukhoz.

Herczeg Lacibá emlékére!

Bővebben…

Közép-Amerika / második rész

Előszó

Egyre közelebb érzem utazásom végét, amivel egy új élet kezdődik majd számomra. Bár még majd négy hónap áll előttem, ez az idő eltörpül a mögöttem lévő harminchoz képest. Nem annyira foglalkozok a jövővel, és a múlttal sem, mégis olykor kavarognak  bennem az érzések és csak találgatni tudok, miként fog majd hatni rám a “leállás”. A pillanatban élés mellet van, hogy képeket látok a jövőmből, tükrözve azt, ahogyan és akiként szeretném az életet tovább élni.  És képek ugranak be a múltból is, teljesen váratlanul, biciklizés közben, vagy csak lefekvés előtt a sátramban olyan helyekről, épületekről, emberekről, utakról és kanyarokról, akikkel találkoztam és amiket láttam a három év alatt, míg egyik helyről a másikra vándoroltam. Ilyenkor kerül felfogható közelségbe, mekkora utat is jártam be. Tudom a minőségből, amit bensőmben megtanultam a mindennapokban fenntartani nem fogok lejjebb adni, miután lehorgonyzok. Kicsit elfáradtam és várom, hogy úgy telhessen el majd pár nap, hét, vagy hónap, hogy ne kelljen “harcolnom” a néha könnyen, máskor nehezen megtalált helyért, ahol álomra hajthatom fejem.  Az utazás rutinná válásával, a dolgok már csak ismétlik önmagukat. Egy ideig legalábbis biztosan. Bármennyire is a természetben érzem magam a legszabadabbnak és boldogabbnak, úgy, hogy folyamatosan mozgásban vagyok, képtelenség biztos hátteret teremteni néhány alapvető igény kielégítéséhez. Az otthon nyugodt, melegen tartó, egyenletes hőjét nem pótolhatja semmi, hiába találtuk azt már meg magunkban és visszük oda ahol épp vagyunk, mégsem ugyanaz. Hiszen ahogy a test is kopik, csetlik-botlik,  addig egyben örök szellemi lényünknek ideiglenes otthonául is szolgál, megteremtve a fejlődéséhez szükséges helyet a rá kiszabott pályán és szakaszon. Nem tagadhatjuk  hát meg, befalazva, kenyéren és vízen tartva, még akkor sem, ha már tudjuk,  csak idő kérdése és igaz lényünkről lemálik, a múlt egyre sűrűbb árnyékát magára húzva, mintha soha nem is létezett volna. Miközben ha jól viseljük gondját a bentlakó lénnyel egyetemben, meghálál minden ráfordított pillanatot és mint önmagát kitanított alázatos diák léphet majd egyel feljebb a teljesség iskolapadjában, elhagyva a súlytalan áramlásnak akkor már csak terhet jelentő anyagot.

Ajánlom.

Bővebben…

Közép-Amerika / első rész

Előszó

Előző bejegyzésem óta ismét sok minden történt velem és 6 kis fácskával lett gazdagabb általunk a bolygó. Akik rendszeres követői ennek a blognak, ismerhetik indíttatásom, miszerint a Földünk megkerülése mellett, ami benső énemben is egy kört ír le, célul tűztem ki a mindenki számára tudatos életre való ösztönzést és bátorítást önmaga megismerésére. Úgy gondolom semmi sem fontosabb az életben ezektől a tételektől, mert általuk válhatunk igazán képessé a szeretetben való békés együtt élésre. Az emberi lélek teljességével, annak mélybúvárkodásával, valamint tudatosságával foglalkozó gondolataimat ezúttal a kapcsolatok és a környezetünk fényében vizsgálom. Emellett természetesen elmesélem merre jártam, s miket láttam az elmúlt több mint két hónapban.

Bővebben…

Mexikó offline

Előszó

Most külön nem írok előszót ehhez a bejegyzéshez, hanem a facebook oldalamra kitett utolsó posztomat másolom ide.

Hitem utolsó morzsája is oda lett, amit az internet felé tettem félre, hogy majd jó lesz az még valamire. De annyira jól lakok nélküle is, csak simán a valósággal nem mással, hogy azt a megmaradt morzsát inkább a madaraknak adom, mielőtt kárba veszne teljesen. E párhuzamos világ eszköz mivoltja nem esik kezemre és bár próbáltam farigcsálni, kalapálni, be kell lássam, nem vagyok ezermestere. A világ számomra a Világ és hozzá a lét az élet. Kifordított képmásának lyukas markából csak elfolyik az idő, míg az eredetiben nem is létezik. És amit megkíván tőlem nélküle is megteszem. Gondolj rám, s rád gondolok, érezd, hogy érezlek, legyen éteri a messenger. Fénykép helyett ott a szemed, vagy csak tapints, lélegezz. Ha utazni akarsz utazz, ha főzni hát főzz. Ha nincs recepted kopogj be a szomszédba egyért, vagy csak kövesd az illatot, merre viszi a szél. Bogozd ki belőle az összetevőket és tegyél fát a tűzre. Amíg a gyerek az ujját meg nem égeti nem hisz a szülőnek. Tapasztalni jött ide, amit lehetetlen átadni, ahogy teli hasunkból sem tudunk mást jól lakatni. Ki tanítani akar tudás nélkül, diákjai fognak rajta kacagni. Nem önzőség, de azzal, amit itt (facebook) adhatok nem akarlak “becsapni”, sem óvatlanul félre vezetni. Mert személyre szól minden, ami nem személytelen. A régi tövén új világ terem. Meglásd nem csak szó halom ez itt. Ezer lájkom egy igaz pillantásért, amit nem a telefon kijelzője lop el. Elcserélem bárkivel, de adja hozzá arcát, kezét, teljes tekintetét, különben elsodródik, nem kívánom a giffparádét. A jó cégérhez nem kell kirakat vagy zaj, csak egy raktár tele minőségi, primőr cuccal. Tudom, hogy a fészbuk nagy szerelem, de én a sört szűretlenül szeretem.
A klisék dobálása, vigyázz célba tud ám találni, “csak élvezd” , “légy önmagad” meg “az út a fontos” és társai. Bizony így is van ez, csak hogy tettel, és nem nettel, máskülönben a fát az erdőtől nem látni.
A nagy boldoggá válás akarásban a kellemetlent nem dívik fülön ragadni. A fiúból lányt, vagy kivagyok, így lehet csak igazán faragni, frusztráltan pislogni, meg ujjal a másikra mutatni. 

Szóval remélem megértitek és elnézitek, hogy amíg kerekezek, nem netezek. Gyűjtöm a képeket, élményeket és majd szóban átadom hiánytalanul, csak győzz kérdezni és hallgatni. Személyesen felkereslek, vagy majd ránk talál egy közös utca, netán kocsma. Kezet rázunk, megöleljük egymást és nagy lesz a lájk fészbúk és instagram nélkül is. Kiállítást rendezek és a filmem rendes vásznon nézheted majd meg. Amit látni fogsz bele fog égni a hipotalamuszodba, örökös bérletet kap majd a szívedben, de még így sem az lesz teljesen, ahogy én átélhettem.
Három év, 35 ország és közel 50 ezer kilométer biciklizés után, Június 18-án lépek majd újra az öreg kontinensre, a spanyol fővárosban, Madridban. Onnan még 6 ország meg kb. két hónap és otthon vagyok. A blogot folytatom, most is ahogy eddig, ihlethez és lehetöségemhez mérten. A változás jogát fenntartom. Szeretettel barátotok, Szalag. Az élet szép!

Ajánlom azoknak, akik látják a fától az erdőt, de azoknak is, akik még nem, viszont szeretnék. A tisztán látás vezessen utadon.

Bővebben…

Vadnyugati vágta

Előszó

A Föld nem az ember tulajdona. Mi tartozunk Hozzá átmenetileg. Tévedésen alapszik minden, ami birtokviszonyt állít fel emberek és tárgyak, vagy más élőlények között. Lehetetlenség olyas valamit birtokolni, aminek időt állósága túlmutat egy tűnő emberi életen. Hiszen még a gondolataink sem a saját tulajdonunk, mert ha így lenne, bármikor lehetőségünk nyílna irányításunk alá helyezni őket. De ki mondhatja el magáról, hogy ezt már elérte és képes teljesen tiszta forrásból táplálnia szellemét, olyan gondolatoknak engedni csak, amik mindenki javát szolgálják?

Az Indiánok és minden ősi kultúra tisztában volt ezzel, számukra értelmezhetetlen volt az „enyém” fogalma. Európából hamarabb tűnt el és alakult át mindez. Ezért az onnan induló hódító portugálok, spanyolok, angolok és franciák máshol is szétszórták az új vírust és véres köszönetnyilvánítással néhány évtized alatt lecserélték a bölcsességet, aranyra, ezüstre, olajra és minden más értékesnek kinevezett anyagra, amit a Föld több milliárd év alatt szorgoskodott össze. Iparosodtunk, kényelmesebb életet teremtettünk magunknak, teljesen figyelmen kívül hagyva mindent, ami a legtermészetesebb. Ez hozza jelen korunk vadhajtásait, amit nehéz észrevenni, mert szoros szimbiózist alakítottunk ki vele. Mit látsz, ha körbe nézel a városokban, ahol élünk? Utak, autók, épületek, rohanó emberek, stb. Ez lett a mostani természetes környezetünk és a megszokás miatt egyáltalán nem is tűnik furcsának. Ám ha leporoljuk kicsit a makettot, valami nagyon ijesztő szörnyetegre bukkanunk. Ma egy átlag embernek mennyi kapcsolata van az eredeti természettel, azzal a hellyel és állapottal, ahonnan mind származunk? De most komolyan!

Nem áltatom magam én sem vagyok kivétel, aligha lehetek, mert mára a boltba járás, vásárlás és fogyasztás kőolajtól csöpögő, ragadós masszája szinte mindent elöntött és jóformán kikerülhetetlenné vált. Amit nem egy bottal írok a porba, önmagában nem lehet teljesen igaz, így ez sem az. Hiszen a műanyag klaviatúra és a csillogó monitor kijelzője, megcáfolja a szavakat, melyeket épp most írok le. Szabadsággal kecsegtet, de valójában rabszolga sorsba taszít. Az amerikai álom ékes példája ennek az iránynak.

Nagyon kevés olyan dolog létezik manapság a Földön, ami megőrizte eredetiségét és nem szennyezte be semmilyen méreg. De a szellem él, és Isten lássa lelkem, minden más ezen kívül, már csak mocsár, mibe bokáig néha még igen, de térdig már nem süllyedek. A birtoklásból és akarásból származó önkéntes rabszolgaság felfedte jelentéktelen mivoltát, a tévesen megítélt helyes irány, rútul felcicomázott polgára hitem szerint én már nem leszek. Ragaszkodok az egyetlenhez, a ragaszkodástól mentes, látszólag nehezebb, de boldogabb élethez. És még egyhez, a mindenkit erre bíztató, bátor szeretethez.

Már csak fél-lábbal

Ajánlom azoknak, akik elég bátrak, hogy éljenek.

Bővebben…

Naptár 2018

Hölgyeim és uraim!

Íme kétszáz darab naptár, 12+1 szép fotóval, amiket a 909 napja tartó biciklis földkerülő utazásunk során fényképeztünk Ausztráliában, Uj-Zélandon, Fidzsin, Japánban, Hawaiion és Észak-Amerikában és Mexikóban.


Remek ajándék lehet annak, aki szeret utazni, aki szereti az érdekes, szép tájakat, kalandokat, és akiben él egy álom, ami megvalósításra vár.

Hiszen én is így kezdtem. Ültem az irodában, bámultam a monitort, nyomkodtam a billentyűzetet, serényen kattingattam az egérrel, de a lelkem nem szárnyalt. Unatkozott. Úgy érezte magát, mintha be lenne zárva egy befőttes üvegbe.
Elhatároztam, hogy ennél sokkal menőbb életet szeretnék! Felmondtam, eladtam a bútoraim, és belevágtam az ismeretlenbe, amiről annyit tudtam, hogy erősen hív magához.
Életem legjobb döntését hoztam meg ezzel. Azóta úgy érzem magam, mintha lehúztak volna a Mátrixról. A valóságot élem, mivel az utazásnak és a megannyi kihívásnak köszönhetően lehullott rólam egy csomó zavar és megfelelelési kényszer.
Mélyen megismertem önmagam, szabaddá váltam. A szabadság csodaszép. 🙂

A hét második felétől átvehetők lesznek a kalendáriumok a két budapesti, az egri és baji átvevő pontoknál, illetve anyukámék megkezdik a postára feladást.

A naptárt itt lehet megrendelni:

Naptár 2018

Áldás, bátorság és szeretet kísérje életed.

Adorján

Kalandorrá váltam (Ausztrália)

Régen írtam, elkezdem bepótolni a lemaradásomat. Könnyen megy, mert az utazás mély nyomot hagy bennem. A mostani bejegyzés 2016 decembertől 2017 március elejéig tartó ausztráliai kalandjaimat meséli el neked.

Rákattintottam a “book this ticket” (megveszem a jegyet) gombra és hátradőltem a fehér napozóágyamon Bali denpassari tengerpartján. Megvan a jegy, december 6-án repülök Ausztrália Perth városába. Viszlát Ázsia, másfél év után eljött az idő, hogy új földrészre lépjek. A 3 hónapig érvényes online rendelt ingyenes turistavízumom bőven elég időt enged áttekerni a kontinens nyugati részéből a túloldalra, Sydneybe.

– Vajon milyen helyek, városokkal, hegyekkel, óceánokkal, földrajzi és egyéb különlegességekkel találkozhatok ez idő alatt? – kérdeztem a fehér színben pompázó 100 dolláros okostelefonom, Oppókát, aki egyből küldte is biteket a keresőóriások birodalmába. Tripadvisor, Google és Google Maps egymás után szónokolta a szebbnél szebb helyeken. Kerékpározás irányba terelgetve a beszélgetést megtudtam, hogy az utam pont egy biciklis Halálcsillagot, vagy inkább egy szokásosnál jópár szinttel nehezebb pályát is tartalmaz, mint amiben idáig valaha részem volt.

– Tervezet útvonalad szerint át kell majd kelned a sivatagon. – mondja Oppóka pléhpofával.

– Át kell kelni a sivatagon? – kérdeztem vissza, s eddigre már a fellelkesült készülékem elkezdte ontani magából a vizuális információáradatot. Nyugat és Dél Ausztrália között 1250 km-es szakaszon nincs bolt, nincsenek városok és települések, nincs semmi. “Nullarbor”, azaz Nulla fa.

– Át kell kelni a sivatagon! -kiáltottam fel az izgalomtól.

Közel 5000 km, ebből 1250 km a Nullarbor

Bővebben…

California dreaming

Előszó

Álom, vagy valóság? Ki tudná megmondani, mi az igazság? Bár felkeltünk reggel az ágyból, vajon nem egy éber álom folytatódik, elterelve a figyelmünket a létezés valóságától? Csak mert súlya van, mint a fájdalomnak a szívben, vagy könnyed mosolyként szánkra hajlik, megszépítve a legszigorúbb arcot is, még nem jelenti, hogy tényleg létezik. Mint a fontos szavak, amik nem érnek el a fülekhez, ki lettek mondva, de nem lettek befogadva. A múltban lebegnek valahol, elvesztve jelentőségüket, mit képviseltek, mikor megszülettek. De a helyüket elfoglaló újak ismét valósnak, igaznak és fontosnak hatnak, szüntelenül egymást követve, egymásból kinőve, ahogy az öreg tölgy törzséből is az ágak sarjadnak. Felismerjük-e őket keletkezésük pillanatában, vagy ők vezetnek minket gondolatainknál és érzelmeinknél fogva, hatást gyakorolva a kapcsolatunkra emberekkel, állatokkal, növényekkel, tárgyakkal és mindennel, ami bennünket körbevesz. Bennünket!!! Azt, aki benn vagyunk és nem azt, akit kívül képviselünk. Mert belső hitünk szerint védjük kifelé az igazunkat, vitába szállunk, sértünk és sértődünk, jutalmazunk és elveszünk, a sajátunkhoz mérve ítélkezünk, szeretjük, nem szeretjük, jó-rossz, igaz-hamis, stb. Ebből látszik miért olyan fontos jól megválasztanunk a forrást, amiből a bent, s általa a kint is ered.

ítélet

De az igazságnak és a valóságnak miért lenne szüksége védelemre? Tán nem süt a Nap akkor is valahol, ha nálunk éjszaka van épp?  Miért ragaszkodunk a véleményeinkhez? Miért nem hagyjuk, hogy csak legyen és történjen az élet?

Bővebben…

Merre menjünk? Navigációs különkiadás

Az utazásunkban nagyon fontos szerepet kap a navigáció. Ez persze magától értetődik, az viszont, hogy milyen szerkezetet válasszunk hozzá, már nem ennyire egyértelmű. Ebben a rövid útmutatóban leírom, milyen megoldások léteznek és melyiknek mi az előnye, illetve hátránya. Persze nem az összes rendelkezésünkre álló lehetőséget vizsgálom, hanem az általam használt okos telefon aplikációt és a szintén bringámhoz csimpaszkodó GARMIN eTrex 20-at fogom összehasonlítani.

Forrás; internet

Bővebben…

A pénz nem boldogít

Előszó

Hányszor hallottuk már a sokak száját elhagyó közhelyt, hogy a pénz nem boldogít. Bólogatunk is ilyenkor helyeselve, véleményünket határozottan kifejezve. Majd nyúlunk pénztárcánk után, hogy kifizessük az éttermi számlát, mert mosogatni elég otthon. A pénz mellett szépen beállítva az éppen esedékes számlák, víz, gáz, villany és persze az internet, hiszen tartani kell a lépést a világgal. De legalább szombat van és este buli, lehet felejteni, holnap meg még egy teljes nap, hogy nem kell munkába menni. Vagy buli helyett a gyerekekkel megnézzük azt az új filmet a moziban, amiben olyan egyszerű az élet, mindenki szabad és a kutya a házból a kertbe szalad. Mi is vele, most nem kell pénzt keresni, csak a jegyet kifizetni. De négyen vagyunk és drága a mozi, havi egyszer talán még valahogy ki tudjuk két fizetésből hozni. Hazafelé gyorsan a tesco felé kanyarodunk, mert a héten akciós a trapista sajt, ezerötszáz helyett most csak ezer egy kilo. Pont egy óra munka díja az a kilo trapista, a pénz nem boldogít… ha van, ha nincs. De akkor mi?

Ezt a bejegyzést a pénznek ajánlom, ami annyira mélyen gyökeret vert az emberi társadalomban, hogy sokszor fontosabb szereppel ruházzuk fel, mint magát a boldogságot.

Illúziót kergetni soha véget nem érő folyamat

Bővebben…